Tízezrek a követték, amikor még alig voltak „influenszerek”. Gasztro blogjával berobbant a bloggerek közé. Megjárta a legtöbb női magazin szerkesztőségét. Öntörvényű volt, csak akkor írt, amikor volt mit mondania. Kiégett abban, amit a legtöbb szerkesztőség elvár egy újságírótól: mennyiséget írjanak, akár napi 4-5 cikket is. Pedig Hajni írásainak mélysége volt, humora, rétegei: aki egyszer Hódos Hajni cikket olvasott, függő lett. Hajni már akkor küzdött az Orbán rendszer igazságtalanságai ellen, amikor még alig mert megszólalni valaki. Cikkeiben a kis emberekről, az elnyomottakról írt. Hajni 51 éves volt.
Hódos Hajni elment, pedig a maga eszközeivel évtizedekig azon dolgozott, hogy egy szabad országban élhessünk: olyanban, amilyen most van kialakulóban. Írásaiból idézünk, hogy te is megismerd. Mert Hódos Hajni halálával egy nagyon fontos kritikai hang veszett el. Nélküle kevésbé zöld a fű és kék az ég.
Azt, hogy nem volt könnyű élete, sokszor érintette írásaiban. A Női Váltónak írt cikke például arról szólt, hogyan akarták első férje halála után kisemmizni és megszégyeníteni. Hogyan vette fel a kesztyűt és harcolt évekig. Mert akkor már volt kiért harcolnia: kislányát várta, akit annyira szeretett, akivel úgy érezte, teljes lett a világ.
„Tudtam, ha most hagyom magam eltiporni, akkor az egész életem megalkuvásban telik”
Küzdött az elnyomottak, a nők, a gyerekek jogaiért. Ebben a cikkben arról írt, hogy kisgyerekes anyaként mit jelent a mindennapokban a láthatatlan munka.
„Beugrunk kenyérért. Két csomag újhagyma, retek, vaj, két sűrített paradicsom, tonhalkonzerv, túró rudi. Valamit elfelejtek. Van még innivaló az üvegedben? Veszek vizet, úristen mindjárt dél és megint nem ittam egy kortyot sem. Ú, a Csaba! Bekanyarodok, beviszem az alkatrészt, intek, hogy sietek, nyakig olajosan visszainteget és mutatja a kezével, hogy hívni fog.
Beviszem a rollert, a szatyrot, az induláskor kivitt kukát. Húzunk másik cipőt, felteszem a vizet. Kipakolok, aztán megyek én is, jó? Felteszem a vizet, a kutyának is adok frisset, megkeresem a kék vödröt és a piros homokozó lapátot. Szaggatom a nokedlit, ütöm bele a friss tanyasi tojást, összefut a nyál a számban, mennyire szeretem a tojásos nokedlit, még a színét is! Igazi tavasz!
Homokozunk. Én szívecskéket csinálok, ő várat épít, a tetejét pitypangokkal díszíti. A barátnőmre gondolok, ő hatvan centi mély talajcserét csinált meg egy vakondháló kedvéért, én legyintek és már rég nem érdekel, hogy gaz vagy fű. Legyen tele százszorszéppel és pitypanggal! Hozok vizet a várárokba, nem baj, ha vizes lett, kicseréljük.”
Hajni tíz évvel ezelőtt írt arról, hogy mit jelent vállalkozni Magyarországon. Újságíróként ugyanis gyakran külsős munkatárs volt, beszámlázott egy-egy szerkesztőségnek. Mennyiséget kellett termelni, pedig ő sokáig dolgozott egy-egy cikken, ami mindig ütött: több ezren olvastak és osztottak meg. De a napi taposómalom nem neki való volt.
„Egy normális országban az állam megbecsülné a vállalkozókat, és nem nyúzná le róluk a sokadik bőrt, nem fojtaná meg őket adóval, bürokráciával, rejtett adókkal, értelmetlen és sokszor betarthatatlan szabályokkal, nem tenné lehetetlenné a mindennapi zökkenőmentes működést ostoba törvényi rendelkezésekkel.
Egy normális országban újságíróként nem kéne ugyanolyan feltételekkel vállalkoznom, mintha vegyeskereskedésem lenne a falu közepén.
Egy normális országban nem lenne éhező gyerek, idős ember, aki télen a saját lakásában fagyott halálra.
Egy normális országban nem meghalni, hanem gyógyulni vonulnánk kórházba, ahol a nővérke mosolya és a doktor urak gondossága nem a borítékunk vastagságától függ. Egy normális országban az orvosok amúgy sem papírok kitöltögetésével lennének elfoglalva, hanem gyógyítással, operációkkal. Nem 36 órája lennének talpon, a kórházi folyosókon lenne vakolat, a műtőkben műszerek, a vécékben klotyópapír, harmadikán az ápolónő bankszámláján fizetés.” Hajni cikkét itt olvashatod el.
Hajni az egyik legjobb tollú újságíró volt. Fontos szakmai elismerést kapott 2021-ben, amikor a MÚOSZ és a Fellowes Hungary „Társadalmi problémák megoldása a nyilvánosság erejével” című pályázatát megnyerte. A díjnyertes cikk a Feminán jelent meg, és a sérült gyermeket nevelő anyák küzdelmeit mutatta be az Élet Kisvirága Alapítványon keresztül.
Hajni egy idő után belefáradt a teljesítménykényszerbe és nem írt magazinoknak többé. Küzdött az ilyen-olyan hivataloknál, ahol dolgozott.
Évtizedekig a Facebook oldalán írta meg a véleményét, amit több tízezren követtek. Elfáradtam – mondta néhány évvel ezelőtt és lekapcsolta magát a közösségi médiáról. Nem sokkal később kiderült, hogy súlyos beteg.
Hajninak szárnyalnia kellett volna és megbecsülni a tehetségét. Egy másik világban talán ez működött volna.
Hódos Hajni 51 éves volt.
Kiemelt kép: Hódos Hajni a Női Váltó Fesztiválon 2022-ben. Kovács Attila fotója.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
