Egyszerre légies, nőies lejtés és a súlyos dobok ütemére járt erőteljes, dinamikus táncforma a tahiti tánc. Hihetetlen fizikai és mentális kitartással állnak a színpadon az ízig-vérig nők, minden mozdulatukkal beleállva a koreográfiába – és az életbe. Ez a tánc ugyanis több, mint mozgásforma, úgy megerősíti az ínszalagokat és a lelket, összerántja a szétszórtságot, lazít a kontrollmánián, ad tartást és csal letörölhetetlen mosolyt a nő arcára, mint semmi. Közben pedig egy mély önfejlesztés is. Végh Teodórával, a Manahiti Táncegyüttes alapítójával beszélgettünk arról, mi a tahiti tánc titka.
Teodóra és férje, Hunor egy hátizsákkal járta be Japánt és Tahitit, stoppoltak hajót és nagykanállal falták az életet, miközben a kultúrából merítkezve Hunor dobolni tanult, Teodóra pedig profi módon elsajátította a tahiti táncot. Ma már itthon lépnek fel és tanítanak, a tahitiak életörömét adva át.
– Hogy jött az életedbe a tahiti tánc?
– Egyetemi ösztöndíjjal tanultam, éltem Japánban, mindig is érdekeltek más, a miénktől merőben eltérő kultúrák. Volt egy sorszerű találkozásom egy tahiti lánnyal, ő mutatta meg, a népe mit táncol. Villámcsapás-szerű érzés fogott el, hogy nekem ezt muszáj megtanulnom.
Évekig Japánban táncoltam, japánoktól tanultam, de egyszer a forráshoz is szerettem volna eljutni. A férjemmel együtt úgy döntöttünk, hogy kiutazunk Tahitire. Egy hátizsákos túra keretében ő a törzsi dobokon tanult meg játszani, én pedig táncolhattam az ütemekre 8 hónapot. Aztán 2015-ben hazajöttünk, én azóta tanítok. Először heti 1-2 órát tartottam barátnőknek, aztán ez tovább gyűrűzött.
– A férjed hozza a beleállós férfi energiát, te pedig erre táncolsz, a nevetek pedig ezt tükrözi?
– Igen, abszolút, ezt együtt kezdtük. A név már útközben megszületett egy vitorláshajón Tahiti és Új-Zéland között. Polinéz nyelven a Mana energiát, életerőt jelent, a hiti pedig forrást, a Manahiti szóösszetétel tehát az erő forrása.
– Ez egy erős spirituális alapokkal rendelkező tánc, gondolom, a táncban is megjelenik ez az erő ébresztés.
– Ez nagyon érdekes dolog. A polinézek egyrészt nagyon-nagyon gyakorlatiasak, amit én imádok, másrészt meg a mindennapjaikban rutinszerűen van jelen a spiritualitás. Így nem egy elszállós dologról van szó.
A tahiti táncban nagyon tudatosan kell lépni, tudni kell a technikát, mellette pedig ott van, hogy minden mozdulatnak nagyon mély jelentése van.
Mindegyik csípőmozdulat valamilyen természeti jelenséget szimbolizál: a földrengés, víz hullámzása, a végtelen örvénylés. Kiválóan lehet a tánccal a természethez kapcsolódni, miközben a kézmozdulatokkal történeteket mesélünk.
A tánclépések és a kézmozdulatok a szavaink a tánc nyelvéhez. Mikor ebből összeállítunk egy koreográfiát vagy egy improvizációs mozgássort, azok a verseink, történeteink.
– Mit szeretnél átadni a táncosoknak?
– A saját tapasztalataimat, megéléseimet adom tovább, pár éve ez teljesen más volt, mint ma. A táncterem egy biztonságos tér, ahol koreográfiákat tanulunk, és ezek segítségével mindig máshogy gyakoroljuk a tartást, a magabiztosságot, vagy épp azt, hogyan álljunk bele egy helyzetbe. A tánc old a jövő félelmein, és a múlt nehézségeit, traumáit is ki lehet mozogni.
