Horog Annamária egyedülálló nőként, két gyerekkel épített terelőközpontot egy Bodakút melletti tanyán. Kutyáival együtt tanítják a hozzájuk forduló négylábúakat és gazdáikat. Vendégei ma egymásnak adják a kilincset, de ez nem volt mindig így. Hosszú és rögös út vezetett a panelből a tanyára.
Amikor meglátogatjuk tanyáján Annamarit, idilli látvány fogad: a birkái nemrég ellettek, és a kisbárányok tényleg aranyosak. De szemlátomást nem egyszerű kordában tartani őket, ezért szüksége van két border collie segítőjére, akik a terelés nagymesterei. Most már nehéz elképzelni, de valaha igazi panelgyerek volt, igaz, már akkor tudta, hogy állatokkal akar foglalkozni.
„Lakótelepen éltünk ugyan, de nagyon vonzódtam már kislányként az állatokhoz, és nagyon sok időt töltöttem az anyai nagymamámnál, aki sajnos tavaly meghalt. Az ő kiskertjében töltöttem a nyarakat Derecskén. Tyúkok, disznók, nyulak között. Az volt az álmom már kisgyerekként, hogy lovasoktató leszek. De a családom nem tudott ebben támogatni, így kerültem kisebb kerülővel Budapestre, egy lovasboltba dolgozni.
Itt találkoztam egy csomó kutyás emberrel, és engem elvarázsolt az, hogy mennyire összhangba tudnak kerülni a gazdák a kutyáikkal.
Ekkor kaptam egy barátnőmtől ajándékba egy mentett kutyát” – meséli Annamari, akinek ez az ajándék az életét változtatta meg.
Sok-sok albérletben töltött év után sikerült lakást vennie, így megengedhette magának, hogy egy második kutyust is magához vegyen. Ekkor talált rá a border collie fajtára, ami egy Skóciából származó, nagyon intelligensnek mondott terelőkutya. Rengeteg foglalkozást igényelnek, és természetesen nem tudják maguktól azt, hogy hogyan kell terelni, tréningezni kell őket erre.
„Akkor vettem négy birkát”
“Teljesen rákattantam a terelésre. Elkezdtem tanulni, és emiatt rengeteget utaztam, mert a terelőközpont 130 kilométerre volt tőlünk. Még nem nagyon értettem a tereléshez, és ez nagyon bosszantott. Ekkor kezdtem el magam mélyen beleásni ebbe a tudományba.
Olvastam, tanultam, edzeni, gyakorolni jártam. Elkapott a hév, ami amúgy annyira jellemző rám. Ha valamibe belevetem magam, akkor azt teljes gőzzel nyomom. De a lakáshitelt nyögtem akkor még, ráadásul akkoriban szálltak el a svájci frank hitelek. Nagyon nehéz időszak volt, a hitelt alig tudtam fizetni, magamnak semmit sem vettem, de a kutyának mindent megadtam.
És ebben a helyzetben még az is nehéz volt, hogy 130 kilométert vezessek oda-vissza a terelés miatt. Akkor találtam ki, hogy inkább veszek négy birkát, és magamnak megteremtem a feltételeket, így legalább nem kell benzinre költenem.”
2012-es árakon összesen hatvan ezer forintért vett négy birkát. A barikat haza nem tudta vinni, de egy lovardában el tudta helyezni őket.
“Az M0-ás autópálya mellett volt a lovarda, és én minden nap bepakoltam őket az autómba, hogy elvigyem a közeli rétre, ahol tereltünk. Az Opel Astrába szűkösen ugyan, de befért a négy birka és a kutyák, így utaztunk. Aztán egyre jobban ment a terelés, és elkezdtek jönni az ismerősök is, hogy tanítsam őket. Akkor kezdtem el üzletszerűen terelést tanítani” mondja Annamari, aki ekkortájt szakított akkori életttársával is, akivel kilenc évig éltek együtt.
„Egyedül csinálom, és nagyon kemény”
Regisztrált egy társkeresőre, ahol aztán találkozott a leendő gyermekei apjával. “Ő egy tanyán élt, és odaköltöztem, és elég hamar jött a kisfiunk. Jöttek a gondok is sajnos, de én nagyon szerettem volna egy testvért a fiamnak. Annamari és a gyerekek apjának útjai egy évvel ezelőtt ezelőtt különváltak, és akkor vette magának a bodakúti tanyát, ahol azóta építgeti a vállalkozását, a Bodakúti Terelőközpontot.
Horog Annamari a terelőközpont mellett terelőkutyákat is tenyészt, és őstermelőként birkahúst is árul. Azt, amit ő csinál, Magyarországon egyelőre nagyon kevesen űzik, pláne így együtt a három dolgot. Egyre divatosabb ugyan a kutyatartás, és ezen belül is a terelőkutyák egyre népszerűbbek, hiszen köztudottan az egyik legintelligensebb fajta.
De egy terelőkutyával rengeteget kell foglalkozni, és a terelés, akár hobby szinten is, nagyon jó sport a gazdának és a kutyának egyaránt. Versenyeket is rendeznek, és Annamari ezekre is készíti fel a vendégeit. Hiszen ő maga is sokat versenyez a kutyáival. De hiába kutyás boom, csak a a terelőkutya képzésből nem tudna megélni, ezért foglalkozik őstermelőként birkahússal és kutyatenyésztéssel is. “A több lábon állás miatt tudunk megélni, de önmagában egyik sem lenne elég.
De én nagyon hittem ebben, és hiába mondták nekem, hogy ennek nincs értelme, én küzdöttem, és hittem benne, hogy menni fog. Egyedül csinálom, és nagyon kemény”
Egy városból érkező ember számára igazán embert próbáló munka ez. Nagyon sok mindent saját maga csinál, karámokat készít egyedül, mert a vállalkozók, ahogy meglátják, hogy nővel állnak szemben, máris több pénzt kérnek a munkájukért cserébe. “Ha valamit nem tudok megoldani egyedül, akkor a vendégeim között is mindig akad, aki segít, így például terelésért cserébe elvégeznek egy szakmunkát.”
„Itthon csodabogár vagyok”
Annamari sok versenyre jár külföldre, és ott sok hozzá hasonló nővel találkozik, akik egyedül, egy tanyán élnek és terelőközpontot vezetnek, vagy/és kutyatenyésztők. “Ez itt Magyarországon számít talán különleges dolognak, de Nyugat-Európában, ahova versenyezni és továbbképzésekre járok, ez nem ritka. Nekem sok külföldi barátnőm van, akik hozzám hasonlóan egyedül élnek egy tanyán a kutyáikkal és a birkáikkal. Belgiumban, vagy Németországban nem lennék ilyen csodabogár ezzel az életmóddal, mint itt Magyarországon.
Ahhoz, hogy én idáig eljussak, rengeteg bátorságra volt szükségem. Ahhoz például, hogy ki tudjak lépni a rossz a kapcsolatokból. De az is nagyon fontos, hogy nekem mindig ez a cél lebegett a szemem előtt, hogy egyszer létrehozom ezt a gazdaságot, amit itt látsz, és mindig hittem abban, hogy ez sikerülni fog.
Nagyon nehéz volt, amikor nem tetszett másoknak, hogy én ezt csinálom, és nagyon kemény küzdelem, körülbelül tíz év munka van abban, hogy a konkurencia most már nem rossz szemmel néz rám, hanem inkább tisztelettel. Ami nagyon jó, hogy most már egymásnak küldjük a vendégeket, és segítjük egymást, ez fantasztikus.”
Fotók: Molnár Anikó
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
