64 évesen a legtöbb nagymama nyugdíjba megy és unokákat kerget, de az ritka, hogy emellett világ- és Európa bajnoki érmeket szerez a legrangosabb íjászversenyeken. Márpedig az őrségi tanyavilág szívében élő Bulin Andrea éppen ezt teszi. Andi kalandos élete során küzdött a traumás gyermekért és családokért, valamint létrehozott alapítványt is a sérült emberek számára, és bár számos gyönyörű sportsikert tudhat magáénak, elárulta: mégsem ezekre a legbüszkébb…
Végtelen erdők, napsütés alatt nyújtózkodó völgyek és madárdalos zenei aláfestés tette színessé Bulin Andrea gyermekkorát, aki nehezen élte meg, amikor az idilli világból kiszakítva egyszer csak a Hűvösvölgyi általános iskola szűk padjába kényszerült. Nem csoda, hogy a természet iránti örökös nosztalgia éhsége felnőttként újra visszaszólította őt a tanyavilágba. Jelenleg az Őrségben él férjével, az aprócska Bajánsenyén, és nevelőtisztje az egyéves Bodza kutyának, aki többször nehezményezte, hogy nem vele foglalkozunk a beszélgetés alatt… de mit lehetett tenni? Andi fordulatokban gazdag élete ugyanis könnyen magával ragadja a hallgatót.
– Sok minden érdekelt és nyitott voltam a változásokra. Először mezőgazdasági tanulmányokat folytattam, majd egészségügyi végzettséget szereztem és tanárképzőbe is jártam. Szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, amikor Budapesten, a genetikai laborban dolgoztam hematológiai szakasszisztensként, mert akkor már bemászkáltam a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára, ahol daganatos, leukémiás gyermekeket kezeltek. Boldog voltam, amikor úgy éreztem, hogy egy kis boldogságot tudok adni nekik, ezért örömmel kapcsolódtam be az ott végzett terápiás munkákba – kezdett bele a mesélésbe a 64 éves nagymama, aki a kiégés ellenszerét is tudja.
– Pszichopedagógusként tevékenykedni nem egyszerű, mert az ember nem csak fizikálisan fárad el, hanem lelkileg is. Borzalmasan megterhelő tud lenni. Szükség van menekülőútra és mivel már gyermekkoromban is pörgős típus voltam, ezért felnőttként is a természethez és a sporthoz tértem vissza a nyugalomért. Amint jött a péntek délután, fogtuk magunkat és vidékre szöktünk, ahol már várt rám a tereplovaglás. Ez volt a mentsváram: itt csak a ló és én voltunk. Azt hiszem, ez a szertartás segített elkerülni a kiégést is, ami a segítő szakmában dolgozókat gyakran sújtja.
Egyre gyűlnek az elismerések
Negyvenöt éves kora körül, a tereplovaglás mellé egy új szerelem kúszott be az életébe: az íjászat. Ekkor már vidéken éltek férjével – akivel két szép gyereket is felneveltek -, így ideje volt új hobbira lelni.
– Mindig elemem volt a mozgás: néptáncoltam, atletizáltam, majd belekóstoltam a tájékozódási futásba, tereplovaglásba, fogathajtóztam, de sosem a győzelmet kerestem a sportban, sokkal inkább az élvezetet.
– Abban az időben épp Körmenden dolgoztam tanítóként és egy alapítványt is létrehoztam a fogyatékkal élők számára, viszont mellette örömmel jártam ki íjászkodni Ausztriába – talán ezért hívott meg a helyi sportegyesület is a kötelékébe. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy azóta közel húsz év telt el.
Andi azóta nyugdíjba ment, most is rendszeresen jár át gyakorolni az osztrák határ menti lőtérre. Egy valami azonban változott: a világbajnoki és Európa-bajnoki érmek egyre nehezebben férnek el a polcokon…
A pillanat, amikor minden megszűnik
Andi általában két szakágban indul: az egyik a terepíjászat, ahol céllapokra lőnek 50-55 méteres távolságra, 3 nyílvesszőt. A másik a 3D terepíjászat, ahol 5-30 méterig kell eltalálni a kihelyezett, életnagyságú gumiállatokat.
2012 óta hozott már el mindenféle érmet a nemzetközi mezőnyből. Legsikeresebb szereplése viszont a 2015-ös volt, amikor a horvátországi EB-n, a gödöllői VB-n és az Alpok Adria Kupán is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Az egyik legemlékezetesebb kalandja pedig a 2014-es, Észtországban rendezett World Archery volt, ahol a 38 fokos lázra fittyet hányva szerezte meg a 3. helyet.
– Nem könnyű ez a sport, mert rengeteg gyakorlást és nagy fegyelmet kíván meg. Azt mondanám: 70 százalék mentális erőt és 30 százalék technikát kell beletenni. Erős koncentrációt igényel. A lövés előtti pillanatokban minden más megszűnik. A lélegzet is megváltozik. Már csak te vagy ott és a célpont. Itt már nem zavarhat meg egy leszakadó faág vagy egy felröppenő madár sem. Teljesen ki kell zárni a külvilágot.
