Egy betegség soha nem jön jókor. Ám lehet-e annál rosszabb, mint amikor egy nő kismamaként szembesül a diagnózissal, hogy rákja van? Hogyan lehet megbirkózni e kettősséggel? Andrea küzdött, és győzött. Ám a rák most újra támad. Andrea őszintén beszélt érzéseiről és az átélt három évről.
– Kálváriámmal visszanyúlhatnék a gyerekkori traumákig, vagy ahhoz, hogy édesapámat 11 évesen vesztettem el, de említhetném a régi párkapcsolati problémákat is, mert az első „jel” az előző kapcsolatom vége felé jelent meg 2017-ben. A nyakam jobb oldalán egy megnagyobbodott nyirokcsomót találtam, amivel jártam mindenféle orvoshoz, de nem találtak semmit – kezdi a történetét Andi.
– Mikor 2018 év elején véget ért a kapcsolatom, és feladva mindent, amit odaképzeltem, elköltöztem, eltűnt a csomó.
Ezután újra találkoztam a gyermekkori első szerelmemmel, és kicsivel később, még 2018-ban elkezdtük újra, felnőtt fejjel. Boldogságunkból gyermek fogant, 2021. márciusában várandós lettem. 2021. májusában újra megjelent egy csomó, ezúttal a nyakam bal oldalán. Megyeszékhelyen lakom, itt négyszer szúrtak és csináltak kistűs biopsziát, sejtmentes minta volt mind a négy alkalommal. Nem találtak semmit.
Nem izgattam magam, azt gondoltam, a hormonok játszanak velem, és majd ha megszülök, akkor eltűnik. A csomó velem maradt a terhesség alatt, sőt, láncszerűen sokszorozódott. – emlékezik vissza Andrea.
– 2021 novemberében, a szüléshez közeledve az édesanyám már nagyon aggódott, így megkért, menjek el magánorvoshoz. A magánorvosnak azonnal furcsa lett a kulcscsontomnál lévő mozgatható, fájdalmatlan csomó. Azt javasolta, keressem fel a SOTE Hematológiát, de próbáljam a városi kórházat kihagyni.
A saját háziorvosom vonakodott beutalót adni, nem látta indokoltnak a budapesti vizsgálatot.
Találtam az interneten egy telefonszámot, egy kedves recepciós megadta annak a doktornőnek a telefonszámát, akinek – mint azóta kiderült – az életemet köszönhetem. A doktornőt amikor felhívtam, nem rázta le, bekérte a papírjaimat a privát címére, átnézte, és elrendelt egy nagytűs biopsziát, amire anno a megyeszékhelyen a négy kisszúrás után sem gondoltak…
Még pocakosan mentem, a lelet azt mutatta ki, hogy nem tudják kizárni a Hodgkin-limfómát, ezért ki kell venni egy nyirokcsomót, amivel a tervek szerint meg akartuk várni a szülést.
Én még akkor is azt gondoltam, hormonprobléma, megszülök, a csomók eltűnnek, babázok és minden rendben lesz – emlékszik vissza Andi.
Szülés után kemoterápia
– 2021.11.22-én világra hoztam egy csodás kisfiút, és abban a pillanatban elkezdődött valami más. A nyakam akkora lett, hogy alig tudtam nyelni, így nem vártunk tovább, decemberben ki kellett venni egy nyirokcsomót. A doktornő már karácsonyra tudta az eredményt, de aranyos volt, meghagyta nekünk az ünnepet. 27-én mondta el, hogy klasszikus Hodgkin-limfómám van…
Azt mondtam, semmi baj, akkor lőjjön fel a felhőbe gyógyszert, aztán mehetünk tovább…
Ő pedig elmondta, hogy rám a kemoterápia vár, mert ez nyirokrák. – emlékszik vissza Andrea a megrázó pillanatra.
Végigfuttattam a fejemben, hogy oké, itt a férjem, itt a kisbabám, a családom. A férjemnek dolgozni kellett, hogy legyen a családnak bevétele, így kellett valaki, aki a csecsemővel volt, amíg én kezelésen vagyok.
Az első kezelést 2021.12.31-én kaptam, szilveszterkor. Reggel mentem, este jöttem. Ilyen buliban még sosem voltam… Ezután mindig péntekenként kaptam a kemót, mert a nagymama akkor vett ki szabit vagy táppénzt, hogy az újszülött kisfiamat el tudja látni. Külön voltunk a családdal minden péntek-szombat-vasárnap…
CT-n kiderült, hogy szerteszét van áttét, de nagyon picik, és már az első kezelésre jól reagáltam. Szó szerint éreztem, hogy visszahúzódik a nyakamnál a csomó.
Azt mondták szerencsés vagyok
Azt mondták szerencsés vagyok, de tényleg szerencsésnek éreztem magam, jöhetett volna rosszabb is.
2022.06.03-án kaptam az utolsó kezelést, eltűntek az áttétek. Ezután havonta/kéthavonta kellett kontrollra járnom, vért vettek és átnézték a testem.
A kisfiam növögetett, újra elkezdtem dolgozni, otthonról. Erős lettem, és bár lelkileg voltak mélypontjaim, a kisfiamért tartottam magam.
2 év után most visszatért. Kiújult ugyanaz a betegség. Ismét küzdenem kell a rákkal.
Ilyenkor a protokoll a saját őssejtes transzplantáció, ha a csontvelő nem érintett. Mondhatom, megint szerencsés vagyok, a csontvelő negatív lett. Bizakodom, de lelkileg most minden sokkal nehezebb, mint egy csecsemővel volt. Már lassan 3 éves a kisfiam, és a kötődés köztünk hatalmas.
Amikor jön a kórházi lét, leginkább az ő hiánya a fájdalmas, de persze túl is kell élni! És szeretném túlélni! Érte, a családomért, magamért.
Sokkal jobban átértékelődött bennem minden, mint az előző kezelésnél. A legapróbb dolgok a legfontosabbak számomra. De nem kesergem, csinálom a dolgom és meggyógyulok. Tudom, hogy sikerülni fog.
A cikk először a Mirage Magazin oldalán jelent meg.
nyitókép: freepik.com
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
