Dió, dió, dió! Ha van összetevő, ami elmaradhatatlan kelléke mind az ünnepi, mind a téli süteményeknek, az a dió. Nincs karácsony csonthéjas barátunk nélkül, de tény, hogy nem árt néha újdonságokat is kipróbálni. Új sorozatunk második részében a Terézanyu-, és kétszeres amatőr Ország Cukormentes Tortája különdíjas szerzőnk, Raffer Gabriella mondja el, hogyan készít dióhabos kosárkákat.
Ha valamit nem szerettem gyerekkoromban, az a kosárkák sütésénél rám hárult feladat, vagyis a sütőformák kivajazása volt. Ennél kevésbé már csak a sütés végeztével bekövetkező mosogatást szerettem. Most is kiráz tőle a hideg. Hogy anyukám, amolyan nevelő célzattal testálta-e rám, vagy pusztán arról volt szó, hogy ő sem szerette, azt nem tudom.
Bárhogy is volt, ez a dióhabos süti tartozéka volt nemcsak a karácsonyi asztalnak, de a téli hétvégéknek is.
Szerettem, főként, ha sok lekvár került a habos dió alá. Egyet sajnáltam mindig, hogy a süti mérete nagy volt. Egy süti kevés, kettő meg már sok. Sok… azért csak magamba tömtem őket.
A lányaim nem igazán rajonganak a dióért. Ami, most csak azért „szerencsés”, mert a dióvész termés nélkül hagyta a kertünk végében lévő hatalmas diófát. Egy süti van, amiben megeszik, és ez a dióhabos kosárka. Még ha a sarki zöldségestől is kell beszerezni, az a 200 gramm nem terheli meg olyan nagyon a pénztárcánkat, és ez a sütemény is felkerülhet a várakozás asztalára.
Hogy ne csak a süti legyen kedvenc, de az elkészítése is könnyed és szórakoztató legyen, pár éve a modernkori teflon bevonatú, mini muffin sütőformánkat használom a kosárkák elkészítéséhez. Nem kell kivajazni, a mosogatása sem igényel nagyobb feladatot, és a mérete… falatnyi. Kettő, három is elfogyasztható belőle anélkül, hogy szuszogni kelljen az utolsó falatok után.
A tésztája is egyszerű, míg elmondom a receptjét, el is készül.
Dióhabos kosárka:
200 gramm lisztet 50 gramm porcukorral, egy csipet sóval és egy kiskanál sütőporral összekeverek. Elmorzsolok benne 120 gramm vajat és a végén két tojássárgájával összeállítom a tésztát.
Lisztezett deszkán kinyújtom, és itt jön az én varázskeretem.
Meg kell valljam, elirigyeltem a cukrászoktól. Méregdrága acél keretre nem szerettem volna költeni, ezért egy általános iskolai osztálytársam asztalos műhelyébe kopogtam be. Kiválasztottam a megfelelő vastagságú rétegelt lemezt, és pár perccel később, diadalittasan vonultam a kereteimmel a hónom alatt. A keret magassága 4-5 mm, a szélessége pedig akkora, hogy felfeküdjön rá a sodrófám. Amióta megvan, nincs linzer vagy mézeskalács, jelen esetben kosárka tészta, amit ne ebben nyújtanék ki. Csodás egyforma sütik készülhetnek, amelyek nemcsak méretükben egyformák, de színükben is, hiszen így egyenletesen tudnak sülni.
A pogácsaszaggató pont megfelelő méret a tészták kivágására. A tésztakorongokat belehelyezem a sütőformába, megtöltöm az alját finom házi baracklekvárral, végül egy jó kanál dióhabot teszek a kosárkákba. Púposan, hogy sütés után minél jobban élvezhessük a roppanós dióhabot.
Mitől is roppan? 150 gramm porcukrot a tésztánál megmaradt tojások fehérjével addig habosítok, még a keverőlapát csíkot nem húz a habban, majd hozzákeverek 200 gramm diót. Akár a habcsók a torták tetején, úgy roppan a zamatos lekvár felett a dióhab.
És ha már habcsók, legközelebb ezzel a roppanós finomsággal készülök.
Fotók: A szerző felvételei.
