Szilda 3. – Lélekút

Napok telnek, évek múlnak. Legalábbis ez a belső élményem a sprintelő világról. Hihetetlen erőket mozgat mindaz, ami velünk történt. Bennünk és körülöttünk egyaránt feldolgozhatatlan ingermennyiség zajlik le órák alatt. Csöndet és időt igyekszem teremteni a gyerekeknek és magamnak egyaránt. Ez utóbbi nehezebb.

Vannak pillanatok, amikor végtelenül felszínes dolgok tudnak csak vágyként megjelenni bennem. Látom magam, ahogy egy hatalmas pokróckupacba burkolózva gubbasztok egy kanapén, gigantikus adag kukoricával és egy rozé fröccsel. Megy egy film, amit már hússzor láttam, és csak gumicsont a szememnek. Nincs is ilyen film, és nem is fontos. Ez a kép azért meglepő, mert soha életemben nem néztem így filmet, nem iszom fröccsöt, és csak a gyerekeimnek szoktam kukoricát pattogtatni.

Jelenleg szüleim stabilitást adó otthona biztosítja azt a hátteret, amiből csírázásnak indulhat új életünk magja. Piliscsabán szeretnék élni továbbra is. Ez persze sok kérdést vet fel, de nincs olyan lépés, amivel ez jelen helyzetemben másképp lenne. Ezt viszont olyan meggyőződéssel érzem az első perctől, hogy érdemes belekapaszkodnom a rengeteg bizonytalanság dacára is.

Szellemi kapacitásom csúcsra van járatva. Egyfelől egyedül maradtam, mint szülő, ennek minden döntésével, felelősségével és tennivalójával. Másfelől mostantól nem lehetek az imádott feleség, akit csomó földi tennivalótól megvéd a férje.

Sosem fizettem eddig én a számlákat, nem intéztem a kocsi szervizelését, és eddigi otthonunkban mindig rengeteg férfi logikát igénylő javítani való akadt, a favágásról nem is beszélve. Gergő és én nagyon klasszikus feladatmegosztásban éltünk. Jelenlegi autónkat szeptemberben vettük, és még nem is tankoltam bele.

Legfontosabb célkitűzésem, hogy a család anyagi stabilitását megteremtsem. Lássam, mennyi munka kell ehhez, és mennyi pénzből kell majd gazdálkodnom. Mik a várható kiadások, és mi is az, amiben a gyerekek kiegyensúlyozott élete garantált? Eddig ilyen számolgatásokba sosem bonyolódtunk. Talán felelőtlenség, talán élhetetlen, de nálunk így volt.

Most azonban, amikor nincs mellettem egy egyenrangú társ, akivel egymás szemébe nézve magabiztosan kijelentjük, hogy bárhogy is, de megoldjuk, egészen más igényeim lettek. A kiszámíthatóság elengedhetetlen. Szigorú költségvetést szeretnék vezetni. Meg kell tanulnom átlátni a pénzügyi helyzetünket, és tervezhetővé kell tennem.

Nem másodlagos az anyagiakhoz képest, mégis összefügg, ezért kerül a prioritási listám felsorolásának második helyére, hogy a gyerekek élményekkel teli életének biztosítása talán mindennél fontosabb. Társak, kirándulás, beszélgetésre teret adó idők, esti mese. Ezekhez legtöbbször kell pénz és idő, no meg szervezés és energia. Úgy látom, hogy a gyerekek a létező legjobban vették az élet eléjük rakott akadályát, de nem szabad, és nem is fogom fél vállról venni azt a lelki terhet, amit most cipelniük kell.

Magamon érzem, hogy szinte kiszámíthatatlan a reakcióm bizonyos helyzetekben. Persze én igyekszem, és tudok is normarendszeren belül viselkedni. Házon kívül a gyerekek is általában, de itthon, a négy fal között a legkülönbözőbb kirohanásokkal találkozom. Az ágy alatt töltött órák száma rekordokat dönt. Oda menekül ugyanis bármelyik nagy, ha épp konfliktusba keveredünk. Hihetetlen türelem és kreativitás szükséges ahhoz, hogy visszaálljon a csapatdinamika.

Otthont kell teremtenem számukra. Egy burkot, ahol ez az új „mi” meg tud születni. Ahol tisztán látják újra azt, kik az életük szereplői, és ki milyen szerepet tölt be benne. Olyan jó lenne ezt csettintésre kivitelezni, de a valóság az, hogy magamat is keresgélem, ízlelgetem ebben az új helyzetben. Sosem találkoztam még magammal ebben a világban. Nem is voltam rá kíváncsi.

Persze nem bánom, hogy eddig ezzel nem foglalkoztam, egyfelől sosem képzeltem volna magam olyannak, amilyennek most tapasztalom. Másfelől meg erre az eseményre nem lehet készülni. Persze értem mindenkinek azt a típusú hangját, hogy DE, igenis lehet, mert mindig a legrosszabbra kell készülni, de mi nagyon nem így éltünk. Gergő és én együtt semmiképp sem voltunk ilyen beállítottságúak. Én egyedül akár még ilyen is lehetek, ezt még nem tudom.

A világba vetett hitem azonban töretlen. Az élet minden síkján felfoghatatlan mennyiségű segítséget kapunk, és igyekszem elfogadni is, illetve bölcsen felhasználni. Szeretném magamat szakértőkkel körbevenni, hogy tényleg profi döntéseket tudjak hozni otthonteremtéstől az üzleti életig. Okosan kell felmérni, kiben és miként bízom meg. Kivel elég egy kézfogással megegyezni, és mikor kell precízen megfogalmazott szerződésbe foglalni a megbeszélteket. Ez is egészen új világ. De nem is remélhetek mást.

Az új élet az bizony új leckék sorozata, és próbálhatnék menekülni előle, de az rengeteg felesleges, céltalan futkosás lenne, így inkább a megfontolt haladás mellett döntök, és vállalom az előttem álló feladatokat. Köztük a legizgalmasabbat is, saját és gyermekeim megújuló lelkének felfedezését.

Vélemény, hozzászólás?