Vass Szofit különleges nyelvtanulási érzékkel áldotta meg a sors. Ahelyett, hogy ezt kivagyi megkülönböztetésre használná, mások szolgálatába állítja, és úgy tanít embereket spanyolul, hogy a valódi tudásuk gyümölcse hamar be tud érni. Mint egy lédús spanyol narancs – amiből Szofinak jut bőven, ugyanis Spanyolországban él, saját vállalkozását bővítgeti, és tankönyvbe illő önreflexióval teszi helyre az egyébként boldog életét.
– Hogy kerültél ki Spanyolországba? Egyáltalán miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz utazni?
– Kicsi koromtól benne van az életemben a spanyol és a latin kultúra, mert a családom Kubában élt négy évig. Az édesapám ott végezte a gimnáziumot, így mindenki beszélt spanyolul.
Az első alkalom, amikor meg akartam tanulni a nyelvet, az volt, amikor feltűnt, hogy a családtagok elkezdtek egymás közt spanyolul beszélni, ha valamit el akartak előlem titkolni. Nem akartam ebből kimaradni.
Először elkezdtem szavakat tanulgatni, és ahogy a zenét hallgattam, ahogy a kultúrával ismerkedtem, teljesen beleszerettem a latin-amerikai kultúrába, majd ezen keresztül közeledtem Európához, Spanyolországhoz. Később gondolkodtam a továbbtanuláson, és mindenképpen a nyelvekkel akartam foglalkozni. Így jött az ELTE, a projektből végül ukrán nyelv lett.
Második szaknak vettem fel a spanyolt, így közben tudtam gyakorolni, hogy erősek legyenek az alapjaim. Eldöntöttem, hogy kimegyek három hónapra a Kanári-szigetekre. Ott ismertem meg az ex páromat, akinél kint ragadtam.
– Mit csináltál kint?
– Szobalány voltam egy fuerteventurai hotelben. Visszagondolva elég merész voltam, hogy körülbelül egy hónapos ismeretség után összeköltöztünk, és az egyetemi félévem befejezése után kint maradtam.
– Honnan jött az, hogy elkezdesz online nyelvet tanítani?
– Fuerteventurán a turizmuson kívül nemigen van munkalehetőség. Alkalmazott nem akartam lenni. Egy darabig az egyetlen lehetőségem a nyelvtanítás volt, úgyhogy magánórákat adtam.
Fuerteventuráról tudni kell, hogy egy nagyon-nagyon zárt közösség a sivatag közepén. Itt körülbelül 30 ezer emberről beszélünk talán, akik családközpontúak a szó tradicionális értelemben. A nő szüljön gyereket, ha lehet, dolgozzon mellette, és ha ebből valaki kicsit is kilép, akkor nem néznek rá szépen. Az exem és a családja is mindig kérdezték, hogy mikor keresek magamnak egy normális munkát.
Egy nagyon toxikus kapcsolatban éltem, ahol egyfolytában azt bizonygatta a volt barátom, hogy nem tudom megcsinálni, nem fogok tudni megélni, stb.
– És hogyan tudtál ebből kilépni?
– Engem mentálisan nagyon tönkretett az a másfél év, amit ebben a kapcsolatban töltöttem a Kanári-szigeteken, ami egy elég elszigetelt, ingerszegény környezet. Volt egy pont, amikor összepakoltam a cuccomat, és azt mondtam, hogy akkor én most átköltözök Tenerifére, ha akarsz, jössz velem, ha nem, nem. Először távkapcsolatban éltünk, és amikor fizikálisan sikerült tőle eltávolodnom, akkor láttam meg azt, hogy szuperül megállok a lábamon annak ellenére, hogy végig azt bizonygatta, nélküle ez esélytelen. Beláttam, hogy nincs rá szükségem.
– Ez mikor volt?
– Közvetlenül a pandémia előtt, 2020-ban. Egy hete voltam még csak Tenerifén, amikor beütött a covid, úgyhogy három hónapra beszorultam egy 30 négyzetméteres lakásba. Nagyon nehéz volt. Egy teljesen új környezetben voltam, ahol senkit nem ismertem, még csak el sem tudtam hagyni a házat.
Az élet úgymond kötelezett arra, hogy elkezdjek egyrészt magammal foglalkozni, belenézni,miért menekültem el Magyarországról, miért maradtam benne egy ilyen kapcsolatban ilyen sokáig. Majdnem öt évet voltunk együtt, és vissza kellett nyúlnom egészen az alapokig, megnézni, mi az igazi problémám.
– Hogy ki vagy te?
– Igen, ki vagyok én, ki lehetek egyáltalán. Dolgoztam magamon, először segítséggel, majd ment egyedül is. Párhuzamosan ezzel építeni kezdtem a vállalkozásom.
