Divatba jöttek a hatalmas, felfújható színes- szagos strandállatok, ki ne találkozott volna velük a vízpartokon?! Óriáskacsa, flamingó, hattyú, páva, szivárványszarvú unikornis- csak úgy tarkállik tőlük a vibráló hőségben sárgára aszott gyep, vagy színpompás tavirózsákként lebegnek boldog tulajdonosukkal együtt a Balaton opálzöld vizén.
Az új állatfajt családilag csillámfaszpóninak neveztük el.
Természetesen lányaim és magam is ellenállhatatlan vágyat éreztünk, nekünk is kell ilyen. Nélküle nem nyaralás a nyaralás! Csakhogy drága mulatság. Ára közel egy minimálbért kóstál, ráadásul nagyobb, mint az autónk, sőt: külön nyaralót kellene neki bérelni, mert ahol mi szállunk meg, oda vagy ő fér be, vagy mi.
Így aztán kiegyeztünk a lányaimmal egy akciós szivárványos gumimatraccal, amit be lehet gyömöszölni az autó csomagtartójába.
Kiválóan lehet rajta viharostengereset játszani. Lényege, hogy fel kell rá kapaszkodni valahogy. Aztán visítozva és sikoltozva lehet letaszigálni egymást a háborgó tengerbe. Ideális családi szórakozás kisgyerekeseknek. ( Persze a jól megérdemelt, felnőtt, méltóságteljes ól inkluzív bebaszcsi helyett egy feszített viztükrű medence partján.)
Idén nyáron- 10 év után először- kaptam közel egy hét szabadságot a családomtól!
Lebeghettem szabadon a tó vizén a napfényben a csillámfaszpóninkon. Anélkül, hogy viharostengereset játszanék és egy- egy vízbefordulásnál benyelnék tíz liter vizet. Piszkosul élveztem, bevallom. Két dologgal nem számoltam csupán: magával a való viharral, és a felfújható vízi állatok méltatlanul elhallgatott szabadságvágyával.
Így történt, hogy amikor bemondták a hangosba, figyelem, figyelem sárga viharjelzés, kérjük fáradjanak ki a vízből- bánatosan kieveztem a partra, ahol már javában fújt a vihart hozó északi szél.
A csillámfaszpóninkat alaposan megterheltem, fel ne kapja a szél, rápakoltam a Nagy Strandtáskát, amely dögnehéz. Benne van a teljes nyári túlélőkészletünk az ötféle napkrémtől kezdve a vizeskulacsokon át az uzsonnára heteken át feleslegesen hurcolt almákkal. Gondosan rátettem a táskát a matracra, és elfordultam, hogy szemügyre vegyem a hátam mögött tornyosuló viharfelhőket.
Egy pillanat tört része alatt megtörtént a baj.
Mire visszafordultam, már csak azt láttam, hogy száll a szivárványszínű matrac, szabadon és büszkén, egyenesen vissza a tó vizébe. Kettőt bucskázik és már túl is röpül a bólyán. A parton szigorúan szétvetett lábbal, pókerarccal áll a huszonéves vízimentő srác, aki természetesen nem veti magát sikítva vízbe a matracunk után. ( Megjegyzem, mekkora mázli, hogy nem tellett igazi csillámpónira, mert ha egy minibálbért látok beszaltózni a tóba, helyben agylobot kapok.)
Összeszorult szívvel, tehetetlenül nézem, ahogy a hullámokon szárnyal a lányaim kedves játéka, egyre beljebb és beljebb sodródva a viharzöld tavon.
Tudom a szabályt, nem ugorhatok utána. Se villamos, se pasi, se strandállat után nem futunk, pláne nem vízen, életveszélyes. Micsoda egy felelőtlen anya vagyok, aki nem vigyáz eléggé a kölcsönpónira, ami még csak nem is igazi, csupán egy akciós gumimatrac… De ugyanúgy lehet szeretni.
Hogy fogom én ezt elmondani a lányaimnak?!
– Kiszabadult- vallottam be nekik telefonon- a csillámfaszpónik is szabadságra vágynak, úgyhogy nem figyeltem eléggé rá, és elrepült a vihar hátán, huss.
– Tényleg? Elrepült?- csodálkoztak és képesek voltak ujjongani, – de jó, kiszabadult! Vajon átért épségben a túlpartra? – kérdezte a Nagyobbik lányom.
– Anya, aki megtalálta, örült neki? – kérdezte az idealista Kisebbik.
Elmeséltem nekik, hogy amint elvonult a vihar, kitisztult az ég, a túlparton szivárvány ragyogott fel. Talán a szivárvány tövében lelt új gazdájára a mi szabad és erős, egyszervolt-holnemvolt csillámfaszpónink.
– Anya, ne búsulj, biztosan megtalálták! – vigasztalt nagylelkűen a Nagy.
– Remélem… – és gyorsan elharaptam a mondatot, mert majdnem kicsúszott a számon: Remélem, nem! Nem találtak rá, és azóta is szabadon szárnyal.
Kérem, hogy aki rábukkant a szivárvány tövében, adja át neki: fuss, csillámfaszpóni, fuss!
Szabadság 4ever.
Rácz Zsuzsa sikerkönyve az Állítsátok meg Terézanyut! című regény a 2000-es évek bestsellere volt, amelyből 2004-ben film is készült. Most pedig itt a várva-várt folytatás, a Kovácsné kivan, amely a ,,felnőtt” Terézanyu, azaz Kéki Kata családos életéről szól, olyan tabutémákat döntögetve, ami sokunkat érint. Zsuzsa szerint az írás tanulható és ezt meg is mutatja! Hamarosan indul Rácz Zsuzsa írói kurzusa, ahol mindenki megtalálhatja a maga hangját és elmondhatja a saját történetét.
Kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
