Hosszú évek óta dolgozom nemcsak azon, hogy a történelemkönyvekből kifelejtett vagy szándékosan kitörölt nők megkaphassák a megérdemelt hírnevet, de azon is, hogy azokról a nőkről, akikről szinte csak téves információk keringenek a köztudatban, végre kiderüljön az igazság; mindezért podcastek és könyvek társszerzőjeként és legújabban egy új kártyajáték a meNŐk révén (amit magamban csak „feminista autóskártyáknak” neveztem el) próbálok tenni.
Budai Lotti – nőtörténeti publicista írása.
De be kell bevallom, engem is értek meglepetések, mikor egyes nőknek a történetét kutattam, hisz sokuk életéről könyvek, filmek musicalek is szólnak. Sőt, az, ahogyan néhányukat a történelemírás vagy a populáris média kezelte, igazi tanításként szolgált a számomra.
Boleyn Anna – aki megtanított a fikciós művek veszélyeire
Számos (fél)fikciós műben jelenik meg Boleyn Anna alakja, jobbára egy szedukítv femme fatale-ként, aki így vagy úgy, de addig manipulálja a királyt, míg az végül feleségül veszi, hogy királyné lehessen.
És ez az első tévedés: Boleyn Anna eredendően egyáltalán nem akart királyné lenni. Mikor 1526 februárjában rájött, hogy a király szemet vetett rá, másfél évre elrejtőzött a család heveri birtokán, hiába kérlelte a király, térjen vissza.
Az sem igaz, hogy Henrik miatta vált el Aragóniai Katalintól: a király már 1522 táján arra utasította embereit, puhatolják ki egy esetleges érvénytelenítés lehetőségeit, sőt 1527-ben – tehát amikor már udvarolt Annának, – Wolsey bíborost Franciaországba küldte, hogy megérdeklődje, Klaudia királyné testvére René hercegnő, esetleg szóba jöhetne-e, mint új feleség.
A következő tévedés, hogy Anna egyik „szexepiljét” azokban a szerelmi kalandokban szerzett jártasság adta, melyekben a francia udvarban része volt. Tény, hogy Anna kamaszévei nagyrészét a francia Klaudia királyné, majd sógornője Margit, navarrai királyné udvarhölgyeként töltötte.
De ők mindketten roppant szigorú erkölcsi követelményeket támasztottak kíséretük hölgytagjaival szemben, így ott „szerelmi tapasztalatszerzésről” szó sem lehetett! Ugyanakkor Navarrai Margitot „a reformáció anyjának” tekintették és nagy hatással volt Annára és annak vallásosságára is, hisz ő is a reformáció hívei közé tartozott. Feltehető, hogy végül ezért egyezett bele a házasságba is; remélte, hogy királynéként többet tehet a reform tanok terjesztéséért.
A ténybeli tévedések dacára az Annáról szóló regények és filmek legtöbbje egyébként alapvetően olyan szereplőként mutatja őt be, akivel könnyen lehet rokonszenvezni; a mai néző számára szimpatikus a fiatal lány, aki nem fogadja el a számára jutatott helyet, és többre tör…
Ám éppen ezért kell óvatosnak lenni, mert a pozitív fikció is alkalmas a sokkal lényegesebb igazságok elfedésére.
Mária Magdolna – aki megtanított arra, mi az a „hamis igazságtétel”
A 2000-es évek elején Dan Brown Da Vinci-kód című könyve és ugyanezen című film nyomán terjedni kezdett, hogy Mária Magdolna igazából Jézus felesége és gyermeke anyja volt, s a keresztény egyház ezt eltitkolandó akarta lejáratni őt azzal, hogy „bűnbánő nőt”, azaz ex-prostituáltat csinált belőle.
Ekkoriban sokan – köztük magam is – érezhettük azt, hogy ezzel Mária Magdolna a neki kijáró helyre került a köztudatban, azaz valamiféle igazságtételre került sor. Persze valós tény, hogy a könyvben és filmben megjelenő (apokrif) Fülöp-evangélium tartalmaz olyan részleteket, melyek arra utalnak, hogy Jézus feleségül vette Mária Magdolnát.
Csakhogy valójából ez messze nem a legizgalmasabb kérdés Mária Magdolnával kapcsolatban!
Igazából sosem értettem, hogy ha Dan Brown ily sok időt és energiát szentelt Mária Magdolna életének, miért nem egy sokkal fontosabb forrást kutatott: Mária Magdolnának ugyanis van egy saját evangéliuma!
