„Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy észrevegyenek”

Az átváltozás mindig izgalmas – legalábbis a mesékben. A valóságban azonban rengeteg gyötrődéssel is jár, és sosem varázsütésre megy végbe. De akkor is megtörténik. Igen, van, hogy valaki a rút kiskacsa életét éli, és aztán tényleg vonzó hattyúvá válik. Ladányi Beáta arról mesélt nekünk, miért és hogyan lett közgazdászból önbizalomépítő, ösztönös rejtőzködőből tudatos önfelvállaló. Szél Felícia írása. 

Bea már magzatként is bújkált. A szülei ugyanis csak később akartak gyermeket vállalni, de az akkor 20 éves anyukáját többen is piszkálták, hogy ne várjon túl sokat ezzel, mert kicsúszik az időből. A téma ugyebár kínosan ismerős, bár ma már furcsának hangzik, hogy akkoriban ilyen fiatalon is betalálták ezzel az ember lányát.

– Édesanyámat egyre jobban felzaklatta ez a sürgetés, és ennek eredménye egyik nap egy hirtelen ötlettől vezérelt spontán együttlét lett. Az már csak a sors keze, hogy éppen akkor meg is fogantam, hiszen a szüleim a szívük mélyén továbbra is úgy érezték, hogy nincs itt még a babázás ideje. Előbb szerettek volna biztosabb egzisztenciát teremteni. Nem is sejtették, hogy én már ott lapulok, ugyanis a várandósságnak semmi jele nem volt. Ennek köszönhetően a terhességre csak a negyedik hónap után derült fény, ami igencsak meglepte a szüleimet, ugyanakkor nagyon örültek is nekem.

Furcsa fejlődési rendellenesség jelentkezett

A család élete szépen alakult – egy ideig. Bea baba még két éves sem volt, amikor a szülők szembesültek azzal, hogy mégsem olyan tökéletes minden.

Ekkor tűnt fel a kicsinél egy furcsa fejlődési rendellenesség: az egyik kezén nem átlagosan nőttek az ujjai.

A szülők kétségbeestek, mentek orvostól orvosig, a gyermeket többször meg is műtötték, ami – így utólag már tudható – csak rontott a helyzeten.

– Sok esetben az orvosokat a kíváncsiság hajtotta, hogy megfejtsék, miért ilyen az ujjam. Ez azóta sem derült ki, pedig a kartonomat rendszeresen vitték „mutogatni” mindenféle külföldi orvosi konferenciákra. Ezt is úgy tudtuk meg, hogy amikor mentünk egy-egy felülvizsgálatra a kórházba, sosem voltak meg a leleteim, mert folyton úton volt velük valamelyik doktor.

Ami biztos, hogy Bea két ujja jóval gyorsabban nőtt a többinél. Eleve is hosszabbak voltak, de ez babakorában még nem volt olyan látványos, hogy jelentőséget kellett volna neki tulajdonítani. De két év után már egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel. A helyzet a műtétek után lett sokkal rosszabb. Akkor ugyanis jelentősen meg is vastagodott az érintett testrész. Egy még későbbi műtéttel pedig sikerült azt is „elérni”, hogy Bea ne tudja ezt a két ujját már hajlítani sem, ráadásul a deformitás is fokozódott.

A gyerekek csúfolták

– Az akkori szokásoknak megfelelően igen hamar közösségbe kerültem, és ahogy eljött az az időszak, amikor a gyerekek már egymással is foglalkoztak, rögtön téma lett a kezem. A kálváriám ekkor kezdődött. Folyamatosan csúfoltak és kirekesztettek maguk közül.

Bea emiatt félénk, gátlásásos, visszahúzódó gyerek lett, és egy idő után már nem is kereste a többiek társaságát. Azért benne volt a vágy, hogy egy-egy emberrel tudjon kapcsolódni, és lettek is barátai. Az eltelt évek alatt olyan mélyen belé ivódott az az attitűd, hogy ne nyisson mások felé, hogy az imázsa részévé vált a zárkózottság. A helyzet serdülőkorában azonban igencsak megváltozott.

– Kamaszként én is szerettem volna megélni a szerelmet. Volt bennem egy kis félsz, hogy a fiúk hogyan viszonyulnak majd hozzám a kezem miatt, de legnagyobb meglepetésemre őket ez egyáltalán nem zavarta. A fiúknak – és később a férfiaknak –, akiknek tetszettem, ez soha nem okozott gondot. Mindig elfogadták, hogy ilyen vagyok. Ez nagyon jót tett a lelkemnek. Nagyon sokszor tapasztalom munkám során is, hogy a nők túlságosan aggódnak, valahogy nem hiszik el, hogy szerethetők.

Sokszor félreismerik 

Bea rejtőzködése ugyanakkor nem ért véget a párkapcsolatokkal. Még a mai napig kap olyan visszajelzéseket, ami mutatja, hogy még mindig „bujkál”. A kezét például olyan ösztönösen álcázza, hogy sokan hónapokon át nem is veszik észre az eltérést. A zárkózottsága is sokáig okozott gondokat, hiszen emiatt sokszor gondolták róla, hogy hűvös és rideg, sőt nagyképű és másokat lenéző személyiség.

