Az erdőterápiás módszerek világszerte egyre népszerűbbek, hisz mindenki tudja, érzi, hogy a természet mind fizikai, mind lelki értelemben jó hatással van ránk. Már attól jobb lesz az ember kedve, hogy kimegy a kertbe vagy a közeli parkba, hallgatja a madarak hangját vagy nézi a felhőket. A természet segítő erejét azonban lehet fokozni, ha például azzal, ha szakemberek támogatják a folyamatot.
Tóth Judit írása
Rendszeresen túrázom, gyakran járom az erdőt, és azt gondoltam, hogy mindeközben kellő figyelemmel fordulok a természet felé, hisz sok állatot és növényt ismerek, tudom, miért fontosak a holtfák, vagy, hogy mik azok a gubacsok. Aztán elmentem egy Erdőmerülés sétára, és rájöttem, hogy
a természettel való viszonynak létezik egy másik, sokkal mélyebb szintje is.
Amit akkor tudsz megélni, amikor például fél órát ülsz egy erdő közepén, de úgy, hogy közben nem csinálsz semmit. Nem beszélgetsz senkivel, nem nézed a telefonodat, nem agyalsz a másnapi teendőkön, csak figyeled az erdőt, és hagyod, hogy tested-lelked végre megnyugodjon.
Egy pszichológus, akinek lételeme a természet
Vásárhelyi Kriszta, az Erdőmerülés Program szakmai vezetője, a hétköznapokban pszichológusként dolgozik, de a természet gyerekkora óta központi helyet foglalt el az életében. Édesapja biológus, így már egészen kicsi korától alapállapot volt számára a természet közelsége, és az, hogy sokat van kint a „vadonban”.
Egyetemistaként kezdett környezeti neveléssel foglalkozni. A Bátor Tábor önkénteseként létrehozták a Rejtek Erdő nevű élményterápiás programot. Pszichológus hallgatóként a szakdolgozatát is a környezeti nevelés témaköréből írta, édesapjával közösen pedig több környezeti nevelési kiadványt írt és illusztrált. Mindezeknek szinte természetes folytatásaként jött az életébe az Erdőmerülés, amit 2019-ben alkottak meg Merényi Tímea programszervezővel és Sevcsik Andrással a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársával.
Az ötlet Tímeától jött, aki miután elköltözött Nagymarosra, a saját bőrén kezdte el érezni, hogy milyen jó hatással van rá a természet közelsége. Később megismerte a világszerte egyre népszerűbb erdőfürdő módszert, amiből kiindulva megalkották saját, a helyi viszonyokra kidolgozott erdőterápiás módszerüket, az Erdőmerülést.
A telefon kint marad
Ma már több helyszínen vezetnek sétákat és workshopokat, többek között a Börzsönyben, Királyréten, a Visegrádi-hegységben, Dömörkapu közelében, de voltak már programjaik hazai arborétumokban is.
Egy erdőmerülő séta más, mint egy hagyományos séta, itt ugyanis a program vezetőinek útmutatásait követve, a séta közben végzett relaxációs gyakorlatok segítségével az ember fokozatosan maga mögött hagyja az erdőn túli világot, a hétköznapokat, lelassul, jelenléte sokkal tudatosabbá, a figyelme sokkal fókuszáltabbá válik.
– Én nem szoktam relációs jelet tenni egy erdei séta és az Erdőmerülés közé, hogy melyik több vagy kevesebb, mert mindkettő jó, csak nagyon más, amikor úgy indul el az ember, hogy egy vezető is van vele – magyarázza Kriszta.
– Kapcsolódni az erdő élőlényeivel, megsimítani a mohákat, vagy elnézelődni egy fa tövében, ezt csinálhatja más is egyedül. Itt azonban annyiban más a helyzet, hogy
résztvevőként neked semmi más dolgod nincs, mint jelen lenni a pillanatban és a jelen ingereire fókuszálni. Nem kell azzal foglalkoznod, hogy merre menj, van-e elég vized, mert van egy vezető, aki ezt megteszi helyetted.
