Aztán jött anya, és felhozott még egy doboznyi kincset, amit a lépcsőház alján talált. Volt benne egy fehér majom, két milka-boci, egyformák, csak az egyik fején volt egy masni, jelezve, hogy lány, cseppet sem törődve azzal a ténnyel, hogy egy fiú „boci” nem ad tejet. És volt a dobozban még néhány kulcstartóra szánt miniplüss.
Ámort Angelika írása.
Néhány nap múlva egy hatalmas medvét vonszolt fel a negyedikre, majdnem akkorát, mint jómagam.
Születésnapomra is plüssöket kaptam. Egy nagy bárányt, aminek lila volt a szeme. Egy oroszlánt, egy rókát és egy különös kinézetű lényt, amiről nem tudtam megállapítani, hogy elefánt-e vagy kutya, esetleg egér vagy malac? Valójában, mint később kiderült, tapír volt, de én inkább csak Frenknek neveztem.
Az öcsém szülinapjára is plüssöket kaptam, két héttel az enyém után. Ám a szülinapokkal nem ért véget a plüss áradat. Anya néhány naponta újabb és újabb adaggal tért haza.
Eleinte örültem ezeknek a kis jövevényeknek. Mesebirodalommá varázsolták a szürke panellakást. Ahova nem lépett az ember, mindenhol egy puha, kedvesen mosolygó állatka fogadta. Éjszakánként életre keltek, és bebújtak a takaróm alá. Persze nem mind, mert mind nem fért volna el. Zseblámpával világítottam, így olvastam fel nekik az estimesét.
Egyszer Frenk megkérdezte, mikor olvas fel nekünk anya. Gyorsan a szája elé raktam a kezem, tsss! Meg ne hallja! Nem értette, aztán elmagyaráztam szépen annak a buta kis félig elefánt, félig egérmalac fejének, hogy anyát jobb, ha nem kérjük meg erre. Mert anya mindig ugyanazt a mesét mondja el.
Azt, amelyiket utoljára mesélt Öcsinek. És az a mese el van átkozva! Amikor meghallja az ember, szorítani kezd a mellkasa, és rátör a sírás, de könnycsepp nem jön egy sem. És ez sokkal fájdalmasabb, mint az, ha lehorzsolod a térded, mikor leesel a bicajról.
Frenk persze nem értette, hogyan is érthette volna, hisz nem is biciklizett még soha.
Ahogy nőttem, úgy nőtt velem együtt a plüssök mennyisége is a kicsi lakásban. Egyre zavaróbb volt a jelenlétük. Bárhova léptem, bármit szerettem volna tenni, figyeltek engem.
Ha rossz helyre nyúltam, megfogták a kezem, puha mancsukkal erősen szorították a csuklómat, néha nyomot is hagyva. Ha korhatáros dolgokat néztem takarodó után, kihúzták a tévét az aljzatból, és az elemeket is kilopták a távirányítóból. Rátaláltak a titkos naplómra és kitépdestek belőle minden olyan oldalt, amelyen P.-ről írtam. Húsklopfolóval betörték a Sanyitól kapott MP3 lejátszómat, mert trágár szövegű dalok lettek ráírva.
Amikor először akartam megkóstolni a kávét, direkt kiborították, azt skandálva, hogy nem gyereknek való. Végigcsorgott a fekete folyadék a konyhapulton és én némán néztem, mint csöpög le a padlóra csepp a csepp után. Majd felkaptam egy fehér plüssmacskát, felitattam vele a kávéfoltot, és kilöktem a kukába.
Másnap, amikor hazaértem a gimiből, a hülye macska kimosva, illatosan, pihepuha nyájasságával ott trónolt a bevetett ágyamon. Ekkor már sejthettem volna, hogy nem fog sikerülni egyhamar megszabadulni ezektől a betolakodóktól. De tettem egy bátor próbát.
Egy nap, amikor anyának sokáig bent kellett maradnia az irodában, összeszedtem a plüssöket. A lakás minden pontjáról egy kupacba hordtam őket. Nem is kupac volt az már, hanem inkább egy hegyre emlékeztetett. Majd hoztam a nagy kukazsákokat és nekiláttam a munkának.
A tizennegyedik zsák megtöltésénél tartottam épp, amikor benyitott anyám. Azután nem emlékszem, mi történt pontosan. Csak a csapkodásra, az őrjöngő üvöltésre és zokogásra, és arra a rongyosra koptatott mondatra, ami eluralt teret és időt:
„Nem teheted ezt velem, nem veszíthetlek el téged is”.
Most már csend van és béke. Már nem figyelnek ádáz plüss-szemek, fellélegzett a lakás. Együtt kávézunk anyával a konyhában. Csak egy szabályt kell betartani: soha ne nyisd ki Öcsi szobájának az ajtaját.
nyitókép: freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
