Apa elhagyott minket, apa rossz!

– Tudod, apád itt hagyott minket. Mert már nem vagy fontos neki, az új családját szereti. De nem baj, már itt van nekünk Karcsi. Igaz, hogy 8 évvel fiatalabb nálam, nincs gyereke, se semmije, de biztosan jó apád lesz. Nekem nem is kell olyan, akinek van gyereke, kerülgesse más őket. Ugye jó lesz nekünk kicsim?

Törteli Eszter író, coach, önismereti tréner írása.

Fanni engedelmesen bólogatott, majd megette a pucolt almadarabot. Bár már 9 éves volt, az anyja soha nem engedte, hogy bármit is megcsináljon, mindent megoldott helyette. Közben hol ide, hol oda rakta le iskola után, mert neki menni kellett dolgozni.

Minden nap más vigyázott Fannira.

Nem azért, mert az anyja rászorult a több munkahelyre, hiszen a főállása is remekül fizetett, hanem, hogy felmutathassa, ő anyaként ennyi mindenhez ért egyszerre, nem mellesleg, neki is jár az énidő, amit a gyerek csak elvesz tőle.

Gyerek. Mindig így hívta Fannit mindenki előtt, mintha nem lenne neve.

Fanni egyre jobban eltávolodott az igazi apjától, aki elhagyta őket, hiszen anya ezt mantrázta reggeltől estig. És, hogy az apja új nője csak egy ostoba senki, aki elszedte az apját, anya csalódni fog benne, ha szeretni meri azt a másikat. Pedig ő nagyon kedves, csak sajnos anya nem engedi, hogy kötődjön hozzá.

De Fanni ekkor még nem tudta, hogy az apja valójában miért ment el.

Mert az anyja a születése óta nem foglalkozott Fannival, buliról bulira járt, képes volt akár mellszívóval diszkóba menni, majd két napig másnaposan fetrengeni az alkohol-és kokainmámor után. Hogy az anyja csak a házasságuk utolsó éveiben, 14 férfival feküdt le.

Hogy az anyja a mai napig nem tudja biztosan, hogy ki Fanni biológiai apja, mert abban az időszakban, amikor megfogant, épp három férfival volt viszonya.

Hogy amint Zsolt válni akart, Fanni anyja minden követ megmozgatott, hogy elvegye Fannit, ami végül sikerült is neki, hiszen ő orvos, így mindenki vigyázba vágta magát a hatóságoknál. Aztán minden láthatás után óriási cirkuszt vert ki, mondvacsinált indokokkal, amelyeket körüzenetben, kiszínezve elküldött valamennyi közös ismerősüknek, rokonnak.

Emiatt apa már nem is igen viszi el a gyermeket, mert nem akar még több megaláztatást, nem akar mások előtt magyarázkodni folyton, sem a gyermektől azokat a hazugságokat hallgatni, amiket anya mond neki.

Emellett abban az időszakban, amíg Fanni apánál van, reggeltől estig érkeznek a mocskolódó, számonkérő üzenetek és hívások, vélt sérelmek, az apai alkalmatlanság bizonygatása céljából, ország-világ előtt.

De anya jó, apa rossz.

Az új apa, Karcsi, vagy ahogy anya hívja, „K”, pedig biztosan jó lesz nekik. Mert anya azt mondta. És bár csak egy éve vannak együtt, de jövő szombaton esküvő is lesz, mert anya házat akar venni, és kell hozzá a papír. Fanni elhitt mindent, amit az anyja mondott neki, szembeszállni sosem mert vele, mert akkor anya mindig kiabált és csalódott Fanniban.

Hány ehhez hasonló történet van vajon?

Ahol az egyik szülő megpróbálja a volt házastárson levezetni a sérelmeit, frusztrációját, hogy ezáltal állítsa helyre a saját sérült önértékelését, amiért elhagyták őt. A saját felelősség vizsgálata természetesen elmarad, egy ilyen szülő számára csupán az a fontos, hogy a gyermeket maga mellé állítsa, meggyőzze arról, hogy a másik szülő a hibás, ő a felelős, a rossz.

Csak sajnos nem látja be azt sem, hogy ezzel nem a másik szülőnek árt elsősorban, hanem a gyermeknek.

Egy gyermek ugyanúgy kötődik mindkét szülőhöz, ő nem tud különbséget tenni jó és rossz szülő közt, helyes vagy helytelen szülői minták között, hiszen csak egy anyai és apai mintát lát a válásig. Az ebbe való beavatkozás, a szándékos szülői elidegenítés sajnos olyan hosszú távú károkat okoz egy gyermekben, amelyeknek csak évek múlva mutatkozik meg a hatása.

A gyermek jó eséllyel válik szorongóvá, megfelelési kényszere lesz a mérgező szülő irányába, hiszen, ha nem ért vele egyet, akkor a szülő csalódni fog benne, aminek hatalmas veszekedés lesz a vége.

Épp ezzel a gyermek megtanulja, hogy nem bízhat meg a saját értékítéletében sem, azt kell éreznie, amit mondanak neki. A gyermek a későbbiekben nagy valószínűséggel választ maga mellé egy hasonlóan személyiségzavaros, deviáns párt, hiszen értékítéletének teljesen megfelelő lesz az a szülői minta, hogy a bántalmazó magatartást köteles mindenki eltűrni, és nincs helye ellenvéleménynek a párunkkal szemben.

Fordítva is fontos, hogy a gyermeknek ne szidjuk a mérgező szülőt, hanem hallgassuk meg a gyermek álláspontját, és biztosítsuk róla, hogy megértjük az érzéseit.

A gyermek egy ilyen élethelyzetben a szavakat hallja, az adott pillanatban talán el is hiszi, de mindig tapasztalás útján tanul, tehát valóságként azt fogja elfogadni a későbbiekben amit lát, nem pedig azt, amit mondanak neki.

A hatóságok sajnos ritkán tudnak ezekben a helyzetekben segíteni, hiszen a mérgező szülő gyakran törvény, jogszabály felett állónak is ítéli saját magát, és nem fogadja el kívülről sem a támogató, egyezségre juttatni vágyó hozzáállást sem.

És az, hogy miket hord össze egy ilyen szülő a gyermekének, a legritkábban bizonyítható, hiszen a gyermek nem meri elmondani a hatóságok előtt egy bizonyos kor alatt, félve a megtorlástól.

Ez sajnos általában csak nagyobb, akár felnőttkorra tud megváltozni, amikor a gyermek kikerül a mérgező szülő mindennapos hatása alól, de erre sincs garancia, ha a szülő továbbra is rátelepszik.

Érdemes azonban az ilyen esetekben mediációt kezdeményezni, valamint egyértelműen meghúzni a határokat, kizárni a mérgező szülőt és hatásait, amennyire csak lehet.

Le kell tiltani a felesleges kommunikációs csatornákat, és ténylegesen csak olyan kérdésekben egyeztetni, ami valóban a gyermekkel kapcsolatos, a volt házastárs vélt sérelmeit pedig (nem könnyű, de) meg kell kísérelni minél inkább figyelmen kívül hagyni.