Facbook bejegyzésben búcsúzik a fővárosi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulójától, Egressy Mátyástól, akinek a hétvégén veszett nyoma, azóta pedig a rendőrök a Dunában keresik. Többek között a magyar tanára, Knuth Barbara is írt róla, ebből látszik: érzékeny, másokat segítő, jó humorú, tehetséges fiatal volt Mátyás.
„Egressy Mátyás végzős diákunkkal kapcsolatban példátlan megmozdulás történt a hétvégén. Ennek ereje felbecsülhetetlen, iskolánk közössége nagyon hálás mindenkinek, aki bármilyen módon igyekezett segíteni! Fájó szívvel írjuk, amit eddig nem tudtunk megosztani: a szülők tájékoztatása, majd közleménye után kiderült számunkra, hogy búcsúznunk kell – olvasható az iskola bejegyzésében.
„Az elengedés mindig nehéz, Matyi esetén szinte lehetetlen: egy magabiztos, stabil, figyelmes tanulót, sportolót, barátot, társat veszítettünk el. A hiánya felfoghatatlan” – írta az iskola.
Ugyancsak a közösségi oldalán búcsúzik Matyitól magyartanára, Knuth Barbara is, akinek az írásából egy érzékeny lelkű, figyelmes fiatal képe bontakozik ki. Írását engedélyével egészben közöljük.
„Most, hogy kimondtàk a kimondhatatlan, hadd mondjam én is… ki… volt Mátyás, a mi, sokunk Matyija. Mert mintha mindenki ismernè… de mi, akik találkozhattunk vele, mind őrzünk belőle… kincseket.
„Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.”
Ez az utolsó irodalomból beadott házi dolgozata. Épp egy hete hozta, határidő előtt, még be sem fejeztük az anyagot… a többiek most állnak majd neki… Innentől Kafka Átváltozása is rá emlékeztet örökre.
A hátsó padban ült az elmúlt 3,5 évben az óráimon, látszólag passzív hely ez, alkalmat adva a meghúzódásra… Matyi mégis mindig követte a legnagyobb közegellnállásban is az órákat… láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ… gondolkodva, megértve.
Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfefezni, elmélyülni minden kérdesben… legyen az biológia, kémia vagy történelem.
Szerettem a humorát. Valahogy olyan szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, hogy sokat lehetett vele együtt nevetni. Nagy kincs ez!
A sors legdrámaibb fintora, hogy Matyi sosem volt egyedül. Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul… tanulmányilag, emberileg…
Megannyi kapcsolódásunk volt, eljött élsportóként, sok edzés és tanulás mellett színházba, susu (vagyis iskolai) társ lett a tesója a lányommal, egyszer a Sasadin kiáltott ki nekem az ablakon a friss jogsija után… persze, hogy hozzá fordultam, kinél is kezdjek el felnőtt fővel vezetni tanulni… tudtam, aki neki jó társaság, tanító volt, nekem is az lesz! Így is lett.
„Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette, ő volt.”
Együtt lehetett vele tanulni… az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet.
Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után… zsebében az olasz egyetemi felvételivel… de már nem tudom.
„Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”
egy Mátyás Egressy
Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”
Kiemelt kép: Vörösmarty Gimnázium Facebook oldal
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
