Harsány gőzsíp jellegzetes hangja szelte át élesen a fényes kora nyári levegőt, ahogy beszuszogott az egyetlen keskeny nyomtávú gőzmozdony Hűvösvölgy állomásra, s köszönésképp pöffentet egyet. A peron már teli volt kisgyerekes családok színes sokaságával. Gyere Ide! Fogd meg a kezem! Nézd, jön a vonat! Erre fogunk felszállni! – hangzott a felnőttek lelkesítő vagy dorgáló hangja mindenfelől, amit a gyerekek türelmetlen sivalkodása tarkított. Micsoda hangorgia! Egy kiskamasz lány vörös sapkában, egyenes háttal tisztelgett a mozdonyvezetőnek, de alig látszott ki a tömegből. 12 éves lehet, gyermekvasutas. Hajni kíváncsian figyelte, miközben gyerekei kezét fogva várta, hogy felszállhassanak.
Vajon a lányt ez tényleg érdekli? Egyszer csak felkelt, és arra gondolt, hogy ő márpedig itt akar állni a tömegben, és vonatokat akar indítgatni szombaton bicajozás vagy bármi más helyett? Vagy a szülei beíratták, biztos jó móka lesz? Fura. Hajninak ez sosem jutott eszébe. Pedig emlékszik, hogy alsós korában lehetett jelentkezni, Andi és Petra, akik előtte ültek, és mindig össze voltak nőve, mentek is az osztályból az úttörővasútra. Akkor még így hívták.
Hajni igazából sohasem tudta, mi akar lenni. Idegesítette, amikor kisiskolás korában kérdezgették széles vigyorral a nénik és a bácsik: Naaa, és mi leszel, ha nagy leszel? Honnan tudjam??? Azt se tudom, mi lehetnék!
Persze nem merte ezt mondani, csak motyogott valamit. Úgy érezte, valami baj van vele, hiszen úgy látszik, ezt illik tudni, vagy egyenesen kötelező.
Kisgyerekként már felfogta, hogy létezik bolti eladó, tanító néni, doktor bácsi, kőműves, asztalos, buszvezető meg ilyenek, amiket látott. Aztán később újabb szakmákról szerzett tudomást: gyógypedagógus, titkár, ügyvéd, újságíró, színész (na persze, nekem úgysem sikerülne, és raccsolok is), menedzser (gőzöm sincs, hogy mit csinál), kertész, könyvelő.
De egyik se érdekelte igazán. Irigyelte azokat, akik tudták már hamar, s készültek rá. Tudatosan. Megnyugtató lehet. Vajon hogyan tudták eldönteni? Honnan tudta Marci már harmadikban, hogy ő biztosan építész lesz? Vagy Petra, aki hatodikban biológusnak készült? Róla tudta, hogy végül gyógyszerész lett, az majdnem… Vagy Kristóf, aki óvodában folyton kukásautó akart lenni. Nem kukás, kukásautó. Ő most biciklisfutár. 30 éve még nem is létezett olyan, szóval erről akkor tutira nem álmodhatott.
Hajninak harmadikban csak halvány sejtése volt, hogy mit jelent építésznek lenni, így nem is akarhatta, bár kukásautó határozottan nem akart lenni. Vajon Marci apja vagy anyja építész volt? Oké, Petra odavolt a növényekért, Kristóf meg a kukásautóért, ez a rész érthető.
Hajni apja vonatokat szerelt egy nagy gyárban, de apa nem mesélt, és Hajni sosem járt a vonatműhelyben, az olyan fiús meg műszaki izé. Voltak valami kiküldetések, meg fejlesztések, de csak homályos elképzelése volt arról, hogyan telhet apa egy munkanapja.
A szülők előre eldöntötték, hogy a lánynak az anyai pályát kell követnie, mégsem szerelhet vonatokat.
