Nem célom a jól ismert közhelyek, módszerek ismételgetése. Sokkal inkább a saját magam által megismert vagy felfedezett, szokatlan, de hatásos eszközöket és gondolatokat szeretném átadni mindazoknak, akik régóta újrakezdők az életmódváltásban, és úgy érzik, valami még mindig hiányzik hozzá.
SpiritualMom – Lélekerő Coaching írása.
Nem jövök étrendi tanácsokkal, sem edzéstervekkel. Az írásom nem erről szól. Hanem arról a pluszról, ami számomra valódi változásokat hozott, és amik hatására máshogyan kezdtem látni az életem, az életmódom és a saját testemet érintő kérdéseket, célokat.
Amit itt nem érintek – hiszen semmilyen kompetenciám nincs benne – az az egyéni egészségügyi állapot és élethelyzet: alapbetegségek, kezelések, hormonális állapot, pajzsmirigy egészsége, várandósság, szoptatási időszak, alvászavarok, több műszakos munkarend, kemény edzések…
Amiket írok, általánosságban helyállóak, de a kontextus ezeken mindig változtathat. Nem szakemberként, hanem átlagemberként írok tehát, de saját, „élő” és bevált tapasztalataim alapján.
Pár szóban az evésről
Az első szülésem után kezdődött. Plusz 10 kiló volt rajtam, ami nagyon makacsan ragaszkodott hozzám, mígnem rátaláltam a ketogén diétára, és a felesleg hipp-hopp eltűnt rólam.
Előtte szinte mindent kipróbáltam. Időközben rengeteget olvastam, egyre több jó szakember írása került elém, akiket bekövettem, de ehhez sosem voltam rest tovább olvasni, és nyitottan gondolkodni.
Megtanultam és meg is tapasztaltam, hogy a valódi tápanyagok elégedetté teszik a szervezetet, több energiát, jobb alvásminőséget adnak, és az izomépítéshez is hozzájárulnak, sőt, a kívánósság is csökkenni kezdett. Nem kívánok vitákat szítani annak kapcsán, mi alapján táplálkozz, miket alkalmazz, mert ezek a te döntéseid lesznek – csupán azt tudom, nekem mi vált be.
Mikor például refluxszal küzdöttem, a tiszta étkezés, a gyógyteák fogyasztása, az időszakos böjt (10 órás időablakban ettem, késő este már nem ettem semmit, csak vizet vagy teát ittam) és az esti szódabikarbóna segített. (Sokan ezen is találnának kivetnivalót – de ezzel is minden rendben. Mindenkinek lehet véleménye, én azonban a saját tapasztalataim alapján döntök, miközben a többit is tisztelettel elfogadom.)
A lényeg, hogy olvass, tájékozódj, kapcsolódj csoportokhoz, légy nyitott, és meg fogod találni a neked megfelelő utat: szembejön a pont neked való komment, egy elérhetőség, egy szakember neve vagy könyv címe. Nincsenek véletlenek. Csak legyen hozzá nyitottságod, hogy megláthasd, mikor eljön a pillanat és megjelenik előtted az, amire szükséged van.
Egyébként szigorúság helyett inkább élhetővé alakítottam a dolgot.
Nagyjából jól táplálkoztam, de néha megengedtem magamnak ezt-azt, a mennyiségre ügyelve, tehát nem faltam, hanem ha édességet ettem, letörtem 2 kockát vagy kis szeletekre vágtam és lassan ettem meg.
Eldöntöttem, mit zárok ki teljesen, mit részben, és mit mivel helyettesítek (ugyanakkor érdemes minél tisztábban étkezni; számomra például egyértelművé vált, hogy a glutént és a kukoricát muszáj kizárnom, mert egyre durvább tüneteket okozott, míg az elhagyásuk megszüntette a tüneteimet).
De ami a legfontosabb, amit nekem is meg kellett értenem, hogy nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért táplálkozunk, hogy éljünk. Jól és sokáig.
A következő szokás azonban alapjaiban változtatott meg mindent.
Áss le magadban és meg fogsz lepődni! – Amikor beindulnak a dolgok
Elkezdtem befelé ásni: minek mi a gyökere? Honnan erednek az érzéseim, miért van folyamatosan egy megfoghatatlan hiányérzetem?
Például megkérdeztem magamtól: Mi az édességvágyam eredete?
Befelé figyeltem, és érkezett is egy olyan válasz bennem, ami családi előzményekkel függött össze. Ekkor tovább mélyítettem a kérdést: és annak az oknak mi az oka? És aztán annak mi az eredete? És így tovább.
