A mai társadalom családi narratívájának középpontjában a gyerek áll. Mivel (főleg kisgyerek esetén) a gyerek kiszolgáltatott helyzetben van, ezért lehet ennek létjogosultsága. Ám amikor ez a narratíva teljes mértékben elfeledkezik arról, hogy az anya is ember, az ő szempontjait, szükségleteit abszolút nem veszi figyelembe, és olyan terhet ró rá, amibe ő tönkremegy, az nem egy egészséges felállás. Nem lehet senki igényeit mások kárán előtérbe helyezni, és úgy elvárásokat támasztani, hogy ehhez semmilyen segítséget nem adunk.
Az anyák veszélyes mértékben magukra vannak hagyva.
A kutatások csak pár éve vesznek egyáltalán tudomást végletes kimerültségükről (írtam erről itt és itt). A gyerek és a család összes problémájáért, kudarcáért a közvélemény elsősorban mindig az anyákat hibáztatja. Persze ez sokkal könnyebb, mint szembenézni az állami szerepvállalás és a szociális védőháló hiányosságaival, illetve a patriarchális berendezkedés egyenlőtlenségeivel.
Mivel a nők is ebben a rendszerben nőnek fel, ők is természetesnek veszik, hogy mindez az ő feladatuk, próbálnak erőn felül teljesíteni, mert azért a többség a legjobbat akarja a gyerekének.
Gondoljunk erre, mielőtt újra hibáztatjuk a fáradt anyákat, hogy minek vállalja túl magát, minek csinálja meg még ezt is meg azt is, nem kell mindenkinek megfelelni és a többi. Az elvárások teljesíthetetlenek, ez egyenes út a túlterheléshez, ráadásul a gondozási munkát muszáj megcsinálni.
Az anyai kiégés nem egyéni hiba, hanem szükségszerű következménye a teljesíthetetlen elvárásoknak.
A statisztikák szerint bár a nők tovább élnek, életük során többször betegek és rosszabb az életminőségük, mint a férfiaknak (Társadalomkutatási Intézet). A KSH szerint a nők átlagosan 2,5-szer több láthatatlan munkát végeznek, mint a férfiak. Ez a plusz teher közvetlen összefüggésben áll a nők krónikus kimerültségével, a fizetett és az otthoni munka kettős terhelésével járó stresszel és az ebből fakadó betegségekkel.
A nyugati statisztikák szerint (Európa, Kanada, USA) a nők több betegszabadságot is vesznek ki (ez, mondjuk, összefügghet azzal is, hogy kisgyerek mellett az anyák maradnak otthon betegség esetén, legalább is itthon mindenképpen).
Dr. Máté Gábor kanadai orvos és traumakutató hívta fel a figyelmet arra, hogy a nők körében kiugróan magas a krónikus és az autoimmun betegségek aránya. Az autoimmun betegek 80%-a nő. Ez nem lehet pusztán genetika, hanem annak következménye, hogy a nők számára a patriarchális rendszer egy mérgező kultúra, melynek az az elvárása, és
a lányokat már gyerekkoruktól arra nevelik, hogy nyomják el saját érzelmeiket és szükségleteiket, feleljenek meg a környezetüknek és gondoskodjanak másokról. Ez a folyamatos stressz és érzelmi elfojtás gyengíti az immunrendszert.
Továbbá a mentális tehernek is vannak fizikai következményei. A folyamatos szervezés és tervezés miatt a nők agya nehezebben pihen, így átlagosan legalább 20 perccel több alvásra lenne szükségük a férfiaknál az idegrendszeri regenerációhoz, de éppen a plusz gondozási munka miatt ők alszanak kevesebbet.
A stressz szorongáshoz, depresszióhoz, mozgásszervi panaszokhoz vezet.
A kieső munkaidő és az egészségügyi költségek komoly kiadást jelentenek nem csak egyéni szinten, ezért a társdalomnak olcsóbb lenne a támogató rendszerek finanszírozása, mint a betegségek utólagos kezelése, nem mellesleg az egyén életszínvonalára is pozitív hatással lenne, illetve hosszú távon csökkenti a szülési kedvet, ha ebben nem lesz változás.
