Van-e ijesztőbb harminc-negyven felett az első ősz hajszálnál, az első ráncoknál vagy annál, mikor csókolomot köszönnek az utcán? Talán mind közül az egyik legrosszabb az, mikor rádöbbenünk, hogy az életünk egyáltalán nem olyan, mint amilyennek régen elképzeltük, amilyennek szeretnénk. Amikor egy reggel azt kérdezzük magunktól: Ez tényleg az én életem?
Persze a gond nem mindig látványos, nincsenek mindenkinél nagy drámák, nincs nélkülözés, sem lelki terror. Egyszerűen csak rájövünk, hogy üresek a mindennapjaink. Nem elégítenek ki, nem adnak sikerélményt.
És akkor jön a kérdés: Mit tegyünk?
Ez nem az én vállalkozásom
Anna, 42 éves, kétgyerekes anya, szép háza van, saját webshopja, pénzügyileg is stabil. Látszólag minden rendben. És mégsem elégedett. Ma már ki meri mondani:
– Sosem akartam webshopot. Csak mindenki más szerint ez volt a logikus lépés, amikor 8 év marketinges munka után kiégtem, ezért otthagytam a multit, mert „valami sajátot akartam”.
Szeretek írni, emberekkel dolgozni, tanítani, valahogy mégis a webshop volt a kézenfekvő. Belevágtam, és ma harcolok a készletgazdálkodással és visszárukkal heti 60-80 órában. Akkor azt hittem, hogy ez kell. Mostanában kezdem megérteni: nem ez az én utam, és ideje bátornak lennem, és megint váltanom, de most tényleg olyanra, amit szeretek – mondja Anna.
Amikor nem tudjuk, mit akarunk, az is válasz
A bizonytalanság sok nő fejében szégyenként él. Sokan azt hiszik, hogy céltudatosnak kell lenni, mindenáron. Pedig a „nem tudom, mit akarok” állapot nem a gyengeség vagy a lustaság jele, inkább annak a következménye, hogy hosszú ideig mások igényeit, elvárásait, tempóját tettük a sajátunk elé.
Ez az érzés különösen jellemző:
-
kiégés után, amikor már nincs bennünk energia lelkesedni;
-
karrierváltás küszöbén, amikor az eddigi utunk megkérdőjeleződik, de az új még nem született meg;
-
gyereknevelés mellett, amikor évekig másokról gondoskodtunk, és most először lenne időnk magunkra – csak épp már nem tudjuk, kik vagyunk;
-
vagy menopauza környékén, amikor a testi-lelki változások új szinten kérdőjelezik meg a prioritásainkat.
És persze jellemző akkor is, ha látszólag mindenünk megvan, csak épp nem érezzük magunkat benne jól. Ilyenkor fájóan világossá válik, hogy nem elég „sikeresnek” lenni – saját magunkkal is jóban kell lennünk.
„De mit akarok én igazán?”
Ezt a kérdést fel kell tenni. Ez az első lépés. Innen indul a valódi, belső motivációval teli újratervezés.
Vera, 35 éves, life coach. Színes Instagram, inspiráló sztorik, motiváló idézetek. Minden remek. Kivéve egy dolgot:
– Én igazából nem akartam coach lenni. Csak annyiszor hallottam, hogy ‘annyira jó lennél benne’. És jó érzés volt, hogy mások látnak bennem valamit. Csak közben rájöttem, ez mindenkinek jó, csak nekem nem. Nem tesz boldoggá – mondja.
Most újra tanul. Rajzot, grafikát, amit tinikorában szeretett. És boldog, még akkor is, ha a környezete szerint ez visszalépés. Ő előrelépésként éli meg.
– Most először nem mások visszajelzései alapján döntök, és ez nagyon felszabadító.
Amikor a vágyak nem belőlünk fakadnak
– Nagyon gyakori, hogy a vágyaink nem belőlünk fakadnak. Szülői elvárások, párkapcsolati kompromisszumok, vagy épp a közösségi média álomvilága sodor bele minket olyan utakba, amik nem a mieink. Az igazi önismeret ott kezdődik, amikor fel merjük tenni a kérdést: amit most csinálok, azt miért csinálom? – mondja a pszichológus.
Fontos még egyszer leszögezni, hogy ez a felismerés nem kudarc. Az, hogy eljön az a pont, amikor megkérdőjelezzük a választásainkat, akár karrierről, kapcsolatról vagy életformáról van szó, az nem azt jelenti, hogy rosszul döntöttünk, hanem azt, hogy változunk. És a változás természetes. A korábban működő minták, vágyak, célok idővel elveszíthetik a jelentőségüket. Ilyenkor érdemes újrahangolni az iránytűt, lelassítani, és tudatosan figyelni a belső hangunkra; beszélgetni olyan emberekkel, akik támogatnak, esetleg szakember segítségét kérni, ha túl nehéz egyedül tisztán látni.
Nem minden út vezet valahová, és nem minden kérdésre kell tudni azonnal a választ, de ha úgy érezzük, hogy valami nem stimmel, azt nem szabad elnyomni.
Akarjuk, amit csinálunk, vagy csak megszoktuk? Akarjuk azt az életet, amit felépítettünk így folytatni, vagy ideje lenne más utat keresni? Nem szabad félni ezektől a kérdésektől, mert ezek azok, amik valóban számítanak.
És ha a válasz az: „Nem tudom.” – azon már érdemes elgondolkodni.
nyitókép: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