Ő segít a megfelelő tempó és ritmus kialakításában is, hogy tényleg fokozatos lehessen az elmélyülés.
A három órás programra a résztvevők semmit nem visznek magukkal, sem hátizsákot, sem telefont.
– Van, akinek először furcsa telefon nélkül, de amikor már ott vagyunk, akkor természetesnek hat, hogy itt nincs helye a külvilág ingereinek.
Nem is jut az ember eszébe, hogy nincs ott a telefonja, mert egészen más közegben vagyunk, egy olyanban, ami egy evolúciósan optimálisabb létezés számunkra.
Ilyenkor nem terheli az idegrendszerünket semmi, folyamatosan látunk szép dolgokat, és nem kell hirtelen ide-oda fordítani a figyelmünket.
Mezítláb az erdőben
Kriszta vezetésével én is kipróbáltam már, milyen az, ha az ember teljesen ráhangolódik az erdőre, és olyan közel kerül hozzá, mint talán még soha előtte. A séta elején elhangzott, hogy aki szeretné, nyugodtan vegye le a cipőjét, és jöjjön anélkül. Kapva kaptam az alkalmon, mert még soha nem sétáltam három órát mezítláb az erdőben.
Kicsit tartottam attól, hogy a mezítlábazás, az, hogy még jobban kell figyelni a lépteimre, megzavar az elmélyülésben, de pont az ellenkezője történt.
Valahogy még mélyebb lett a természettel való kapcsolódás azáltal, hogy nemcsak láttam, hallottam az erdőt, éreztem az illatait, de a bőrömmel is tapinthattam azt.
A talpammal éreztem, hogy néhol egészen hideg, máshol meg, ahol a fák között beszűrődött a napfény, kellemesen meleg a talaj a lábam alatt.
És pont ez az erdőterápiás módszerek egyik célja, hogy minden érzékszervünkkel érzékeljük és befogadjuk az erdőt. Hihetetlen, hogy ha tudatosan odafigyel az ember, mennyivel több hangot vagy apró történést vesz észre, és közben arra is rájön, hogy ez a csendes szemlélődés – ami totálisan hiányzik legtöbbünk mindennapjából – mennyire jól tud esni.
A tudatos jelenlét, az itt és most élménye az erdőterápiás módszerek egyik kulcseleme. Ennek gyakorlása az élet minden területén jól jönne, de ebben a felpörgetett és zaklatott 21. században nem könnyű ezt elérni a rohanós hétköznapokban.
Kriszta programvezetőként maga is minden egyes alkalommal új élményekkel gazdagodik, és azt mondja, sokat formált rajta az, hogy időről időre gyakorolja és megéli a tudatos jelenlét állapotát.
Csend és a nyugalom
Az Erdőmerülés program résztvevői nagyon sokfélék. Vannak közöttük olyanok, akik nem mozognak még olyan gyakorlottan a természetben, sőt olyan is van, aki kicsit fél az erdőben. Számukra megnyugtató az, hogy egy vezető kíséri őket.
Vannak rutinos erdőjárók, olyan szakemberek, például pedagógusok, pszichológusok, akik saját szakmájukban szeretnék hasznosítani a tanultakat.
Gyerekcsoportoknak is szoktak tartani programokat, persze számukra azért más tempójú sétával készülnek, de ahogy Kriszta mondja, a gyerekek nagyon fogékonyak a természettel való kapcsolódásra, és ők is képesek arra, hogy relaxált, nyugodt állapotba kerüljenek.
A séták végén meg szokták beszélni a tapasztalatokat, és a résztvevők különböző élményekről szoktak beszámolni. „Gyakran elhangzik az, hogy nyugodt, lelazult állapotba kerülnek a végére, általános jó közérzetről számolnak be, vagy arról, hogy úgy érzik, kiszellőztették az elméjüket.
Sokakban erősen megmarad az erdő különleges csendje, többen transzcendens élményekről is beszámolnak, és sokan megtapasztalják az összetartozás élményét, az én és a természet egységét.”
Fotók: Tóth Judit
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
