„A kevesebb több” – az unalomig ismételt mondat új megvilágításba kerül, ha egy olasz pizzaszakács szájából hallod. Velem pontosan így történt, amikor 2019 februárjában elmentem egyedül Rómába, és egy pizzakészítő órán találtam magamat, a Via Giuseppe Zanardelli-n.
Január 17-én ünnepeljük az olasz konyha világnapját (International Day of Italian Cuisines). Szerintem trilógiát tudnék írni arról, hogy miért szeretem az olasz ételeket, de egyelőre maradjunk ennél a cikknél! Két alkalommal éreztem magamat igazán közel ehhez az ételkultúrához…
Az egyik a tavalyi, Cinque Terrén töltött nyaralásunk volt.
Életem legfinomabb, legjobban elkészített tésztáját kóstoltam Manarolán, a Trattoria dal Billy nevű étteremben. Az ízorgiához nagy eséllyel hozzátett, hogy a barátom néhány órával korábban kérte meg a kezemet, és a lehető legboldogabb érzéssel tértünk be Billy-hez.
Megkérdeztük, hogy mit ajánlanak, és mi gondolkodás nélkül elfogadtuk a homárt, paradicsomos szószban, házi tésztával, egy üveg helyi borral, mondván, hogy ünneplünk. Egyikünk sem bánta meg, sőt, azóta is azon töprengünk, mikor megyünk vissza.
Szintén Cinque Terrén ettük a legistenibb focacciákat, pestós tésztákat (trofie al pesto), tengeri herkentyűket, pizzákat, és persze ne felejtsük el a friss gyümölcsöket sem, főként a citromot, amit minden nap beszereztem a sarki boltban. Ugyanebben a kis kedves üzletben történt, hogy megkérdeztem a sajt– és húspult mögött álló, büszke, kicsit pocakos eladót, hogy melyik sajtot ajánlja ahhoz, amit főzni szeretnénk, és ő rögtön tudta, hogy parmezánon kívül semmi más nem jöhet szóba…
A másik, intenzív találkozásom az olasz konyhával Rómában történt, ’19. februárjában. Már régóta kacsintgattam azzal a gondolattal, hogy olykor-olykor egyedül utazzak, hiszen akármennyire is szeretek másokkal útra kelni, teljesen más feelingje van, ha pár napot a saját csendedben tölthetsz.
Pont pár napja olvastam valahol egy olyasmi idézetet, hogy ha képes vagy egyedül beülni egy étterembe vagy egy moziterembe, akkor tulajdonképpen bármire képes vagy! Ez persze kicsit túlzás, de pont erre az önbizalom-boost-ra volt akkor szükségem.
Már a négynapos út szervezése közben rátaláltam az „Eat and Walk Italy” nevű főzőtanfolyamokra, és a repülőjegyemmel szinte egy időben be is fizettem a pizzakészítő órájukra. E köré terveztem be a többi látnivalót, kissé szellősen, hogy spontán felfedeznivalókra is maradjon lehetőségem.
Valószínűleg a gyomrom szeretetéről árulkodik, hogy a pizzakészítő workshopon kívül a város legjobb tiramisu lelőhelyét is előre felkutattam, és kiemelve írtam fel a listámra. A Pompi egy kis tejüzemként indult 1960-ban, s az idők során Róma egyik legjobb fagylaltozója és tiramisu fellegvára lett.
Hogyan is zajlott aztán a pizzakészítő gyorstalpaló? Már az érkezéskor nagyon jó hangulat volt, kávéval és limoncellóval kínáltak, majd angolul ismertetni kezdték a tésztagyúrás és a sütés folyamatát. Leginkább párok és családok vettek részt a tanfolyamon, de egy pillanatig sem éreztem magamat egyedül.
Két szakács volt a segítségünkre, egyikük már előre kikészítette a hozzávalókat a hosszúkás asztalra. A lisztből, vízből, élesztőből, olívaolajból és sóból hamar összeállt a pizzatészta, közben végig kaptuk az instrukciókat és a plusz jó tanácsokat, de a legnagyobb tanulságot nem ekkor vontam le…
A pizza „felöltöztetésekor” szabadon válogathattunk, hogy mit teszünk rá, és őszinte leszek, kissé túltoltam a paradicsomszószt, sőt a felszeletelt gombával és a sajttal sem spóroltam.
A kemencénél dolgozó pizzaszakács, amikor meglátta, hogy mit alkotok, csak annyit mondott: „less is more” – a kevesebb több. Ezt a sztorit az óta is gyakran megmosolygom, hiszen ezt a kissé klisé mondatot soha, senkitől nem hallottam még ekkora autentikussággal.
Hiszen, ha jobban belegondolok, az olasz ételeknek – nem csak a pizzának – megannyi esetben ez a titka: friss, helyi alapanyagokból, egyszerű, de nagyszerű fogást kreálni. Nincsenek túlkapások, szanaszét variált fogások. A hozzávalókat hagyják, hogy a maguk rivaldafényében tündököljenek. És így, minden falat egy falatnyi boldogság.
Fotók a szerző saját képei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