Elszigetelt hely, valamennyire ingerszegény, nem egy Budapest például. Az ember ott nem kifelé tekintget, hanem arra fókuszál, ami előtte van, a feladataira, saját magára.
– És még mindig nyelvórákat adtál, ugye?
-Igen. Régóta figyeltem azt, milyen nehézségei vannak az embereknek az idegen nyelv tanulásában. Emellett ott volt a kontraszt, hogy nekem viszont három hónap alatt sikerült a nulláról felhúznom a spanyolom középfokra. Nyilván ehhez hozzá kell tenni, hogy akkor éppen egyetem és munka között voltam, szóval bele tudtam rakni annyi időt, amennyire szükségem volt, de azért mégsem évek kellettek hozzá.
Emiatt jött a gondolat, hogy én a nehézségekkel küzdőknek tudnék segíteni azzal, hogy a mintámat egy rendszerbe építem. Frusztrál a hagyományos nyelvoktatási mód, amikor az ember egy csomó időt, energiát belerak, és mégis ugyanott tart hetekkel később, mint a kezdetekkor. Amikor így tanítottam, nem hittem abban, amit csináltam.
A probléma mélyét megvizsgálva eldöntöttem, hogy megírom az első tankönyvemet, ami meg már az önálló tanulásra fókuszál, azzal a módszerrel, amivel én magam is megtanultam három hónap alatt spanyolul. Ennek akkora sikere lett, hogy amikor a kampányt csináltam, egy mini kurzus keretében, az emberek folytatni akarták azt videokurzus formájában. Ebből született meg először a spanyol műhely, és utána jött, ami most már a nagy kurzus névre hallgat.
– Mik a visszajelzések?
– Nagyon szeretik az emberek, és csomóan kérik az új nyelveket is. Most indítjuk az angolt, de már kérik a németet, mert hasznosnak tartják, amit csinálunk. Sokan megírják, hogy a való életben hogyan tudták felhasználni ezt a tudást, és ezek olyan örömmel és boldogsággal töltenek el, hogy mindenképpen folytatni akarom.
Azt is tudom viszont, hogy szeretnék egy kis teret hagyni magamnak a kreatív munkára, ezt pedig a jelenlegi rendszerrel meg tudom tenni, hiszen a tanulók nincsenek rám utalva.
– Mi az a kreatív munka?
– Ez az írás.
– Nagyon inspiráló egyébként, ahogy a saját utadról írsz, meg amennyire őszintén megnyílsz több ezer ember előtt. Miközben azt mondod, hogy introvertált vagy. Ez a kettő hogy fér össze?
– Amikor írok, az teljesen más, mint amikor beszélek. Amikor elkezdek írni, akkor én eltűnök a képletből, és csak folyik rajtam keresztül az írás, nem kell rajta nagyon gondolkozni, az introvertált énem eltűnik, és egyszerűen csak írom, amit gondolok, amit érzek.
-Mi a célod az írással?
– Igazából nincs nagy célom vele. Egyszerűen csak kapcsolódni szeretnék az emberekkel, és valamit átadni magamból, amit csak én adhatok.
– Tulajdonképpen egy csapatot építettél magadnak a módszereddel.
– Igen, most már a párommal is együtt dolgozunk, illetve szerződtettem egy angol tanárt, aki ráadásul német szakos is, szóval hamarosan a német leckék is jönnek. Úgy érzem, sikerült olyan embereket találnom, akik értik, hogy mit szeretnék csinálni.
– Megvalósítottad a helyfüggetlen munkavégzést, digitális nomádként dolgozol, ahonnan szeretnél. Ezt mennyire irigylik tőled azok, akik követnek, vagy ez mennyire követendő példa?
– A szabadságomat szokták irigyelni és azt, hogy ezt így meg tudtam csinálni. Abból a szempontból is nagyon jó, hogy van mögöttem egy ilyen közönség, mert annyira szívesen beszélek a megvalósításról, a technikai részről és arról is, mennyi minden dől el fejben.
Mert a szabadság azért néha félelmetes, és vágyunk rá, de ugyanakkor vele jár az instabilitás. Nem biztos, hogy egyik percről a másikra meg tudjuk tenni a szükséges lépéseket, emögött egy elég hosszú folyamat van.
– Neked ijesztő ez a szabadság? Vagy most már élvezed?
– Az elején nagyon ijesztő volt. Amikor az első olyan hetem volt, hogy már nem voltak óráim, folyamatosan azt éreztem, nekem valami hasznosat kell csinálnom. Először is eldöntöttem, hogy akkor én minden reggel fel fogok kelni ekkor és ekkor, le fogok ülni a gép elé, és itt fogok ülni addig, amíg valami hasznosat ki nem szenvedek magamból.
