„Ismeretségünk az élet őskorába nyúlt vissza, a gyerekkor mítoszában veszett el, úgyszólván csak jelbeszéddel érintkeztünk, születésünk pillanatától mind a ketten ugyanannak a városnak, osztálynak és ugyanannak a zsúfolt provincialitásnak levegőjét szívtuk; nyilván nem mi határoztuk el, ami történt velünk” – írta le Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című művében feleségére emlékezve arról, hogyan találkoztak 1922-ben újra Berlinben. Márai féltve őrizte a nyilvánosság kíváncsisága elől Lolát, pedig 62 évig volt a felesége.
Bod Péter írása.
Matzner Ilona, akit mindenki Lolának hívott, fél évvel idősebb volt Márainál. Sok vihart és megpróbáltatást kibírt kapcsolatuk, sokkal többet, mint azt kezdetben ők, és főként családjaik gondolták.
Lola zsidó családban született, nagyapja Kassa tisztifőorvosa volt, apja a katonai akadémia elvégzése után tisztként szolgált, majd leszerelése után sikeres vállalkozó lett. Egy biztosítótársaság vezérigazgatója, egyben alapítója volt egy kassai finommechanikai gépgyárnak.
Ez utóbbinak azért is lehet jelentősége, mert ennek igazgatótanácsi tagja lett Márai apja, az ügyvéd Grosschmid Géza, akinek társadalmi státuszáról sokat elárul, hogy hosszú ideig volt a kassai ügyvédi kamara elnöke. (Mindebből kiderül, hogy Márai magyarosította a nevét.) Mindkét család a felvidéki magyar város előkelőségei közé tartozott.
Tovább árnyalta a két család egymásba fonódó történetét, hogy Matzner Sámuel, Lola apja volt a tulajdonosa a Kassai Naplónak, ahol a fiatal Márai első újságcikkei megjelentek.
Bár a korszakra nem volt jellemző az antiszemitizmus, a zsidó és a keresztény családok leginkább úgy tartották helyesnek, ha nem keverednek egymással.
Márai és Matzner Lola házassága előtt tornyosuló akadályokat mégsem ez jelentette, sokkal inkább, hogy a lány szülei nem egy kispénzű, éhenkórász – származzék akár gazdag családból – újságírót képzeltek el lányuk férjének.
A fiatal hölgy neveltetéséről beszédes adalék, hogy Bécs egyik elit (evangélikus) gimnáziumban tanult és érettségizett, míg Márai Kassán, Budapesten és Eperjesen járta középiskoláit.
A későbbi író utóbb a budapesti egyetem jogi, majd bölcsészkarnak lett hallgatója, majd 1920-ban Németországba távozott, ahol Lipcsében, Frankfurtban és Berlinben tanult újságírást.
Mégis pontosabb volna úgy fogalmazni, hogy nem egyetemre járt, mint inkább „mellé”. Németországban írt cikkeit magyar lapoknak küldte, majd munkatársa lett Európa, de talán az akkori világ legtekintélyesebb napilapjának, a Frankfurter Zeitungnak, amit ma Frankfurter Allgemeine Zeitungként ismerősünk. Az apró kitérő azért fontos, mert magyarázza, miért éppen Berlinben találkoztak 1922-ben egymással újból a fiatalok.
Ráadásul ez a találkozás Márai számára különösen emlékezetes lett.
Apja, aki akkoriban csehszlovák parlament magyar kisebbségi szenátora volt, ekkor, egyetlen alkalommal látogatta meg fiát Németországban. Lolával hármasban nézték meg az egyik berlini színházban Strindberg Álomjáték című darabját.
Az előadás után – ez a jelenet szerepel az Egy polgár vallomásainak második kötetében – apja Loláról szólva annyit jegyzett meg négyszemközt fiának, hogy: „Nagyon szép.”
Márai úgy emlékezett vissza, hogy családjaik nem vették komolyan a házasságot, „várták a végét e nevetséges gyerekházasságnak”, ami legfeljebb néhány hónapig tart. Nem nekik lett igazunk.
Igaz, bonyolította a helyzetet, hogy Lola viharos előzmények után találkozott Berlinben későbbi férjével, amiről Márai többször idézett önéletrajzi könyvében így számolt be:
„Lolát ’felejteni’ küldték ezen a télen Berlinbe. Elkényeztetett vidéki úri lányka volt, dacolt a ’zord szülői ellenkezéssel’, s egy félig elintézett gyerekszerelem sértődöttségével szállt le egy napon az Anhalter pályaudvaron a vonatról.”
Máig találgatják, kit kellett (volna) Lolának elfelejtenie. A három lehetséges férfi között ott szerepelt Mihályi Ödön is, aki Márai legjobb barátja volt. Nem szorul magyarázatra, milyen kínos helyzetet teremthetett, ha ők ketten egy nőbe szerelmesek. Még akkor is, ha egyik Berlinben, a másik Kassán él. Mindennek ellentmond, de nem cáfolja, hogy abban az időben Mihályi Ödön már férj volt.
A házasságkötést 1923. április 18-án Budapesten tartották, nem szokványos körülmények között. Márai Berlinből utazott oda, míg Lola Kassáról Párizsban tartva állt meg a magyar fővárosban, amelyen rajtuk kívül csupán ketten voltak jelen. Lola apja és Szegedi István költő, műfordító, akik egyben az esküvői tanúik voltak.
Márai sokkal később, valamikor az 1980-as években, a könyv formájában is megjelent Naplójában így írt erről: „(…) mi voltunk az első hippik, nem tartottunk ’esküvőt’.” Utána az ebédet Lola legjobb barátnőjénél, Frankel Etelkánál és férjénél, Frey Edénél az Üllői úton fogyasztották el.
Lola húga, Jacqueline szerint Bécsbe mentek nászútra, ahonnan Berlinbe utaztak, de a németországi tartózkodás nem nyújt hosszúra, mert az újdonsült házaspár nem sokkal később Franciaországba utazott. Hogy a tervek nem abban a formában valósulnak meg, ahogyan azokat elgondolják, talán jelzi az is, hogy három hétre tervezték a párizsi ottlétüket, végül közel hat évig maradtak.
Lola a tökéletes feleség képét mutatta, eleget téve az általában írófeleségek számára szinte „előírt” kötelességeknek, biztosította az otthoni, az alkotáshoz szükséges nyugodt légkört. Márait teljes mértékben felmentette a hétköznapok intézése alól. Lola tudatosan és önként vállalta ezt. Többször is leírta a naplóban:
„én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. De ez már egy külön történet. (Folytatjuk.)
fotók: wikimedia commons
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