Édesanya pénzügyes volt. Egy irodában ült folyton táblázatokkal, számológéppel, később lett computer, és volt ebédidő is. Hajni nem tudta elképzelni, hogy 40 évig ugyanannál az asztalnál ül berakott hajjal, nejlonharisnyában. Nem. Ezt az egyet tudta, hogy ezt nem. A matekot is utálta.
Hangos-sírós veszekedés nyolcadikban, de végül nyert, gimnáziumba ment.
Legalább legyen egy rendes szakmád, különben semmire se viszed az életben – hangzott sokáig a szülői dörgedelem a fülébe. A gimnázium négy éve alatt se lett konkrétabb elképzelése. Egy dolog volt biztos: ő olvasni szeret. Vajon azért fizetnek valahol? Úgy sejtette, hogy nem.
Érettségi után volt könyvesboltban eladó, bébiszitter, konyhalány, takarító, irodai asszisztens, pultos, jegyszedő, kivert kutya. A gyes egy időre felmentette a pályaválasztási kényszer alól, de visszatérve felelős szülőként már tényleg illett volna egy rendes munkahelyet felmutatni.
Véletlenül futott össze Andival egy kávézóban, éppen az álláshirdetéseket böngészte. Andi semmit nem változott a suli óta, csak még nyúlánkabb lett. Humános az állami vállalatnál. (Hajni sose értette, mit csinálnak a humánosok.) Ő javasolta, hogy adja be az önéletrajzát. Hm, nagyvállalat, rendes munkahely – tűnődött Hajni – ahol kiadják a szabit, bejelentenek, lesz nyugdíj, cafeteria.
A tanfolyamon Zsolti ült mellette, még csak 25 éves. Egész jól összebarátkoztak.
Hajni tíz évet fiatalodott a munkahelyi oktatás alatt, mintha megint iskolába járna. Volt szünet, uzsonna, dolgozat, pletyi, csak attól volt felnőttesebb, hogy használták a kávéautomatát.
Zsolt közlekedési főiskolát végzett, és ezer éve gyerekvasutas, még most is dolgozik ott másodállásban. Mindent tud a vonatközlekedésről. Sokszor segített Hajninak, amikor nem értette a körmondatba foglalt szabályokat és a bonyolult összefüggéseket. Csillogó szemmel magyarázta, miért gyorsabb térközben közlekedni, mint állomástávolságban. Neki olyan volt ez az egész, mintha egy terepasztalon játszana. Áh, szóval ő is olyan – konstatálta magában Hajni -, biztosan eldöntötte már az oviban.
– És te miért jelentkeztél? – kérdezte Zsolt.
Hajni feszengett. Nem merte elmondani, hogy mikor Andi ajánlotta az állást, azt se tudta, mi az a forgalmi szolgálattevő, meg kellett néznie a neten.
– Hát, gondolhatod, hogy nem erről álmodtam kislánykoromban. Persze érdekes, meg munkahelynek jó, de magamtól eszembe nem jutott volna. Tudod, az ember idővel elkurvul, azt csinálja, amiért fizetnek.
Zsolt meghökkent a váratlan őszinteségen, nem tudta eldönteni, hogy Hajni viccel vagy komolyan gondolja. Aztán kitört belőlük a nevetés.
– Iszunk egy kávét?
Egyetértésben bandukoltak a kopott lépcsőkön a büfé felé.
Csendes, őszi eső kopogtatta a tetőt a peron felett. A szél is feltámadt, s Hajni összehúzta kék kabátján a cipzárt, közben a nagy, fehér órát nézte, mikor ér a másodpercmutató a 12-eshez. Az utasok már felszálltak, csak a kalauz várt a vonat mellett. Csendes és feszült az indulás előtti pár másodperc.
Megkönnyebbülten zúgott fel többtonnás villanymozdony, amikor Hajni felhatalmazta a zöld tárcsával, majd vígan futott bele az esőáztatta tájba, s magára hagyta a kiürült állomást. Hajni visszabújt a meleg irodába. Csak 41 perc múlva jön a következő. Addig tud olvasni.
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
