Éva történetét még márciusban írtuk meg, akkor már túl volt 7 sikertelen lombikon, de egyben biztos volt: valamilyen módon édesanya lesz. Várta a csodát, és az a csoda meg is érkezett, méghozzá a legváratlanabb módon. Most megosztotta velünk történetének folytatását, ami végre a boldogság útja.
Éva küzdelmét a kisbabáért először itt olvashattátok:
https://noivalto.hu/az-en-tortenetem/lombikra-meddoseg-csoda-pataki-zita/
A többit pedig ismét ő meséli el:
8. lombik: biokémiai terhesség, de már ez is eredmény
A történtem áprilisban folytatódott, ekkor volt a petesejt leszívás. 7 petesejtet sikerült nyerni, 3 szép embrió fejlődött az ötödik napig, ekkor fagyasztották Őket.
Ezúttal is kikértem a minősítést és meglepő módon jobb besorolású embriók lettek mint bármikor valaha, kettő jó és egy kiváló, amit egyrészt a három éve tartó diétának tudok be, ami rendbe hozta az inzulin rezisztenciámat, másrészt annak az őrült mennyiségű vitaminnak, amit prof.dr. Fülöp Vilmos javaslatára ezúttal tényleg beszedtem.
Természetesen a jó stimulációnak is lehetett ebben szerepe. A férfi oldal semmit nem befolyásolhatott, hiszen ugyanabból a fagyasztott bioptátumból történt a megtermékenyítés, amiből már korábban is.
Mi döntöttünk arról, hogy a júniusi beültetés alkalmával a kettő jó minősítésű embriót kérjük, mert így dupla az esély. Biokémiai terhesség lett, ami végül is egy eredménynek számított, mert az előző hét alkalom alatt egyszer volt csak pozitív tesztem. Át kellett gondolnunk a továbbiakat.
Ekkor bennem kettős érzések voltak. A férjem viszont azt mondta, hogy ő már egy cseppet sem hisz a saját sejtes embrióban ennyi próbálkozás után. Menjünk a “biztosra”. Elfogadtam. Megbeszéltük, hogy gyereket akarunk, bárhogy is, de legyen.
9. Lombik: teljes döbbenet
Viszonylag hamar döntöttünk, jelentkeztünk egy pozsonyi klinikán embriódonoros lombikra. Júliusban már el is fogadtuk a felajánlott embriót, augusztusban megtörtént a beültetés.
Itthon voltam, boldog voltam, hogy végre újra van igazán hittem a lombikban.
Teltek a napok és izgatottan vártam, hogy lássam a két csíkot, mert ez a lombik 80% esélyt jelentett szemben a saját sejtes 5%-os esélyünkkel. Teljesen biztos voltam benne, hogy a kisbabánk már úton van. Nem így volt. A két csík egyáltalán nem jelent meg. Nem volt beágyazódás.
Teljes volt a döbbenet. Úgy éreztem, hogy a vágyunktól ezúttal olyan távol kerültünk újra, hogy talán be kell rendezkednünk arra, hogy ketten maradunk. Sem a saját sejtes, sem a a donoros lombik nem hozta meg a sikert. Számolgattunk.
Talán egy év is lesz, mire összegyűjtjük a következő embriódonor árát, persze minden mást továbbra is félre kell tennünk.
10. Lombik: a csoda megérkezik
Közben bennem volt az is, hogy ott az az egy saját sejtes embriónk. Valahogy a gondolat mindig visszatért. Az egészségpénztári számlámra épp megérkezett az adóvisszatérítés. Mondtam a férjemnek, tudom, hogy a legőrültebb ötlet, de mivel tapasztaltuk már, hogy minden lombik teljesen kiszámíthatatlan, kérjük vissza az egy saját sejtes embriónkat. Az egészségpénztár fedezi, így ki tudjuk fizetni. (Akármilyen szomorú, de az anyagiak is beleszólnak egy idő után a döntésekbe.) Talán csak ezért ment bele. Ő már tényleg nem bízott a saját sejtben.
Őszintén szólva, én sem nagyon bíztam, hogy sikerülhet, viszont ekkor nagyon azt éreztem, hogy ezt a vonalat valahogy le kell zárni. Így vagy úgy. Vagy sikerül, vagy örökre elengedjük a saját sejtes babát és nem lesz ott a fejemben a gondolat, hogy van még egy embriónk.
Így rögtön a következő ciklusban kértük a beültetést. Mindketten próbáltunk bízni. Tudtuk, ez tényleg a legutolsó saját sejtes esélyünk az életben. A beültetés napján úgy alakult, hogy csupa fekete fehérnemű akadt a kezembe végül egy fekete hálóing. Hát jó, gondoltam egyet és feketében mentem a beültetésre.
Úgy döntöttem, ma lesz a napja és meggyászolom az elmúlt éveket, hagyom elmenni azt a rengeteg fájdalmat és szomorúságot, ami összegyűlt bennem és jöhet az életünkbe a színtiszta boldogság.
Feketében mentem, megvolt a beültetés. Bízni azért valahogy mégsem tudtam szívből. Az előző 9 lombik alatt mindig két hetet itthon töltöttem, nem mentem dolgozni. Most annyira nem bíztam abban, hogy sikerülhet, hogy összesen 3 nap szabadságot vettem ki. Nagy előnye volt ennek, hogy nem kellett elmondani senkinek, csak ketten tudtunk róla. Ilyen még soha nem volt.
Persze reménykedtem (mint mindig), de inkább olyan érzésem volt, hogy legyünk túl rajta, zárjuk le a saját sejtes vonalat és akkor nem lesz bennem semmi kétség az embriódonor irányába. Kettő napig tisztességből pihentem. A következő napon reggeltől estig pakoltam, mert nyáron költöztünk és még nem volt minden a helyén.
Az első naptól kezdve nagyon apró szurkálásokat éreztem a petefészkeimben. Kósza gondolatként megfordult a fejemben, hogy esetleg mégis sikerülhet?! Éjjel anyukámmal álmodtam. Reggel már úgy keltem, hogy lehet, hogy mégis tényleg sikerült. Az álom és a szurkálások adtak egy kis reményt.
A negyedik napon reggeltől estig főztem, mert másnap már mentem dolgozni. Másnap felkeltem, ez volt a beültetés utáni 5. nap és ott volt a halvány második csík. Az érzés leírhatatlan volt. Napokig három méterrel a föld fölött jártam, már magam előtt láttam a leendő családunkat. Majd lelkileg visszacsöppentem a valóságba és rámtört az aggodalom, mert ugye egy babát már elveszítettünk. Szívhangot még soha nem hallottunk. Így nem mondtuk el senkinek egészen addig, amíg a meddőségi központ 7 hetesen elengedett azzal, hogy minden rendben.
Most 14 hetes kismama vagyok. Az érzés leírhatatlan, hatalmas a boldogságunk. Azt hittem, a csoda csak és kizárólag mással történhet meg. Nem tudom, miért kaptunk ekkora ajándékot.
Eleinte nem is tudtam mit kezdeni egy ekkora ajándékkal, hiszen az elmúlt években az egyik csapás után jött a másik. Nem gondoltam volna, de meg kellett tanulnom azt is, hogy egy ekkora örömöt, egy ekkora boldogságot be tudjak fogadni. El kellett hinnem azt, hogy ez nem egy tévedés, hanem az életben van színtiszta boldogság, színtiszta ajándék és nem csak a küzdelem és ez van, hogy nekünk is járhat.
Most már hatalmas boldogsággal várjuk kisfiunkat és rettentően élvezem kismamai létemet.
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
