Nagy döntés előtt áll Mayerné Répási Adrienn blogger, aki harmadik gyermeke születése után kezdett el rendszeresen írni. Vissza kellene menni a családi vállalkozásba, amit azután, hogy a gyermekek megszülettek, az anyósa vett át Adritól, aki most nyugdíjba megy. Adri azonban beleszeretett az írásba. Két blogot vezet aktívan és egy online hírportálnak is ír. 2019 nagy dilemmái egy vállalkozó anyuka szemszögéből.
Az ebédtől eltelve itt szuszog a három csemetém mellettem, én pedig listát írok, jegyzetelek, tervezek, pro és kontra érvelek, számolok, időbeosztást gyúrok…
Új év, új esélyek, új, megvalósulásra váró álmok, lehetőségek – tartja a mondás. Nekem az új év nehéz döntéseket szán.
Kövessem az álmaim, vagyis a bizonytalant, a társadalmi elvárásoknak fittyet hányva, azt csináljam amit imádok vagy mondjak le róla és az eszem, a pénztárcám után menjek a biztos munkát, a könnyebb utat választva?
Nagy újratervező vagyok. A romokból, a semmiből mindig újra rakom magam. Az élet azonban újabb és újabb nehézségeket gurít elém. De juszt sem hagyom magam! Vidékiként egy gyönyörű kisvárosban, Hajóson élek, az ország közepén. A lehetőségek városának azonban nem mondhatom.
Nem éppen gazdag családból származom. Nekem mégis mindig elrugaszkodott álmaim voltak, amelyek beteljesüléséhez nem volt meg az elszántság, a határozottság, a hátszél, az ismeretség, az anyagi háttér vagy a megfelelő tehetség sem sokszor. Valami mindig hiányzott. De mégis mertem nagyot álmodni. Vagy legalábbis megpróbáltam. Ha nem ment, hát nem ment. Lemondtam róla és új célokat tűztem ki. Így nem lettem divattervező, de ünnepelt hastáncos sem.
De nem adhatod fel! Megpróbálod, lemondasz róla, talpra állsz, és újra tervezel. Ha megpróbáltad, a „mi lett volna ha” érzés elmarad legalább. A csalódás viszont marad. De azt beépítheted az életedbe és erősebbé válsz tőle. Én igyekszem a kudarcaimból építkezni.
Most, hogy anya vagyok, családom van, pláne nem adom fel. Szerencsére van egy erős hátországom, a férjem. Ő segít, erőt ad, támogat, bármit találjak is ki. Emlékszem, hogy fellépésekre fuvarozott, mikor az álmom az volt, hogy hastáncoktató, hastáncos legyek. Végigülte a 4-5 órás workshopokat, amíg én tanultam a tánc, és az oktatás alapjait. Vagy a Glamour újsághoz is elvitt, amikor a divattervezés, az első nagy szerelmem volt még tervben. Vigasztalt, amikor be kellett látnom, hogy nem megy.
Ott volt akkor is, mikor újrakezdtem, a tanulás folyamatánál, vagy amikor már szárnyaltam, lubickoltam az új terv kivitelezésében. Aztán ismét elbuktam. Nem szólt semmit, csak fogta a kezem. Hitt a következő álmomban, bennem. Aztán jött egy újabb ötlet, új álom, új célok, sok tanulás és végül a megvalósítás. Az életem során számtalanszor úgy alakult, hogy újraterveztem és ez a körforgás végig kísért. Volt több szerelem munka az életemben és még több mellékvágány.
Voltam én pincér, ruházati eladó, mosodás, hastáncoktató, bébiszitter, takarítónő, adminisztrátor is…
Három gyermek után megint választásra kényszerülök hamarosan. Adjam föl azt, amit szeretek csinálni, de nem jövedelmez jól? Sőt, leginkább sehogy sem. De hogyan mondjak le arról, ami a részem? Amivel, amiben jól érzem magam? Amiben úgy érzem, kiteljesedek?
Imádok írni. Az írásban kifejezem az érzéseimet, gondolataimat. Jobban meg tudok nyílni, mint máshol. Kiadhatom magamból a dühömet vagy éppen világgá kürtölhetem a jót, a szépet, a boldogságomat. Szeretek írni másokról, ezzel jobban megismerve, megismertetve őket. Érdekes témákat, személyiségeket keresni szintén jó kihívás. Folyamatosan tanulok, új dolgok ismerek meg, ezzel ajtók nyílnak meg elöttem.
Más részről felelősséggel tartozom a családomért is. Nem kergethetek mindig kósza ábrándokat. Hajt az ösztön, a családomért. Az elvárások tengere. A muszáj!
Be szeretnék segíteni a családi kasszába. Nem hagyhatom, hogy ez a nehéz teher csak a férjem vállán nyugodjon. Nem hagyhatom cserben, ő mindig ott volt nekem, amikor kellett. Most nekem kell segítő kezet nyújtanom neki, mikor a nagy terveit valósítja meg. Mikor ő mer nagyot álmodni. Egy családi vállalkozás nem rossz dolog. Sőt. A közös munka, a családi egység erősebbé kovácsol kettőnket. De az annyira más, mint amit szeretek. Nem kihívás és nem változatos. Látom ennek a munkakörnek is az érdekességeit, csak a lelkemet nem mozgatja meg.
De! Ez a fránya kis szócska csak ott van. Ha lemondok az álmomról, ismét és ismét, nem fogyok el egy idő után?
Mondhatnám azt is, örüljek, hogy van munkám, lehetőségem. Sokaknak ez sem adatik meg. Én meg a jó és a legjobb között dönthetek. De mégis.
Nehéz, mert hamarosan döntenem kell. Nekem ezt hozza a 2019.
Tényleg muszáj választani? Nem lehetne egy kicsit mindkettőt..?
Azt megígérhetem, hogy pár hónap múlva újra jelentkezem. És akkor megírom majd azt is, hogy mennyiben voltam én a döntésben és mennyit segített be a sors, az elvárások tengere. Leírom nektek, mennyire érzem otthonosan magam a választott munkámban, mit dobott végül az élet számomra. Újraterveztem, próbáltam a jelenlegiből a legjobbat kihozni vagy visszatértem az adminisztrációhoz a vállalkozásunkba, esetleg kicsit mindhárom teljesült.