Az ötödik században lejegyzett, 19 oldalas kopt nyelvű kis könyvecske erősen hiányos, de még így is nyilvánvaló belőle, hogy Mária Magdolna Jézus kedvenc tanítványa volt, akinek olyan tanításait is átadta, amit a többi apostolnak nem.
Ezek erősen spirituális, keleti hatásokat tükröző tanok (aki ezekre részleteiben kíváncsi, angol nyelven több kiváló kutató publikált az evangéliumról laikusok számára is befogadható módon).
És egy igen figyelemreméltó mondat is elhangzik benne Jézustól: „Ne fektess le más törvényt mint, amit én adtam neked, és ne teremts új törvényhozókat, mert uralkodni fognak rajtad.” (Lássuk be, az is hihető lenne, ha a hivatalos egyház emiatt a mondat akarta volna dehonesztálni Mária Magdolnát).
Mindenesetre számomra az eset tanulsága, hogy nagyon fontos különbséget tenni a valódi és a látszat igazságtétel között. Hiszen a Da Vinci-kód nyomán nem történt más, minthogy Mária Magdolnát az egyik hagyományos női szerepből (prostituált) áttették egy másik, patriarchátus számára értelmezhető szerepbe (anya és feleség), figyelmen kívül hagyva azt a szerepet, mely valószínűleg egy nő személyével még az ezredforduló táján is összeférhetetlennek tűnt: a hittérítő, spirituális vezető szerepét.
Amelia Bloomer – aki megtanított a fókusz jelentőségére
Amelia Bloomer neve leginkább azoknak lehet ismerős, akik érdeklődnek a divattörténet iránt: hozzá kötődik az ún. Bloomer-kosztüm elterjesztése a 19. század közepén (elsősorban Észak-Amerikában).
A laza felsőrészből, rövid szoknyából és hosszú, törökös szabású nadrágból álló viseletet valóban azért kezdte Amelia Bloomer hordani, mert az sokkal nagyobb mozgásszabadságot adott a korban divatos és súlyos alsószoknyákból álló öltözeteknél.
Mégis sajnálatos, hogy neve elősorban egy ruhadarab miatt ismert, ez ugyanis csak egészen kis szelete eme rendkívüli nő tevékenységének.
Ennél sokkal lényegesebb például lapszerkesztőként végzett munkája: saját újságja, a Liliom a maga 5000 előfizetőjével, az amerikai feminista mozgalom legfontosabb médiuma volt. Eme mozgalomban aktív szerepet vállalt maga Amelia is, ő mutatta be Susan B. Anthonyt Elizabeth Cady Stantonnak, akik több mint 50 éven át vezették a női választójogi mozgalmat. Emellett a korban szokatlanul nyíltan kritizálta a patriarchátust:
„Évszázadokon át – írta egy alkalommal – a férfiak a törvény erejével tagadták meg a jogot a nőktől, hogy uralmuk legyen a testük, a keresetük, a vagyonuk vagy épp a gyermekeik élete fölött. Az angolszász jog lényegében rabszolgát csinált a nőből.”
Egyes kérdésekben pedig korábban szinte forradalminak ható nézeteket vallott. Például azt, hogy a férjezett nőknek nem kellene felvenniük férjük nevét, mert
„bár a házasságban a nő és a férfi eggyé válik, a névfelvétel azt jelzi, hogy az az EGY igazából a férfi, és a nő tartozék csupán, akit a férj érdeme alapján kell értékelni s nem saját jogán.”
Esete jól példázza: egy nőt úgy is láthatatlanná lehet tenni, ha munkásságának egy olyan szegletére fókuszálunk, amely eltörpül a valóban lényeges munkája mellett, s mely sokkal jobban kiszolgálja a nőkről alkotott prekoncepicókat (pl.: hogy a nőket a legjobban csak a külsőségek, mondjuk épp az öltözködés érdeklik).
Természetesen a legjobb az lenne, ha ezekről nőkről már az iskolapadban a valóságot hallanánk, de addig is fontos, hogy minél több csatornán keresztül igyekezzünk újraírni a mélyre vésődött hazugságokat és féligazságokat.
S erre igény is van: ezt rendszeresen visszajelzik író-olvasó találkozókon, ahol ezeknek a nőknek az életéről mesélek, a podcast hallgatottságból s most legújabban a meNŐk sikere: a feminista autóskártya jelenleg hasít a Brancsközösség oldalán, ahol alig három hét alatt jelentős méretű közösség állt be a projekt mögé, megfinanszírozva a projekt 90%-át.
További információt a játékról EZEN A LINKEN találsz.
nyitókép:
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
