Mérgező anyák

Juli anyukája, Ágnes úgy ült a kanapén, mintha valami amerikai híresség lenne, aki megtisztelte a rajongóját egy látogatással.

Törteli Eszter coach, önismereti tréner írása.

– Lehetett volna jobb a csirke, és ha jót akarsz, ne egyél annyi köretet, nagyon meg vagy asszonyosodva. És, mi a helyzet, kirúgtak már az új munkahelyedről? Vagy még el bírnak viselni? – mondta Ágnes, közben a kisujját eltartva ivott egy nagy kortyot a teájából.

Juli nem válaszolt, már megszokta az anyja sértegetéseit. Férje, Robi már régen nem beszélt anyósával, amikor a mama látogatóba jött, inkább elment otthonról. Sokat veszekedtek emiatt, hiszen Juli is tudta, hogy az anyja egy mérgező, toxikus ember, aki folyton bántja, de mégiscsak az anyja, így úgy gondolta, kénytelen elviselni. Robi azonban látni sem bírta Ágnest, és azt, hogy hogyan bántalmazza érzelmileg Julit és őt.

Juli is próbálta már kizárni az életéből az anyját, de ilyenkor mindig jött az érzelmi zsarolás, a manipuláció, kórházba is képes volt elvitetni magát Ágnes, csak hogy Juli kénytelen legyen szóba állni vele.

Juli nem tudta mit tegyen, érezte, hogy nem jó, hogy minden találkozás előtt gyomorgörcse van, utána pedig veszekedés a férjével, de egyszerűen csapdában érezte magát. 

Vajon van jogunk megtagadni a saját anyánkat, ha csupán mérgezi az életünket?

Egy mérgező anya legfőbb ismertetőjelei a folyamatos leértékelés, állandó jelenlét és kontroll, manipulációk, érzelmi zsarolás, játszmázások. Ha valaki nem úgy viselkedik, ahogyan elvárja, akkor arra megharagszik, megbünteti.

Egy gyermek elsődleges kötődési szükséglete mindennél fontosabb. Ha tehát egy gyermekkorú gyermekkel szemben valamelyik szülő, jelen esetben az anya bántalmazóan viselkedik, attól függetlenül a gyermek kötődése nem fog változni. Inkább lemond a saját szükségleteiről, csak kapjon némi szeretetmorzsát a toxikus szülőtől.

Egy mérgező szülő szereti a gyermekét, de nem a klasszikus értelemben. Ez egyfajta beteges ragaszkodás, kontroll-és hatalomgyakorlás, illetve a gyermek önállóságától való rettegés, hiszen akkor megszűnik eszközként a kezében. De mihez is eszköz egy ilyen gyermek? A mérgező anya újra éli a gyerekkori traumáit, melyeket a gyermekkel próbál meg feloldani, vagyis úgy bánik vele, ahogy vele bántak, emellett igyekszik a saját sikertelenségeit, kudarcait a gyermekkel helyrehozni. Ha ő például szeretett volna sportoló lenni, de nem sikerült, akkor a gyermeket arrafelé fogja tolni. Emellett a gyermek egyfajta státusz szimbólum számára, kifelé dicsekszik a gyermek érdemeivel, sikereivel, míg otthon, négy fal közt pedig bántalmazza, leértékeli, megfeleléshez köti a szeretetét.

A gyermek így tehát megtanulja, hogy ő nem szerethető, csak akkor, ha azt teszi, amit anya akar, ami anya érdeke, mindig teljesítenie kell a szeretetért.

Ha valaki nem dolgozza fel ezeket a traumákat, könnyen tovább viszi az életébe, és felnőttként jó eséllyel ilyen társat, egy bántalmazót választ magának, aki ugyanezt teszi vele, hiszen számára ez a séma, ez a komfortos működés.

Ezek a minták személyiségfejlesztéssel, traumafeldolgozással megtörhetőek.

Nem az tesz valakit anyává vagy apává, hogy a neve szerepel az anyakönyvi kivonatunkban, hanem a viselkedése, az önzetlen szeretete, a törődése, az érzelmi biztonság, amit nyújt a gyermekének. Úgy gondolom, hogy biológiai rokonságtól függetlenül senki sem köteles elviselni egy másik ember bántalmazó viselkedését, és kielégíteni a beteges szükségleteit, mindenkinek joga van a nyugodt, szeretetteljes élethez.