“Hmm, nem értem pontosan, mi a baj. Ha tápszeres a gyerek, az jobb, hiszen akkor a férjed is tudja etetni a babát.” Ezt egy kedves környékbeli ismerős mondta, miközben kutyát sétáltattunk, én meg kicsit értetlenül nézhettem rá, szóval nem folytatta. Az biztos, hogy Írországban nem sokan görcsölnek azon, hogy szoptassanak, de legalább megvető pillantásokat se kapsz, ha előveszed a cumisüveget nyilvános helyen.
Fel sem merült bennem, hogy egy gyereket szoptatáson kívül bárhogy máshogy is lehetne etetni. Az végképp eszembe se jutott, hogy nekem ne sikerülne szoptatni.
Amikor a kórházban a gyerekem végigüvöltette a harmadik éjszakát, és bejött a nővér egy kis üveg tápszerrel, hogy higgyem el, ez a gyerek éhezik, úgy zokogtam mellette, miközben etette a lányomat, mintha cián lenne az üvegben, nem tápszer.
Tudom, hogy nem kellett volna tápszert kapnia, de azt is tudom, hogy 40 felett első gyereknél könnyen előfordulhat, hogy akadozik a tejtermelés. Két hónappal később derült ki, hogy a pajzsmirigyem is gallyra ment a szülés után, ami szintén meghatározó oka lehet az elégtelen tejmennyiségnek.
Most már tulajdonképpen mindegy is, mi vezetett el oda, hogy vegyestüzelésű lett a gyerek, és a mai napig kap pótlást. Ami talán nem is pótlás, hiszen többségében tápszeres. Viszont mindemellett igény szerint szoptatom. Az éjszaka közepén is. Bármikor, amikor ez a vigasz, amikor hirtelen kell kaját előteremteni, amikor sehogy nem tud elaludni. Egyetlen másodpercig sem adtam fel.
Pedig a születését követő hetekben el nem tudtam képzelni, mi lehet ebben jó. Néha könnyes szemmel szoptattam, annyira fájt, és semmilyen praktika nem használt, sem a lanolinos kenőcs, sem az ezüst bimbóvédő. Akárhány tanácsadó látta, mind azt mondta, hogy minden stimmel ránézésre, de két perc alatt tudta a gyerek rúzsformájúra nyomorgatni a mellbimbómat. A tanácsadók javaslatára hónapokig vedeltem a különféle teákat, fejtem órákon át, ettem a szoptatós sütiket és még sorolhatnám. Egy idő után minden elmaradt. A szoptatás pedig szép lassan átalakult valami mássá.
Ahonnan indultunk, nem hiszem, hogy bárki tett volna egy lyukas garast is arra, ahová jutottunk. Kívülről nézve a lányom tápszeres. De közben 100 százalékig megéljük az igény szerinti szoptatás meghitt pillanatait. A mai napig, pedig bőven elmúlt már azóta egyéves. Valahogy teljesen megtanultam a helyén kezelni a két különböző dolgot.
A mell jelenti a mi kettőnk mi-idejét. A cumisüveg meg a kaja. Pontosabban a KAJA. Mert hát lóghatott akármennyit mellen, a bekevert tápszerre akkor is úgy bukik rá, mintha soha életében nem evett volna, és féléves korától ugyanez érvényes minden valódi ételre.
De a cici… az valami más. Az a megnyugvás, az altató, az éjszakai menedék, a nappali vigasztaló.
Az egyik első szava is az volt, hogy Ti-ti. És ezt azóta is olyan őszinte rajongással és gyengédséggel mondja ki, hogy az minden kezdeti, tápszer felett elpotyogtatott könnyemért kárpótol.
Kiemelt kép illusztráció – Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