Megfejtettem önmagam, a reakcióimat, hogy mit jelent számomra az evés, az édes íz, mit nyújt, mit pótol. Melyik érzésemnek mi a kiváltó oka, honnan ered, kihez vagy milyen eseményhez kötődik, és így tovább.
Rájöttem, hogy van bennem egy „együnk, amíg lehet” – elv, ami a veszteségtől való félelemből ered: a „ki tudja, meddig élünk”-ből. Ez még apámtól (és ki tudja, hány őstől) öröklődött át.
Ő mindig félt a haláltól, az elmúlástól. Állandóan szorongott. Én is szorongok. Ezen kellett hát változtatnom. Megadni magamnak azt a biztonságérzetet, amit sosem éltem át igazán. Megértenem, hogy holnap is van nap, nem kell mindent ma, hogy miért ne sikerülne, és hogy nem kell sietni.
Ezt az új gondolatmintát elkezdtem a gyakorlatban is alkalmazni, mert tudtam: ha már valóban megélem, akkor az visszahat a gondolatokra is – így azokat is meg tudtam változtatni, és lassacskán már nem szorongtam annyit. Persze mindez időt vett igénybe, de minden napot, hetet, hónapot megért a folyamat.
Ez a fajta fejtegetés, belső elemzés nagyon hasznosnak bizonyult hosszú távon. Nem önsanyargatással és bűntudattal kommunikáltam önmagammal, hanem megértéssel és lelki-mentális gyógyulással. Ez végeredményben sokkal több kitartást és elfogadást adott a helyes táplálkozáshoz és az edzéshez is.
Szeress bele a folyamatba!
Meg kellett tapasztalnom, fel kellett ismernem a folyamat szépségét. Beleszeretni magába a folyamatba – nem pedig a gyors tempóba! Minden jó döntésemet ünnepelni, minden kis lépést is elismerni magamnak. Megtanulni megengedni magamnak az elismerést, megbecsülést, és a hibázás lehetőségét is.
Elfogadni például, hogy nem mindig tudok száz százalékot mutatni, de ez nem is baj.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy hiába hittem azt, hogy a legegyszerűbb mozdulatok jól mennek – „Ugyan már, ki ne tudna leguggolni! … Hoppá, tényleg nem tudok…” -, valójában szükségem volt szakemberre a tökéletes kivitelezés megtanulásához, hogy elkerüljem a sérüléseket.
Büszke vagyok arra, hogy ma már ismerem a mozdulatok tökéletes kivitelezését, ami egy plusz tudás, és azelőtt nem volt a birtokomban, ma azonban már igen.
Türelem kellett megtalálni azt a mozgásformát, amit igazán magaménak érzek, amivel azonosulni tudok, és valóan szívesen kezdek bele minden alkalommal. Megtaláltam.
És mindennek semmi köze nem volt a puccos edzőruhákhoz, csakis arról az euforikus érzésről, amit edzés után éreztem. Minden egyes alkalommal kitisztultak a gondolataim, kisimultak az idegeim, erősnek éreztem magam, boldognak és energikusnak, aki bármit megvalósít!
Arról már nem is beszélve, mennyit változtatott az erősítő edzés a teljes testképemen. Teljesen az életem részévé vált, és már el sem tudom elképzelni a hétfőimet edzőterem nélkül.
Úgy érzed, nincs motivációd? Akkor jön az elkötelezettség, a kitartás.
Nincs kitartásod? Nos, keress az emlékeidben egy olyan esetet, mikor magadat is meglepted a kitartásoddal és mikor nem adtad fel, hanem elérted azt, amiről álmodni is alig mertél! Képes vagy rá, hogy előhívd!
Motiváció és kitartás – ez a két erőforrás olyan, mint egy jó házaspár: mikor az egyik csak 20 százalékot bír, a másik vállalja a 80 százalékot, és fordítva. Magyarul, ha hiányzik a motiváció, ott a tudatosság és kitartás lendít tovább.
A türelem legyen az önmagad felé tanúsított megértés része! A változás nem egy perc. Ami hónapok, évek alatt alakult ki vagy ragadt ránk, annak átformálása időt igényel.
A pihenés nem semmittevés: létszükséglet – és tisztelet a tested felé
Ha lesérültem vagy beteg lettem, a felépülés volt az első. Olyankor a tanult nyújtásokat, jógagyakorlatokat és gyógytorna-elemeket alkalmaztam mindaddig, amíg nem lettem jól. Ha kialvatlan voltam, lemondtam az edzést, mert olvasmányaimból már jól tudtam: olyankor a testem túlélő módban van, és nem terhelhetem tovább, különben a stresszhormonok tovább rontják a helyzetet…
A szervezeted jelzéseket ad, és ha a kisebbekre nem figyelsz oda, egyre hangosabban fog jelezni.