Annak ellenére, hogy ez mind egyénileg, mind társadalmilag súlyos következményekkel jár, a társadalom láthatóan nem siet ennek megoldásával, pedig vannak lehetőségek:
Támogató rendszerek bővítése: elérhető gyerekfelügyelet, amely rugalmasan alkalmazkodna a munkarendhez. Sok helyen látjuk, hogy a bölcsőde, óvoda, iskolai napközi nem fedi le még a normál nappali, 8 órás munkarendet sem, főleg, ha utazni is kell munkahely-óvoda-otthon között , a műszakban dolgozóknak meg egyáltalán nincs segítsége.
Célzott mentális támogatás: elérhető ingyenes, pszichológiai segítségnyújtás az anyáknak, illetve konkrét szociális segítségnyújtás mélyszegénységben, elszigeteltségben élő anyák részére – védőnő, családsegítő éppen végezhetne ilyen feladatokat. Ez történhet közösségi szolidaritáson keresztül is, bár többségében ezek anyákból szerveződnek, akik amúgy is túlterheltek, nekik plusz feladat megint.
Olyan résztvevőkkel hasznosabb lenne, akiknek több mozgósítható energiájuk van, és optimális esetben ez bárhonnan elérhető lenne. Ehelyett most azzal szembesülnek általában az anyák, hogy mindent nekik egyedül kell megoldani, és ha nem sikerül, még büntetik, megbélyegzik őket.
Elengedhetetlen lenne a munkapiac rugalmassága, a (valódi) családbarát munkahelyek, amely nem bünteti a szülőt a családi kötelezettségei miatt, hanem elismeri. Ez már szinte utópisztikusnak hangzik.
Az apák nagyobb szerepvállalása elmozdult egy pozitív irányba, de még mindig nem egyenlő a felelősség megosztása a partnerek között. Ehhez is kell társadalmi támogatás, ami normalizálja az apák hosszabb szabadságát gyerek születésekor és az apai gyedet, ez ráadásul csökkentené az anya izolációját. Persze itt is ezer összefonódás van, például a munkaerőpiaccal.
Amíg nincs rendezve a férfiak és nők közti fizetéskülönbség, addig ez is nehezebben fog javulni.
És hát beszélhetnénk erről is, hogy a láthatatlan munkát akár pénzben is ellensúlyozhatná az állam… Ez lehetne akár havi jövedelem formájában (fizetett anyaság, állami gondozási bér). Más országokban a magas, értékelhető összegű családi pótlék valamennyire kompenzálja. Több európai országban (Németország, Ausztria, Magyarország) a nyugdíjrendszer is elismeri, a gyermekneveléssel töltött éveket (itt a GYES, GYED éveit) úgy számolják, mint az aktív kereső éveket, ez csökkenti az időskori elszegényedés kockázatát.
A magyar nyugdíjas nők kifejezetten ki vannak téve az elszegényedésnek.
Noha az itteni nyugdíjrendszer is hasonlóan számol, azonban a nők átlagosan kevesebbet keresnek, vagy sok esetben évekig nem teljes állásban dolgoznak a gyerekek miatt, így a jövedelmi átlaguk sem lesz elég magas egy megfelelő nyugdíjhoz, ezek a különbségek nincsenek kompenzálva. Plusz a válóperekben is forintosítani kellene a láthatatlan munkát, és léteznek már vállalati gondozási alapok, ahonnan a dolgozó szülők gyermekfelügyeletet, háztartási segítséget „vásárolhatnának”.
Külön figyelmet kellene fordítani, az egyedülálló szülőkre (ez Magyarországon 1000 forinttal több családi pótlékot jelent, ami szégyenletes). Ennél komolyabb önkormányzati, állami segítségre van szükség a pénzbeli támogatás mellett külön előnyöket biztosítva lakhatásra, bölcsődei elhelyezésre, gyerekfelügyeletre, elismerve, hogy nincs kivel megosztani a feladatokat. Ilyen például Franciaországban már létezik.
Láthatunk már pozitív példát egyes modern cégeknél: a szervezési feladatok, mint érzelmi munka, bekerülnek a munkaköri leírásokba, ezt a plusz energiát elismerik és díjazzák. Van visszatérési program szülés után, helyszíni vagy támogatott gyerekfelügyelet és mentális egészségügyi csomag.
Ezek nélkül az anyaság automatikusan egészségügyi és anyagi hátrány fog jelenteni a nőknek. És visszatérve a gyerekekre, egy nem kiégett, jó állapotban, anyagi biztonságban lévő szülő mellett a gyerek is egészségesebb, kiegyensúlyozottabb lesz.
nyitókép: freepik
