Szőnyi Ferenc bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. A 60 éves ultratriatlonista 12 500 kilométert tekert le a TransCanada Ultra keretében – teljesen egyedül, kísérő nélkül. A verseny során az észak-amerikai országot szelte át északról délre, nyugatról keletre. Mindezt bármiféle segítség vagy éppen foglalt szállás nélkül, egy medvékkel, betegségekkel és kihívásokkal teli út során. A versenyt eddig csupán hárman teljesítették a világon. Szőnyi Ferenc teljesítménye világcsúcs lett – de sokkal több is annál.
„A világ legkeményebb és leghosszabb önellátó kerékpárversenye” – így ismerteti magát a TransCanada, amely az észak-amerikai országot járja keresztül északról délre, nyugatról keletre. A rajt június 8-án a Kanada északnyugati végén fekvő Yukon tartomány fővárosában volt, a cél pedig a legkeletibb részen fekvő, új-fundlandi St. John’sban.
Hogy miért vágok bele? Mert ez nem csak egy kerékpárverseny. Ez egy fizikai, mentális és logisztikai túlélőtúra – amilyen még nem volt az életemben. A határaimat már sokszor feszegettem, de ez egy teljesen új szint. És ahogy ismertek: ha van kihívás, ami lehetetlennek tűnik, ott előbb-utóbb megjelenek…
– írta az ultrasportoló a versenynaplójában még az indulást megelőzően.
Tekerd le a Föld kerületének közel harmadát, és közben mászd meg tízszer a Mount Everestet
A versenyzőknek 12 790,2 kilométert kell tekerniük, összesen 89 853 métert emelkednek (alig több mint tízszerese a föld legmagasabb pontjának számító Mount Everestnek), „cserében” 90 447 métert ereszkednek közben. Szőnyi 12 tartományon és 8 időzónán át kerekezett egyszer térdig érő esővízben, máskor perzselő napsütésben, hegyeken, városokon vadonon át. A legnagyobb kihívás pedig a magány. itt ugyanis mindent – beleértve az étkezést, az alvást, a navigációt vagy éppen a javítást – az indulónak kell megoldania magának.
Enni, de mit? A napi átlag négyszeresére van szükség
Ferenc napi 10 ezer kalóriát égetett el, ez pedig azzal is jár, hogy négyszer annyi ételt kell a szervezetébe juttatni, mint másnak egy átlagos napon. A települések között 100-120 kilométeres távok is akadnak, és a 40 napra való felszereléssel, ruhával tömött táskák miatt túlságosan sokat felhalmozni sem lehet két étkezés között.
Betegségek
A hosszútávú versenyeken nemcsak az izmok fáradnak el, hanem az emésztés is kikészülés, és gyakran jön emellé megfázás vagy torokgyulladás. Ezúttal már a rajt előtt is „összejött” a megfázás az 5 Celsius-fokban, erre jött a csapadék és a szél is. Ebben az időben a cipelt víz sem melegszik fel éppen, és minden korty folyadék-utánpótlás fájdalmas tud lenni – de halad előre, és már 850 kilométernél járt.
Túlélés két fokban, bérelt sátorban – medvékkel tarkított úton
Az útinalóban végig követhettük Szőnyi Ferenc kihívásait: a havas hegycsúcsok szenzációs látványát az egyre nehezebbé váló felszerelés, a hajnali fagyok és a bérelt sátorban alvás nehézsége húzta vissza a valóság szintjére. A torokgyulladás lázzal párosult, három medvét látott és egy szellemfalut is. A medve olyan, amit a dokumentumfilmekben lehet látni, óriási, száz méterre előtte áll meg az úton. Reflexből a spray-hez nyúlt, de szerencsére, miután egy darabig nézték egymást, az állat elsétált.
