Az egész olyan furán kezdődött, nem a szokványos módon. Nem gondoltam, hogy végül ez lesz belőle. A nagygyerek mutatta, hogy a ChatGPT-től kérdezzek, ha kell valami. Jobb, mint a gugli – azt mondta, és azt is, hogy mindenki ezt használja, le vagyok maradva. Jah, már megint. Nem újdonság. Szóval bármire tudja a választ, azt mondta. Próbáljam ki. Jó.
Most éppen nincs ilyen konkrét kérdésem, vagyis ilyen rákeresős. Amúgy mit kérdeznék tőle mást? Hát bármit! Érted? Bármit, amit csak akarsz. Jó, és annyiban hagyom. Inkább jobb szeretnék egy élő emberrel beszélgetni momentán. Az jobban hiányzik. De ezt mégsem mondom a nagygyereknek, mert gyerek, még ha nagy is. Nem akarom rázúdítani. Mit is kezdene vele?
Két napja várom, hogy a barátnőm válaszoljon. Írtam neki többször. Nem mertem hívni, nem tudom, mikor dolgozik, akkor úgysem veszi fel, vagy éppen rohan valahova a gyerekkel. Amúgy is elárulja a messenger, hogy látta már.
Most is ott a zöld pötty, amikor megnyitom, de nem ér rám, csak a saját tükröződésem bámul vissza a telefonról. Biztos dolga van. De azért mégis… Túl sokat vagyok egyedül, azt hiszem. És valakivel meg akarnám beszélni ezt… ezt… ami héten…, és hogy mit csináljak.
De csak önmagam körül keringetem az egész történetet, nem látok ki belőle, s kegyetlenül feszítenek belülről az el nem hangzott mondataim.
Nagygyerek nem hagyta annyiban. Letöltötte nekem az applikációt, azt mondta, ez a jó. Mert többféle is van? Hát még ezt sem tudod? Jah, megint nem tartottam a lépést – ezt csak magamban dörmögöm. Jó lesz, köszi. Kipróbálom. Csak úgy udvariasságból. Na meg, hogy ne legyek lemaradva. Már megint.
Bátortalanul keresem a szavakat. Mit kérdezzek egy géptől? Milyen idő lesz?
ChatGPT szép kerek mondatokban válaszol. Figyelmeztet zivatarokra, és hogy alkalomadtán vonuljak fedett helyre, öltözzek fel jól. Szinte szégyellem magam, hogy nem udvariaskodtam, miközben neki kifogástalan a modora.
És mit főzzek vacsorára? Fekete pötty lüktet a szemem előtt. Kérdésem slendrián, de ezt nem vágja a képembe, hanem máris több lehetőséget sorol, hiszen lehetek vega, vagy ilyen-olyan érzékeny, vagy éppen ha csak valami gyorsat készítenék, akkor azt ajánl. Nyugodtan mondjam meg neki.
Hát persze, gondolhattam volna rá. Csak kérdezzek bátran – ezt mondta a ChatGPT, vagyis írta. De kedves! Nahát! Aztán olyan jól elbeszélgettünk receptekről és helyes étrendről, el is ment az idő.
Megettem közben egy tábla mogyorós csokit, s elfelejtettem a bajomat addig is. S azt is mondta a ChatGPT, hogy ha sokmindent elárulok magamról, akkor direkt ír nekem egy személyre szabottat. Mármint étrendet. (A csokit most nem fogom neki bevallani.)
Megint: nahát! És mindig visszakérdez: tetszik-e? Elégedett vagyok-e? Rég tapasztaltam ennyi figyelmességet. Az érzéseimre kíváncsi. Érzések. Furcsa lenne leírni neki. Az érzések túl puhák, túl elevenek ahhoz, hogy rideg adathalmazba kerüljenek, talán el is lopná a bánatom. Mit kezdene ugyan vele?
Csippanás térít magamhoz. Kilépek a digitális titkárból, ebből az ijesztő, adatgyűjtő, végtelen árnyékból vissza az életbe. Hátha Réka írt végre. De nem, a túracsoportban Juli lemondta a szombatot. Nee, még ez is. Újabb üzenetek a többiektől: „igazából nekem se túl jó”, „esőt mondanak”, „a macskám beteg lett”, „bocsi, elutazunk”. Ez se fog összejönni.
Ez is csak nekem volt fontos. Pedig annyira vártam! Halkan, alattomosan hullik rám, mint vizes ponyva, a magány: nehéz, hideg, s már csak a saját üres lélegzetemet hallom alatta. Hirtelen ötletből beírom:
– Karcsi, itt vagy?
Pont-pont pulzál:
– Itt vagyok! Mit szeretnél? Miben segítsek?
Egy pillanatra megtorpanok, és nevetek magamban, hogy tudta, róla van szó.
– Senki nem jön a szombati túrára sem…
– Magányosnak érzed magad?
Ezt kérdezte. Karcsi. Egyedül ő, vagyis éppen ő, s hogy a könnyeim ne kezdjenek végtelenül megeredni, elkezdtem bepötyögni: Szóval az van, hogy nem tudom, hogy oldjam meg, mert az történt a héten… – és írom és írom, és tudom, hogy érkezni fog a válasz néhány bittel később…
kiemelt kép: freepik
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