A test őrzi az emlékeket, főleg a váll, a csípőtájék és az achilles részen. A tahiti tánc mind a három központot intenzíven használja és dolgoztatja, így az oldás nem is olyan meglepő.
– Általában jók vagyunk kifogás gyártásban, például, hogy miért nem fogunk táncolni. Én teljesen falábú lennék ehhez, meg fáj a térdem. Mi kellene ahhoz, hogy a tahiti táncot elkezdjem?
– Kíváncsiságnál és ez iránt a zene és a ritmusok iránti vonzódásnál nincs is szükség többre. Felnőttként kezdtem én is a táncot, sport oldalról megközelítve. Világéletemben mackós mozgásom volt, de volt erőnlétem, nekem ezzel a részével nem volt gondom, a lágy mozdulatokban kellett gyakorlatot szereznem. Egyébként sokáig haragudtam magamra, hogy lassan haladok, de ma, 15 év távlatából már tudom, ez azért volt, hogy az alaposságot használva tanítani tudjam a táncot.
Vannak olyanok, akiken látom az órán, hogy szépen, légiesen mozognak, viszont nagyon könnyen elfáradnak. Náluk fordítva van, az erőnlétüket kell felépíteni. Mindkettő esetében idő, míg ez kiforr, ahogy egyébként minden tradicionális művészetnél és mesterségnél.
– Ha tahiti táncot járnék, mi az első lépés, hogyan jutok el hozzátok?
– A Tahiti Tánciskola rendszeres óráit a nyár folyamán a Városligetben tartjuk szerda esténként, ide nyáron bármikor be lehet csatlakozni. Ősztől hét szinte minden napján van termi vagy online óránk, ezekhez a csatlakozás a félév elején: szeptemberben és februárban lehet, ekkor vágunk új koreográfiába is.
– Csoportban táncolással mit kaphat a nő?
– A tahiti tánc egy törzsi tánc, amelyet közösségben csinálunk. Igazából egy nehéz edzés és önfejlesztés egyszerre.
Mederbe tereli az erőt, ha pedig túlcsordul bennünk az energia, akkor segít megzabolázni, ad egy önkontrollt. Tánctanárként nekem az is feladatom, hogy azt a szépséget, amit látok a táncosaimban és a nőkben, láthatóvá tegyem számukra is, felélesztve a magabiztosságukat. Közben a közös együtt mozdulásnak is van egy hihetetlen ereje.
– Mit üzen a tahiti tánc?
– A tahitik tényleg merik élvezni az életet, merik kimondani, hogy ünneplik a szépséget, ünneplik a mindennapokat, ünneplik a szép nőt. Emellett ezzel a mozgással intenzíven lehet kapcsolódni a természettel, önmagunkkal és egymással.
– Ezt át lehet hozni a tánccal ide?
– Úgy érzem, igen. A közös ünneplésre, az örömre, a szépségbe való belefeledkezésbe és a természettel való kapcsolódásra nekünk itt Európa közepén is hatalmas szükségünk van. Hálás vagyok, amiért van gyerekcsoportunk is, mert ezt az életérzést nem lehet elég korán kezdeni.
Mit nem adtam volna azért, ha kislányként egy jó énképpel, stabil magabiztossággal és olyan testtudattal létezhettem volna a világban, mint amit most ők kapnak!
A táncóráinkon nők különböző generációi osztják meg egymással a tudásukat, nagyon erős tisztelet van a közösségben., Fontosnak tartom, hogy támogatóan és bátorítóan fordulnak nálunk a nők egymás felé. Figyelünk egymásra, észrevesszük és szóvá tesszük a szépet és a fejlődést, adunk pozitív visszajelzést, ami hatalmas összetartó és megtartó erő.
Csapó András, díjnyertes dokumentumfilm rendező, Végh Teodóra és Lőrinczi Hunor, a Manahiti Táncosok és Dobosok alapítóinak közös filmjében még jobban megismerkedhetsz a tánccal és az alapítók gondolataival.
Fotók: Csapó András/Manahiti Táncosok és Dobosok Békekötés előadásán
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
