Katalinnak egy barát váratlan betegsége mutatta meg, milyen sokat jelenthet a plazmaadás. Amikor kiderült, hogy a kezeléshez plazmaalapú gyógyszerre van szükség, az egész baráti társaság összefogott. A betegségből gyógyulás, a plazmaadásból mások támogatása lett, Katalin pedig hálával gondol arra, hogy a teste egészséges, és képes mások életét megmenteni. Az ötvenkilenc éves pedagógus hölgy szeretett volna inkognitóban maradni, így csak a keresztnevét adta a történethez.
Helyes Georgina írása.
Pedagógusként a segítés és a gondoskodás a mindennapjai része. Mikor érezte úgy, hogy plazmaadással is szeretne másokon segíteni?
– Van egy baráti társaságunk, amely már hosszú évek óta jóban-rosszban együtt van. Gyakran összejárunk, beszélgetünk, és ha baj van, mindig ott állunk egymás mellett. Nemrég kiderült, hogy a társaság egyik tagja komolyan megbetegedett. Nagyon megijedtünk, sokat aggódtunk érte. Nem tudtuk, mi lesz, hogyan alakul az élete. Majd kapott egy gyógyszert, amitől javulni kezdett az állapota. Hatalmas megkönnyebbülés volt mindannyiunknak, így kicsit mi is fellélegezhettünk.
Amikor megtudtuk, hogy ez a gyógyszer vérplazmából készül, megbeszéltük, hogy mindannyian elmegyünk plazmát adni. Úgy éreztük, ezzel tudunk igazán tenni valamit, nem csak érte, hanem másokért is, akiknek ugyanígy szükségük lehet rá. Ez lett a mi közös ügyünk.
Mit őrzött meg emlékként arról az első alkalomról?
– Nagyon különleges élmény volt. Őszintén szólva az elején volt bennem egy kis félsz, mert még soha sem jártam ilyen helyen, és nem tudtam, mire számítsak. De amint beléptem, minden aggodalmam elszállt. Mindenki kedves, segítőkész és türelmes volt. Elmagyarázták, mit miért és hogyan csinálnak, mire kell figyelni, és minden mozdulatukból érezni lehetett, hogy jó kezekben vagyok. A légkör nyugodt, tiszta, barátságos volt, semmi ijesztő nem volt benne. Mire elkezdődött maga a plazmaadás, teljesen megnyugodtam. Nem fájt, nem volt kellemetlen, sőt, békességet éreztem közben.
Jólesett a tudat, hogy adtam valamit, ami másnak fontos lehet. Emlékszem, csak ültem ott, és arra gondoltam, hogy amit most teszek, az valakinek talán az életet jelenti.
A baráti társaság közös jócselekedete nem ért véget egyetlen plazmaadással.
– Így van. A tervünk az volt, hogy mindannyian tízszer megyünk el plazmát adni, és a plazmaadás után járó pénzt és utalványt összegyűjtjük. Amikor majd mindannyian letudtuk a tíz alkalmat, leülünk, és közösen eldöntjük, kinek adjuk oda. Olyan embereket, családokat vagy akár alapítványokat szeretnénk támogatni, akiknél, illetve amelyeknél látjuk, hogy ennek a felajánlásnak valódi helye van, ahol valamilyen helyzet, teher vagy körülmény miatt egyszerűen szükség van erre a pluszsegítségre. Így valójában duplán segítünk: egyrészt magával a plazmaadással, másrészt azzal, hogy a kapott juttatást is továbbadjuk.
Volt már rá példa, hogy valaki megkapta ezt a közösen összegyűjtött támogatást? Hogyan zajlik ez a pillanat?
– Baráti társaságunk augusztusban kezdte a plazmaadást, én pedig szeptemberben csatlakoztam hozzájuk, és novemberre jutottunk el oda, hogy mindannyian teljesítsük a tíz alkalmat. Még nem döntöttük el, ki kapja majd a támogatást, de sokat beszélgetünk róla. Mivel iskolában dolgozom, nekem elsőként azok a gyerekek jutottak eszembe, akikkel nap mint nap találkozom, és akik között mindig van egy-két olyan család, ahol tudom: jól jönne egy kis segítség.
Plazmaadás közben biztosan gyakran kialakulnak spontán beszélgetések a plazmaadók között. Ön el szokta mesélni a saját történetét?
– Persze, rendszeresen beszélgetünk egymással. Valahogy mindig kialakul egy kis társaság, és ilyenkor előfordul, hogy elmesélem, miért járunk a barátaimmal plazmaadásra, és hogy miért fontos ez nekünk. A legtöbben nagyon kedvesen reagálnak, jólesik látni, hogy érdekli őket a történetünk. Azt is tapasztaltam, hogy mindenkinek más a motivációja. Van, akinek ez személyes ügye, mert családilag érintett. Van, aki a pénz vagy az utalvány miatt jár, de szerintem ezt sem szabad elítélni. Valójában mindegy, ki miért ül be a székbe, a végeredmény ugyanaz: valaki, valahol ennek köszönhetően kapja meg a szükséges kezelését. És ez a legfontosabb.
Én azért járok, mert szeretnék visszaadni valamit, mások pedig más okból jönnek, de ettől még ugyanúgy részei ennek a segítő láncnak. És ez így teljesen rendben van.
Mit mondana azoknak, akik bizonytalanok vagy egy kicsit tartanak attól, hogy belevágjanak a plazmaadásba?
– Aki bizonytalan, annak azt tudom mondani, hogy a plazmaadás valójában egy fontos visszajelzés is önmaga számára: ha valaki alkalmas donornak, az azt jelenti, hogy egészséges, rendben van a szervezete, és a teste képes elbírni ezt a fajta terhelést. Én magam is sokáig szorongtam a fehér köpenytől meg a tűtől, de minden megváltozott: mindent türelmesen elmagyaráznak, figyelnek rád, és olyan természetességgel vezetik végig az embert a folyamaton, hogy egyszer csak eltűnik a félelem. – avat be Katalin.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
