Szilágyi Mónikának az utolsó reménysugár hozott csodát – Lélekanya díj “Siker 40 felett” kategória

Dr. Szilágyi Mónika 12 beültetésen van túl – 4 stimuláció, soha egy pozitív teszt. Mostanáig. A 12. beültetés után megtörtént a csoda: a díjátadóra már nagy pocakkal érkezett, az utolsó embriójuk tapadt meg. Mónika és férje, Botond levelet írtak Zitának. A “Siker 40 felett” kategóriában vehetett át Lélekanya díjat. Videó a cikkben!

Kedves Zita!

Neked írom le a történetünket, mert könnyebb annak megnyílni, aki maga is tudja, mennyi reménykedés, fájdalom, csalódás és összetartás van azoknak a pároknak az életében, akiknek nem “magától” jön a gyermekáldás.

30 évesen ismertem meg Botondot, szerelem volt első látásra.

Az első pár közös évünk alatt szóba került a gyermek, de Ő még nem állt készen. Én nem akartam erőszakoskodni, talán kellett volna.

Amikor megkérte a kezem, már 35 éves voltam. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy nem akkor jön az a kisbaba, amikor mi úgy döntünk, hogy vállaljuk. Hamar nőgyógyászhoz fordultam és gyorsan bekerültünk abba a “babagyár” nevű gépezetbe, mely átláthatatlan, az információk sokba kerülnek, és sokszor az egyik a másiknak ellentmond.

Egy év alatt 5 inszemináció, majd irány a lombik centrum (az első). Emlékszem az orvos mondatára, amíg vizsgált: “Az első lombikra készülünk?” Ez annyira szíven ütött, akkor még úgy gondoltam, nekem nem lesz csak egy, az sikerülni fog. Úgy esett, hogy egy nőgyógyász doktornőnek, és nekem egyszerre volt a petesejt leszívás és a visszaültetésnél is csak ketten voltunk a szobában. Ő nálam jó pár évvel fiatalabb volt és ragaszkodott hozzá, hogy két pöttyöt kapjon vissza, ikreket szeretett volna. Az orvosa nem értett vele egyet, de azért teljesítette a kérését. Neki sikerült, szép ikerbabái lettek, mi pedig kezdhettünk mindent előlről.

Igazságtalannak éreztem a sorstól, a Jóistentől ezt. Miért nem tudott abban a szobában nekem is egy babát adni?

Tovább léptünk, újra belevágtunk. Kellett pár hónap. A vizsgálatokat nem vitték túlzásba, az sem ott derült ki, hogy pajzsmirigy-alulműködésem van. Minden sikertelen beültetés után meghallgattam, hogy az életkorom a “főbűnös”. Az én kérésemet nem tudták teljesíteni, ha volt is több fagyasztott embriónk, és kettőt szerettem volna visszakapni, a beültetés napján mindig egyet olvasztottak fel. Attól való félelmünkben, hogy a pénz mozgatja ezeket az orvosi döntéseket, végül intézetet váltottunk. Ekkor már minden más csatornán is információkat gyűjtöttem, mi lehet az oka a sikertelenségnek. Vérvételek, lipidinfúzió, laparoszkópiás műtét, akupunktúra, pszichológus, étrendkiegészítők.

Amit talált az egyik orvos, arra azt mondta a másik, hogy nincs jelentősége. Nehéz időszak volt, de EGYÜTT voltunk benne.

A másik intézetben sokkal közvetlenebb orvosunk volt. Ez sokat számít. Nem lehet könnyű úgy végigvinni egy ilyen küzdelmet, ha az emberrel úgy bánnak, mint a futószalagon érkező alkatrésszel egy gyárban. Minden mondatnak, minden gesztusnak jelentősége lehet.

A másik tényező a család: jó az, ha az embernek meg lehet beszélnie ezt a közvetlen hozzátartozóival. Hálát adok Istennek, hogy nekünk ilyen támogató családtagjaink vannak. Ezeket a sorokat a 12. beültetésem után írom. Négy stimulálás, sok-sok csodaszép embrió, soha egy pozitív teszt.

40 évesek lettünk. Május 16-án, a férjem névnapján kaptuk vissza az utolsó kis reménysugarunkat, az utolsó fagyasztott embriónkat. Hihetetlen, ami történt. Még nem tudjuk felfogni.

Azért is hálás vagyok, hogy leírhatom. Sikerült. Tudom, hogy még sok minden történhet, de a csoda már megtörtént. Én érzem, minket választott és velünk marad. Bárhogyan alakul is a jövő, egy biztos: “sohasem késő, hogy a történetünk boldog véget érjen”.

Köszönöm, hogy TI is segítő kezet nyújtotok minden párnak, szükségünk van rá!

Üdvözlettel és szeretettel: Mónika & Botond

Dr. Szilágyi Mónika vidóját itt nézhetitek meg:

 

Fotó: Kovács Attila.

Vélemény, hozzászólás?