Működj együtt vele, támogasd – a tested ami minden percben érted dolgozik, de ha hátráltatod, küszködni fog. A tested nem az ellenséged, hanem a másik feled: létezésed csodálatos eszköze, mely lehetővé teszi mindazt, amit most teszel vagy még megtehetsz.
Közben azonban alázattal arra vár, hogy igazán halld meg, amit súg. És hogy ezt hogyan érheted el?
Beszélgess a testeddel!
Mikor először hallottam erről, bevallom, különösnek tűnt, de azt gondoltam, mit veszíthetek: És elkezdtem kommunikálni a testemmel.
Számomra ez nem sokban különbözik attól, mint mikor elmélkedek és befelé fülelve igyekszem megérezni a választ, vagy egy elhunyt szerettemmel beszélgetek gondolatban, és szinte érzem, mit üzenne, válaszolna. Rájöttem, hogy a test ugyanígy üzen!
Akárhányszor megszólítottam, megkérdeztem, mire lenne szüksége, mindannyiszor jött pár spontán kép és gondolat, én pedig abba az irányba indultam el. Megkérdeztem, miért fáj ott, ahol éppen fáj. Milyen lelki vagy mentális elakadás kapcsolódik hozzá? Mi az, ami ott fájdalommá sűrűsödött?
Ezekre a kérdésekre is érkezett válasz, amit ekkor, a felismerés után már el is tudtam engedni, át tudtam keretezni magamban. Ezek a belső kommunikációk szinte megkönnyebbülést hoztak a testemnek, és javulást eredményeztek. Úgy gondolom, ez másnak is segíthet – nekem mindenesetre sokat adott. Próbáld ki! Hiszen ezzel semmiképp nem tudsz ártani – viszont segíthetsz magadnak!
Kérdezz! Főleg önmagadtól!
Coaching tanulmányaim során ismertem meg a kérdezés erejét. Mert a kész válaszok behatárolnak, holott többféle lehetőség, többféle megoldás is létezhet egy-egy helyzetre. A kérdések ezzel szemben nem határolnak be, sőt, felszabadítják az elmét!
Másrészt ha hajlandó vagy leírni, kimondani dolgokat, máris más megvilágításban látod majd ugyanazt. Kérdezz! Elsősorban magadtól.
„Mi a következő célom? Elérhető cél ez?”
„Mire lenne most szükségem hozzá?”
„Mi az, ami már megvan hozzá?”
„Mivé válok akkor, ha elérem ezt a célt? Hogyan fogom érezni magam, milyen lesz egy napom?”
„Mit értem el eddig? Mivel lettem több?”
A válaszok átláthatóvá teszik a gondolataidat, több ötletet tesznek elérhetővé az elmédben, felvillanyoznak, sőt, a folyamat közben megismered önmagad, felfedezed a lehetőségeidet, jobban fogod tisztelni és értékelni a régi-új önmagad.
Zárd ki mindazt, ami nem támogatja a célodat – Határhúzás és belső szűrő
Az embert meghatározza a környezete. Az emberek, elméletek, választott szokások, események, olvasmányok és médiatartalmak mind-mind finoman irányba térítenek. Nem mindegy, milyen cselekvéseket, célokat, társaságot választasz, és milyen rutinokat alakítasz ki.
Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek hátat kell fordítanod adott esetben, de a lehúzásnak, becsmérlő megjegyzéseknek nem kell megfelelned, sőt, még csak túl sokáig hallgatnod sem. Te döntöd el, mennyire fontos a célod, és hogy ennek érdekében mit engedsz be a tudatodba, fókuszodba, azaz mit tolerálsz – és mit NEM.
Mikor meglátják az eredményeidet, azok beszélnek majd helyetted, nem lesz szükséged magyarázkodásra – ők pedig hallgatni fognak. Vagy talán követni is…
Célzott csoportok, jól megválasztott – építő, pozitív, tudással rendelkező – közösségek, de akár saját fázisfotók vagy edzésvideók is adhatnak további lendületet, kapaszkodót.
A lényeg: ismerd meg a mélyben dolgozó mozgatórugóidat, értsd meg, hogyan tudod új alapokra építeni magad, mert így lesz önazonos és motiváló a célod. Erre építsd új, egyedi, saját személyes szokásaidat! Légy te önmagad fő támogatója, barátja! Te légy az, aki legjobban ismeri, megérti és értékeli magát, és aki – még ha visszaesésekkel is, de – idővel eljut a céljához.
nyitókép: freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy nagy támogató sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