Rájöttem, hogy pontosan elveszem magamtól azt a szabadságot, amiért idáig dolgoztam. Azért tettem ezt, mert úgy gondoltam, ha megnézem, mihez van kedvem, mikor van kedvem dolgozni, van-e ma kedvem egyáltalán dolgozni, akkor én lusta vagyok, vagy elvesztegetem az életemet. Vagy épp romba döntöm azt, amit eddig felépítettem. Később jöttem rá, hogy igazából ez nem így van.
Hiszen pontosan ezért dolgoztam, és én itt, így egy felelősségteljes felnőtt vagyok, aki el tudja dönteni, mikor kell elkezdenie dolgozni, mennyit kell dolgoznia, nem kell magamat irányítani, mint egy kisgyereket. Ez az erő az elején elég félelmetes, meg hát furcsa is, hogy nincsenek korlátok. Jó érzés a szabadság, de keret nélkül például nincs mibe kapaszkodni sem.
– De hidd el, nem mindenki alkalmas erre.
-Meg nem is mindenki vágyik erre. Azt látom, hogy sokan igénylik a vezetést és azt, hogy valaki megmondja nekik, mit csináljanak. Azok között a keretek között tudnak a leginkább fejlődni, és a legtöbbet adni önmagukból. Ez teljesen rendben van.
Ebből a szempontból én anyukámra hasonlítok, aki egy abszolút szabad lélek volt, és akinek elég csúnyán is végződött az élete. Korábban pont ezért óvtam magam ettől az életformától. Hogy ne végezzem úgy, mint ő.
Menet közben rájöttem, hogy ezt másképpen is lehet csinálni, mert bennem megvan az a szabadság és kreativitás, ami benne is megvolt, csak ő nem tudta ezt jól érvényesíteni. Ez ad nekem egy pozitív alapot, ami mellett meg tudom engedni magamnak, hogy az legyek, aki vagyok.
– Most itt vagy Budapesten,és mondtad, hogy annyira jó egy kicsit itthon lenni. Miért jöttetek látogatóba Magyarországra?
– Tenerife elkezdett bezárulni körülöttünk, elkezdtük kinőni a szigetet. Amíg önmagamra és a vállalkozásomra kellett fókuszálnom, addig tökéletes hely volt. Egy kedves, mediterrán, támogató közegben tudtam saját magammal foglalkozni. Mert legyünk őszinték azért, ha az ember nem minden nap a strandra jár, akkor ott más lehetőségeink nem igazán vannak. A megújuláshoz tökéletes terep volt.
Egyelőre most egy hónapra jöttünk Budapestre, azért is, hogy a párom jobban megismerje a kultúrámat, meg az országot, ahonnan származom.
– Ő honnan jött?
– Venezuelai, és nagyon tetszik neki a magyar főváros. Most még Spanyolországhoz vagyunk kötve, a jövőnket illetően Madridban gondolkozunk, de szeretnénk gyakrabban jönni Budapestre is.
– Muszáj megkérdezzem: milyen Spanyolországban vállalkozni?
– Sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint itt Magyarországon. A kulcs az, hogy egy jó könyvelőt kell találni, aki ismeri a területet, mert onnantól kezdve, hogy van egy jó szakember, te igazából ki vagy vonva ebből a folyamatból, neked csak a számlákat kell elküldeni a könyvelőnek három havonta, és itt le is zárult a történet. A könyvelő egy bizalmi ember, akiről 100% biztosan tudni kell, hogy lelkiismeretes-e. Tényleg ez jelenti a siker és az elbukás közötti különbséget.
– Mekkorák az adóterhek kint?
– Spanyolországban 20%-os adót fizetünk a nyereség után, illetve van egy elég magas TB költség, ami eleinte kedvezményesen indul, ez két évig tart. Havi 60 euró az eleje, a végétől már 300 euró körüli összeget fizetünk, ami azért nem kevés. Viszont ez is leírható az adóból, ami nagy segítség. Kint szinte bármit le tudsz írni, amin rajta van a vállalkozói számod. Ez Spanyolországban megegyezik a személyi számoddal.
A számlákat sem veszik olyan véresen komolyan, ami sokszor elég bosszantó is tud lenni, viszont nagyon felszabadító, hogy nem érzed a folyamatosan nyakadban lihegés nyomását. Emellett vannak lehetőségeid, hogy hogyan tudod a magas költségeidet legálisan lejjebb vinni.
– Mit mondanál azoknak, akik szeretnének hasonlóan szabad életet élni, mint amit te?
– Szedjék össze minden bátorságukat, és csinálják. Nekem ez a legjobb döntésem volt, amit az életemben hoztam. Megengedtem magamnak, hogy az legyek, aki vagyok.
Fotók: Vass Szofi
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
