Hajónapló – 2025.05.21. – Nyolc hónap, -42 kg.
Azt hiszem, a mostani állapotom megérdemli azt, hogy egy pillanatra megálljak, és azon a poros úton, amin haladok, letegyem egy kicsit a háti táskámat, és visszanézzek az úton.
Farkasné Márta Barbara írása.
42 kiló. Nem volt egyszerű út. Sem cipelni nem volt egyszerű, sem leadni.
De most megállok és visszatekintek, mert elértem egy olyan állapotot, amit jelen pillanatban én a teljes szabadságként élek meg. Biztosan van még ennél feljebb is, de nekem nagyon új ez az életérzés, és nagyon boldog vagyok, hogy ezt átélhetem.
Kiveszem tehát a táskámból a 42 darab kősziklát, építek belőle egy mérföldkövet, ráírom hatalmas betűkkel, hogy 42, és most ráülök egy kicsit, és lazítok a friss tavaszi szellőben.
Amikor 8 hónappal ezelőtt életmódot váltottam, nem gondoltam, hogy ezt az állapotot el tudom érni valaha. Álmomban sem gondoltam, hogy mindez az enyém is lehet. Nem is tudtam elképzelni, milyen az az élet, amit nem az étel ural.
A sok lelki munkának azonban meg lett a gyümölcse: érdemes volt letenni a rossz szokásokat, szembenézni a rossz mintáimmal, megbocsátani magamnak – és másoknak is.
Mert most, nyolc hónap után egy olyan szabadságot élek meg, amiben már nincsenek benne azok a metódusok, amiket korábban napi szinten csináltam. Nyolc hónappal ezelőtt egy olyan életet éltem, amiben az étel volt az ura az életemnek. Reggeltől estig, minden egyes percben az határozta meg a létezésemet, a viselkedésemet, a hangulatomat, hogy mikor eszünk, mit eszünk, mennyit eszünk – és ennek milyen következményei lesznek.
Amikor az életmódváltást elkezdtem, még akkor is ez határozta meg az életemet. Csak akkor már tudatosan döntöttem egy kalóriasporolósabb élet mellett.
Akkor azt gondoltam, hogy az az út, amin én elindultam, az lesz hosszú távon egy tartható út. És ezt így is gondolom ma is: az az életvitel, amit én akkor kitaláltam, az hosszú távon is tartható. Azok az ételek, amiket nyolc hónapon keresztül heti szinten készítettem, most is kellemesek és kívánatosak, nem utolsó sorban, segítik a fogyást, és végtelenül örülök annak, hogy ennyi mindent kitaláltam és megváltoztattam.
Pár hónappal ezelőtt azonban egy TikTok videóban szembejött velem egy megállapítás:
„Ha számolod a kalóriát, és ez biztonságot ad, akkor még nem vagy rendben az étellel, az még nem teljes szabadság.”
Bevallom, ez a mondat teljesen szíven ütött. Megálljt parancsolt.
Mert akkor még azt gondoltam, hogy az ételtől való szabadság azt jelenti majd, hogy megtanulom a mennyiségeket, hogy mekkora húst, mennyi körettel ehetek meg, és mik azok az ételösszeállítások, amik szolgálják az életmódomat. Azt gondoltam, hogy a kereteim mindig is ott lesznek majd. Csak megtanulom ezekben élni az életemet. Megszokom.
De most… teljesen új pályára tévedtem. És azt látom: szabad vagyok az ételtől.
Nem uralja az életemet. Nem töltöm a napjaimat azzal, hogy mit kellene enni.
Nem érdekel, mi van a hűtőben. Nem járok oda, nem nyitogatom.
Nem érdekel, mi van a csokis szekrényben.
Nem azért főzök, hogy mielőbb megkóstolhassam.
Azért főzök, mert a családomnak főzök.
Mert jó gondoskodni róluk.
Az étel pedig… végre a helyére került az életemben. Nem egy uralkodó. Nem egy király. Nem az, ami meghatározza a cselekedeteimet.
Mert én vagyok az, aki meghatározom, hogy mikor, mit, és mennyit eszem, mert figyelek a testemre és a testem pontosan tudja ezt. Az étel pedig megmaradt annak, aminek mindig is lennie kellett volna: csak simán étel lett.
Nem sóvárgok.
Nem félek az éhségérzettől. Mert ez csak egy jelzés a testemtől. Nem rossz. Nem félelmetes. Nem fájdalmas. Nem ijesztő.
Nem kell menekülni előle.
Csak tudomásul venni, hogy a testem jelez.
Nehéz szavakba önteni azt a szabadságot, amit most érzek, és korábban ezt elképzelni sem tudtam. Talán akkor vett fordulatot minden, amikor elhatároztam, és kimondtam: mi az igazi célom.
Már nem az, hogy le akarok adni x kilót. Nem az, hogy beleférjek valamelyik álomruhába. Hanem az, hogy egészséges életet éljek. Hogy az étellel egy egészséges kapcsolatot tudjak kialakítani, amiben minden a helyére kerül.
És ha ez megvan, akkor a fogyás csak egy mellékhatás lesz. Vele együtt pedig megérkezik az az élet, amiről évek óta álmodom.
És most pedig felállok. Fölveszem a háti táskámat. És indulok tovább azon a poros úton. Mert sok van még előttem – De már 42 kilóval könnyebben haladok rajta.
Sokkal erősebb vagyok, mint 8 hónappal ezelőtt.
Sokkal jobban szeretem magam, mint eddig bármikor.
Ezek már az enyémek. Ezek a díjaim.
Igen, hosszú volt ez az út. Nehéz. És ezeket a jutalmakat nem adják ingyen. A való életben nincsenek kívánságot teljesítő aranyhalak, meg suhintó tündérek. A való életben kőkeményen meg kell dolgozni minden egyes ilyen jutalomért. De a jó hír az, hogy aki becsülettel beleveti magát, az megkaphatja ezeket.
Én itt hagyom ezt a mérföldkövet. Viszem tovább a fáklyámat. Aki akar, jöjjön velem. Én megyek tovább, és mutatom, hogy hol járok.
Erős vagyok. Boldog vagyok. Energikus vagyok.
Minden sejtem azt üzeni: Hello világ! Jobb, ha felkötöd a gatyád, mert érkezem.
A FogyiSztori előző részeit keresd oldalunkon! Receptekért nézz rá a FogyiSztorira a Facebookon és a Tiktokon! A cikket pedig oszd meg azzal, akinek szüksége lehet rá!
Fotók: Farkasné Márta Barbara
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
