Úgy adja át a férfinak az aktát, hogy egy pillanatra összeér a kezük. A férfi a tekintetét keresi, de a nő kerüli a szemkontaktust. Valami apró szöszt figyel az iroda szőnyegén. Rég volt itt takarítás, jegyzi meg fintorogva, szöszös a szőnyeg.
Kupovits Annamária írása.
A férfi csodálkozva néz rá, minden reggel jön a takarítónő, ma is felporszívózott, különösen ezt a nagy szőnyeget, feleli. A nő az ablakhoz megy, nézi a forgalmat, miközben karba teszi a kezét. A férfi tétován bámulja, majd mellé lép, és megérinti a derekát. Gyönyörű a kilátás, igaz? – kérdezi mosolyogva, de a nő most se néz rá.
Jó lenne, ha gyorsan aláírnád a határozatokat, még millió dolgom van, sietnék, mondja türelmetlenül a nő, és kibomlik a derekán felejtett kéz érintéséből.
A hosszú tárgyalóasztal egyik párnázott székére ül, majd az ajtó felé pillant. Hova sietsz, a többiek ilyenkor még el se kezdtek dolgozni, kávéznak az étteremben, jegyzi meg cinikusan a férfi, és leveszi a zakóját, majd hanyagul a kanapéra dobja. Felhajtja az inge ujját, visszaül, kibontja az összekötött aktákat és lapozgatni kezdi a hófehér papírokat.
Múlt heti ügyek? – kérdezi gondterhelten. Ezek hogyhogy nem kerültek eddig elém? A nő végre ránéz, én szabin voltam egész héten, valaszolja, a helyettesítő meg gondolom elfelejtette behozni. Zseniális – ingatja fejét a férfi – még jó, hogy benne vagyunk a határidőben. Utálom, ha más miatt az én napom úszik el. Simán aláírhattam volna múlt héten, ha időben megkapom. Ezt az iratkupacot most nézhetem át egész délelőtt, mikor 11-től tárgyalásom lesz. Szerinted? – erélyes hangvétele őt is meglepi, végül is a másik kolléganőt kell majd számon kérnie.
A nőnek hirtelen melege lesz, kigombolja a blézerét. Nem válaszol, nem mentegetőzik, csak érzi a feszültség hullámait a levegőben. Sajnálom, ha rajtam múlt volna – a nő mégis belekezd – tudod, én mindig pontos vagyok. Persze, tudom – a férfi hangja megengedőbb, bánja már az előbbi kirohanását. Legfeljebb délután befejezem, nem gond – menti tovább a helyzetet, aztán feláll, és odasétál a nőhöz.
Meleg van, ugye? – kérdezi gyengéden, és a kapcsolóval hűvösebbre állítja a klímát. Nem vészes – mosolyodik el kényszeredetten a nő. Tudod, hogy valamikor beszélnünk kell – a férfi leül a mellette lévő székre, és közelebb húzódik hozzá.
Lassan megfogja a kezét és végre egymás szemébe néznek.
Ezt nem szabadna megint elkezdeni, gondolja a nő. Már akkor sem lett volna szabad, amikor fél éve a férfi ugyanígy közeledett hozzá. De örült neki, sőt alig várta a délutánokat, a túlórákat, a kétszemélyes egyeztetéseket.
Eleinte szigorúan a munkáról, később minden másról. Aztán persze kiderült, hogy mindezt csak titokban lehet folytatni, sőt, soha nem is lehetne máshogy. Egyszer megmondta a férfinak, hogy ő ezt így nem szeretné, csak felvállaltan, mert nem bírja a titkolózást. A férfi mosolyogva akkor is a fejét ingatta, hogy a pozíciója és a magánélete miatt mást nem tehet. Azóta kerülgetik így egymást, a nő reggelente hozza az aláírnivalót, délután visszajön az iratokért, telefonokat intéz és vezeti a férfi határidőnaplóját.
A nő elengedi a férfi kezét, lassan feláll, összehúzza magán a blézert, hideg lett nagyon, mondja. Majd később újra jövök, ha már aláírtál. A férfi kitartóan a szemébe néz, pár másodpercre összekapcsolódik a tekintetük. A nő kisétál a pillanatból, és óvatosan becsukja az ajtót.
A férfi utánalép és határozottan lenyomja a kilincset.
nyitókép: Adobe stock
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
