Az írásom neked szól, ha már neked is eleged van az „5 lépés a boldogsághoz” című cikkekből és posztokból. Az ilyenekkel már Dunát lehetne rekeszteni, és gondolom, hogy emiatt szegény Duna is kiégve ül már egy női beszélgetőkörben. Ezért én mást írok és más stílusban.
László Erika írása.
Kaptam egy kedves ebédmeghívást Annától, akivel a Női Váltó egyik vállalkozói klubján találkoztunk. Azért keresett meg, mert szerette volna tudni, hogy hogyan hoztam létre az Intuyching® rendszeremet és a közösségünket. Ő is hasonlóban gondolkodik, csak a saját témájában, a matematikatanításban.
Mivel én nagyon szívesen ismerek meg új embereket és a segítés számomra hivatás, nemcsak pénzkereset, így örömmel mondtam igent. Bár egyáltalán nem tudtam, hogy vajon azon kívül, hogy elmondom, én mit csináltam, és milyen nehézségekbe futottam bele, vajon mit tudnék a matektanítás területén neki segíteni.
Mennyire kishitű vagyok még mindig…, pedig tudhatnám, hogy abban a pillanatban, amikor valaki másra vagyok hangolódva, mindig jönnek az olyan gondolatok, melyek a beszélgetőtársnak fontosak, és amúgy sosem jutnának eszembe.
Ez Annával is így történt. Sokkal többet tudtam neki mondani, mint amennyit gondoltam, mert ott ebéd közben ugyanúgy áramlottak az ötletek a fejemből, mint ahogyan egy-egy Intuyching-tanácsadás közben szoktak. Hála Istennek, a több, mint 20 éves tanácsadási tapasztalatom és az intuícióm működése nem áll le csak azért, mert éppen nincs a kezemben az Intuyching applikáció egy étteremben.
Mielőtt belemerültünk volna a beszélgetésbe, kiválasztottuk az ételt is, ami nem volt egyszerű, mert az étlap finoman szólva sem támogatta az önuralmam. Egyik jobban hangzott, mint a másik.
De elsőre mégis az aranygaluskán akadt meg a szemem a séf ajánlatai között, és elgondolkodtam, hogy azt válasszam-e. Nagyon szeretem, és utoljára a férjem készítette nekem. (15 hónapja halt meg váratlanul, tüdőembóliában, 41 év együttlét és házasság után.)
De persze a fejemben rögvest megszólalt a hang: a desszert nem rendes ebéd!
(Tudod, hogy ilyenkor ki beszél bele a fejedbe, miközben a lelked már rég boldogan kanalazná a vaníliasodót? A Szülői énállapot beszél ilyenkor, csakúgy, mint gyerekkorodban szólt rád a szülőd, hogy nem lehet édességet enni ebédre. De erről majd egy másik cikkben. Most térjünk vissza a „rendes” ebédhez és a beszélgetéshez.)
Végül – lebeszélve ugyebár magamat az aranygaluskáról – ugyanazt rendeltük mindketten, egy nagyon finom krémlevest és sült juhsajtot salátával. Anna utána még elcsábult a fantasztikus málnás desszertre is, amiből megkóstoltam egy falatot, bár már az sem igazán fért sehova. (De ahogy annak idején már az unokaöcsém is megmondta, az édességnek mindig van egy kis maradék helye, nem elöl, hanem hátul!)
Közben persze beszélgettünk, és az ebédünk befejeztével még inkább jöttek olyan ötletek, amikre nem is gondoltam volna. Anna lelkesen és csillogó szemekkel jegyzetelte, amiket mondtam. Én meg annyira örültem, hogy segíteni tudok valakinek, ha már annak idején nekem nem tudott segíteni senki sem („csak” az intuícióm, aminek viszont nagyon hálás vagyok, és azért az sem kevés).
Ahogy ott ültünk és (hosszasan) beszélgettünk, egyszer csak odajött egy férfi az asztalunkhoz egy aranygaluskával! Azt mondta, hogy sajnos túlrendelték magukat az ő asztaluknál, nem tudják már megenni, és jó étvágyat kíván hozzá.
Hát…, könny szökött a szemembe.
Anna is rögtön azt mondta, tuti, hogy itt van a férjed velünk! És tényleg.
Ennél csodásabb bizonyítékot nem is kaphattam volna. És persze tudom, hogy mindig velem van (sőt, beszélgetni is tudunk egymással), de az ilyen kézzel fogható, fizikai jeleket különösen szeretem. Mert hiába tudok vele beszélgetni, azért nagyon jólesik és szükségem van a földi megerősítésre is. Érdemes tudni, hogy a túlvilág néha nemcsak jeleket küld, de még finom desszertet is!
Nem bírtam megállni, úgyhogy odamentem ahhoz az asztalhoz, ahonnan a férfi hozta nekünk ajándékba az aranygaluskát. Megköszöntem nekik és elmondtam, hogy miért annyira hihetetlen ez az egész számomra.
Nagyon aranyosak voltak (csakúgy, ahogy az aranygaluska), és úgy tűnt, hogy őket is megérintette a történet, amiben hirtelen résztvevőkké váltak. Olyan földi angyalokként, akiknek aznap éppen nem szárnyuk volt, hanem egy tányér aranygaluskájuk.
Az aranygaluska pedig pontosan olyan volt, mintha csak a férjem csinálta volna! Amúgy meg tudom, hogy az egészet ő intézte, bármily hihetetlenül is hangzik is.
Tudom, hogy nehéz ilyeneket elhinni egy ennyire csak a fizikai dolgokra fókuszáló világban, ahol a figyelmünket elviszi a rengeteg negatív történés. Én mégis tudom, hogy ezek a csodák léteznek, és ahogy velem is, veled is megtörténhetnek! És azt is tudom, mert már sokszor tapasztaltam, hogy az angyalok köztünk járó emberként jelennek meg az életünkben, – néha aranygaluskát hozva – és nem szárnyas angyalokként.
Ha pedig esetleg már benned is felmerült, hogy milyen jó lenne, ha földi angyalként te is segíthetnél másoknak (és persze közben magadnak is), ha még több csodát szeretnél az életedbe, akkor szeretettel várlak az Intuyching mentorok közé, az Intuyching-csapatba.
Szeretettel kívánok sok földi angyalt, és sok csodát az életed minden területére!
Fotó: László Erika
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