Kőkemény erőnléti kihívás
A sikeres íjásznőtől megtudtam, hogy ebben a sportban a távok változók: körülbelül 3-6 kilométeresek átlagosan, vagyis 5-5,5 órát töltenek a pályán a versenyzők, amit állomások szakítanak meg. A célpontok között viszont cipelni kell a 10-15 kilós felszerelést (hátizsák, tegez, vesszők) és az időjárás sem mindig barátja az íjászoknak: nyáron a rekkenő hőség, télen a jeges szél, ősszel és tavasszal pedig a változó fényviszonyok, valamint a csapadék jelenthet kihívást.
– Az évszakok sajátosságain túl vigyázni kell a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztására és az étel beosztására is. Saját tapasztalatból megtanultam, hogy a legjobb, ha szőlőt és sajtot veszek magamhoz ilyenkor, mert így a cukor, a fehérje és a hidratáltság is biztosítva van. Lényeges, hogy odafigyeljünk a testünk jelzéseire is, mert egy ilyen verseny során rengeteg kalóriát égetünk el.
Nyugdíja nem lenne elég a versenyekre
Andi rengeteg éremmel gazdagodott már az évek során, mégis olyan szerényen beszél – az egyre türelmetlenebb Bodza kutya mellett -, mintha csak egy könnyed hobbi lenne Európa- és világbajnoki elismeréseket szerezni.
– Igazság szerint borzalmasan zavarba tudok jönni a sikereimtől. Ilyenkor, érzem, ahogy elborít a libabőr, mert bármit is nyerek, nekem ez elsősorban egy óriási szórakozás, ahol a szabad ég alatt, a természetben, gyönyörű helyekre juthatok el. Persze, mindig szeretnék nyerni, ha elindulok egy versenyen, de nem szabad rágörcsölni erre.
– Nagy boldogság, hogy a fantasztikus családom is támogat. Nélkülük és a körmendi önkormányzat hozzájárulása nélkül nem sok esélyem lenne, ugyanis a nyugdíjam nem fedezné a szállással, utazással, nevezéssel kapcsolatos költségeket. Igazság szerint azt ígértem nekik, hogy az unokák születése után szögre akasztom az íjat, de aztán jött a következő verseny és vitt magával a lendület. Minden alkalmat nyereményként élek meg.
Egy nagymama, aki nem a díjakra a legbüszkébb
Ahogy formálódik a beszélgetés, arra gondolok: mégis csak léteznie kell valamiféle gondviselésnek vagy bármi másnak, hiszen Andi egész életét mások támogatására áldozta. Szinte törvényszerű volt, hogy az élet is megajándékozza őt. Így is történt.
– Olyan a természetem, hogy inkább odaadom magamat egészen, minthogy valakitől elvegyek bármit. Mindig is segítő szakmákban dolgoztam és sajnos az én életemet is átszőtték a tragédiák: a szüleimet gyorsan veszítettem el, és az apósomat, valamint anyósomat is elragadta a halál. Viszont a tapasztalataim megtanítottak máshogy viszonyulni az elmúláshoz, mint ahogy egy átlagember teszi. Nem csoda, hiszen a Tűzoltó utcában, nagyon fiatalon, sok mindent láttam, így nem maradt más választásom, mint keményen és gyorsan feldolgozni a veszteségeket.
Andi mindezek ellenére igazán szerencsésnek tartja magát, és ezzel a szemléletével régen sem volt egyedül.
– Egyszer régen, még lánykoromban, épp az utcán sétáltam – akkor már mindenki tudta a településünkön, hogy férjhez fogok menni – Eszti néni pedig a kerítést támasztotta, fekete ruhában, ősz hajjal. Amikor odaértem hozzá, azt mondta nekem: „Hát, Andrea! Magának igen jó az Istene, hogy ilyen családba került!”
– Igaza volt. Bár sokszor én is csinálok hülyeségeket, mint mindenki más, és sajnos néha szoktam is emlegetni a teremtőt, de szerencsémre jó humorral és megértéssel viszonyul hozzám – mondja nevetve Andi, akit igazán boldoggá nem a sportsiker, hanem a családja tesz.
– 36 éve vagyunk házasak a férjemmel, akinek nagyon sokat köszönhetek – pedig nem egyszerű ember. Sokszor zárkózott, de amikor dolgoztam, akkor abban támogatott, ha motorozni akartam, ott segített nekem. Most pedig az íjászkodásban pártfogol. És hát a gyerekek… Túlzás nélkül mondhatom, hogy a legbüszkébb rájuk vagyok. Arra, hogy jó emberek lettek és megállnak a saját lábukon. Nem is tudom, hogyan csináltuk, hogy ilyen szenzációsak lettek!
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