– Olyan masszív falakat emeltem magam köré, hogy az embereknek emiatt egy totálisan rossz első benyomása lett rólam. Volt, hogy mikor később jobban megismert valaki, megköszönte, hogy ilyen erős tükröt kapott ahhoz, hogy ne ítélkezzen elsőre.

Mindezt leküzdeni hatalmas önismereti munka volt. Folyton szembesülni azzal, hogy az embert mennyire másnak látják, mint amilyen valójában, igen fájdalmas. De Bea nem merült el az önsajnálatban, inkább elkezdte azt nézni, hogyan tud ezen javítani.

– Az egyik önismereti csoportban derült ki, hogy az emberek egy részének egyszerűen láthatatlan vagyok – még olyanok számára is, akik amúgy ismernek. Nekem ez sokkoló élmény volt. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ez megváltozzon, és hogy igenis, vegyenek észre. Meg kellett tanulnom, hogyan mutassam meg magam, hogyan lássák meg, mi van bennem. Le kellett küzdenem az ezzel kapcsolatos félelmeimet, és sokszor tudatosan megyek bele olyan helyzetekbe, ahol ilyen kihívásokkal szembesülhetek. Persze introvertált típusként ez nem mindig könnyű, szépen haladok lépésről lépésre.

Első házassága kudarcából építkezni tudott

Bea számára ez a fokozatos változás lényegében sorsfordító lett, hiszen ma már közgazdaságtan helyett önbizalomnöveléssel és stílustanácsadással foglalkozik. Mivel átélte, milyen láthatatlanból észrevehetővé válni, és elérni, hogy ne a falakat, az álarcokat lássák belőlünk a többiek, pontosan tudja, mi a jelentősége mindennek egy ember életében. De ennél volt egy szomorúbb oka is.

– Az, hogy hivatásos „önbizalomba öltöztető” lettem, sokban „köszönhető” az első házasságomnak. Ez nagy szerelemként indult, de egy minden értelemben bántalmazó kapcsolattá torzult, és a volt férjem mindent megpróbált elkövetni annak érdekében, hogy a földbe döngölje az önbizalmamat. Ez a sok saját tapasztalat is mind szükséges volt ahhoz, hogy lássam, milyen sérülékeny az önbizalmunk. Nálam ugyan konkrét és látható volt az oka, hogy miért éreztem magam egész gyerekkoromban szerencsétlennek és selejtesnek, de már tudom, hogy rengeteg másik küszködő embernél is megtalálható egy ilyen magyarázat a háttérben, csak éppen nem ennyire egyértelmű testi elváltozás.

De Beának nemcsak a tapasztalatai segítették megtalálni a saját útját, hanem egy súlyos baleset is. Egy rendkívül stresszes időszakban véletlenül félrekormányozta és totálkárosra törte az autóját. Önmagát azonban – csodával határos módon – nem, sőt: ez a trauma volt az, ami végülis mindent a helyére tett a lelkében. Ennek immár több mint 20 éve.

– A változások nem rögtön zajlottak le, de végül minden nehézség ellenére felálltam, és kiléptem abból a rettenetes házasságból. Aztán kutatni kezdtem, miért történt mindez, hogyan változhat át így egy szeretettel teli kapcsolat. Olyannyira foglalkoztatott a téma, hogy kiképeztem magam mediátorrá és párkapcsolati tanácsadóvá. A tudatos önismereti fejlődés végképp az életem része lett, és persze a folyamatos tanulás is. Később jött a képbe a stílusismeret is, mert az jól kapcsolódik a belső megerősítéséhez. A külsővel való hatékony munka eredménye mindig azonnali és szemmel látható. Ez ad annyi plusz önbizalmat, ami már jelentősen segíti a belső változását is.

Lányának kisgyermekkora óta tanítja az önszeretetet

Bea a nagyobbik lányával, Karinával dolgozik együtt. Ő már abban nőtt fel, hogy az édesanyja folyamatosan küzd, képzi magát és fejleszti az önismeretét. A gyermekkori sérülések is erősítették Karinát abban, hogy ő maga is erre az útra lépjen, és már tinédzserként elhatározta, hogy pszichológus lesz – az alapszakot már el is végezte.

– Őt direkt neveztem el Karinának, aminek az egyik jelentése, hogy bájos, csinos. Arra gondoltam, hogy akármilyen adottságai lesznek, hiszen ezt nem lehetett tudni előre, én akkor is meg tudom őt tanítani arra, hogy elfogadja és csinosnak lássa magát. Csodálatos dolog, hogy ma már együtt segítünk ugyanebben a hozzánk fordulóknak. Amikor lehet látni egy nőn, hogy elkezd ragyogni a szeme, hogy átéli annak az érzését, hogy ő szép és szerethető, az egy olyan pillanat, amit nem lehet szavakkal leírni.

Nyitókép: Nerpel Nikoletta. Belső képek: Hampel Viki (1.) és Nerpel Nikoletta (2.). 

Vélemény, hozzászólás?