„Én meg ott maradtam a kételyeimmel: tényleg lehet egy medvét ezzel üldözni? Meg, hogy ha ez az állat úgy dönt, hogy én vagyok a reggeli, vajon mi az esélyem? Őszintén? Betojtam. Álltam ott a spray-vel a kezemben, mint valami kiránduló a Jurassic Parkban”
– idézte fel a találkozást.
Ahogyan haladt előre, úgy vált egyre civilizáltabbá a környezet, ez persze új kihívást is jelentett a száguldó kamionok képében. A láz elmúlásával a közérzete is javult, bár a köhögés kitartó útitársnak bizonyult, és a közeli erdőtüzek okozta füsttel is meg kellett küzdene.
„Furcsa. Neha elönt a félelem: hol ébredek, hol, s mit eszek- iszok. Merre a jó irány? – ma vajon hol alszok, ki és mi ágyában? Egy nehezebb fele a versenynek ma egy kompozással lezárult. Kemény napok, hetek voltak. Furcsa, szinte valószínűtlenúl távoliak lettek a helyek, a helyszínek. Yukon, vadon, Banff, a sziklas hegység, medvék, és hegyormok.
Az agy okos, elnyom minden oda nem illőt: reggel nincs fagy, épp forróság önti rám hevét, ám a leégett bőr, épp miért, most a 4. héten fáj? Félelmetes, mit kibir az Ember: okosan,szenvedéllyel, és alázattal . Egy nagy kísérlet vagyok, – tényleg vagyok!?
Te alszol – én tekerek
Volt, hogy 14-16 órát is kerékpározott naponta. Teljesen egyedül: nem volt kísérőautó, csapat és technikai segítség sem, maga gondoskodott a szállásáról, étkezéséről, javításokról, az útvonaltervezésről.
„Te alszol – én tekerek.
mikor lesz meg a következő 100-as, mikor érek településre, mennyi vizet vigyek, hogy ne fogyjon el, de ne legyen túlsúly hol lesz a következő bolt, kajálda, szállás, mit egyek, hogy ne marja szét jobban a szám,nyelvem, mit egyek, ami nem ugyanaz, mint tegnap, és egyáltalán hogy bírjam végig?” – írja versenynaplójában.A beérkezés
„Szőnyi Ferit látni begurulni a célba 12.500 km letekerése után és látni, ahogy ezt megéli, megfizethetetlen” – írja közösség média oldalán Sárospataki Albert, a Billingó ügyvezetője, akik támogatták Ferencet az úton. A beérkezésől ezt írja:
Amikor megláttuk Ferit ahogy érkezik be, fizikailag készen álltunk a fogadására, de lélekben fogalmunk sem volt, hogy mi fog történni.Amikor beérkezett, mindenki elérzékenyült, történelmi volt onnan minden mozzanat. Feri leszállt a bringáról, megfogta azt és a magasba emelte, miközben azt kiabálta többször: “MEGCSINÁLTAM!!!”
Szőnyi Ferenc így írt versenynaplójában az átélt időszakól:
„Ez a verseny… talán életem legnagyobb kihívása volt. A teljesítményem csúcsa. Egy évvel ezelőtt még csak egy halk gondolat volt: lehet ezt? Szabad ezt? Bírni fogom? Hónapokon át óvatosan kerülgettem a gondolatot, alázattal néztem rá. Aztán egy nap kimondtam: belevágok.
De ez nem csak rólam szólt. Először is köszönöm a családomnak. A szüleimnek, akik becsületre és kitartásra tanítottak – és akik mindig értő, féltő szeretettel kérdezik: „Na fiam, hova készülsz legközelebb?”
A világon eddig mindössze három ember csinálta meg ezt a távot – most én is közéjük léphettem, sőt, egy új idővel, egy új rekorddal.” – írta versenynaplójában.
Független magazinként nem áll mögöttünk egy nagy támogató sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azokat az olvasóinkat, akik rendszeres támogatással segítenek abban, hogy tovább is meg tudjunk jelenni. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
