Az Ízek, imák, szerelmek műfordítója, Balázs Laura a történet főhőséhez hasonlóan maga is éppen válófélben volt, amikor rátalált igazi szenvedélyére: az esőerdőkre. Bár a komfort szinte a nullával egyenlő, kifeszített ponyva alatt vagy komfort nélküli nádfedeles kunyhókban tölti az éjszakát, miközben bármikor megtámadhatják viperák, skorpiók vagy épp jaguárok, mégis a dzsungelben érzi igazán elevennek magát. A látogatásainak pedig mindig fontos küldetése van: szeretné megmenteni az esőerdőket, a bennük élő állatokat vagy segíteni a helyi törzseket.
Kalandjairól Ízek, imák, dzsungelek néven vezet blogot a Facebook-on, és számos ökológiai és társadalmi témájú cikket is írt már az elmúlt években. Felfedező útjai során igyekszik minél több olyan helyi projektet felkeresni, ahol a helyi vadvilág és természetes élőhely megóvása a cél.
Balázs Laura épp egy párkapcsolati válságból próbált kilábalni, amikor meglátott egy hirdetést:
önkénteseket kerestek egy perui dzsungel természetvédelmi területté nyilvánításához.
Úgy érezte, mennie kell, hogy kiszakadjon a szürke hétköznapokból és elterelje a figyelmét a szívfájdalmáról. Belevágott a kalandba, de túlzás lenne azt állítani, hogy azonnal beleszeretett a dzsungeltúrába. Egy perui kisvárosból 10 órás hajóút vezetett az esőerdő mélyén lévő bázishoz.
– Szakadt az eső, ott ültem azon a kis hajón más önkéntesekkel együtt, miközben szünet nélkül folyt be a víz. Teljesen eláztunk, és amikor megláttam, hogy a kunyhóknak, amikben megszálltunk se ablaka, se ajtaja nincsen, csak egy szúnyogháló védett minket a betolakodó jaguárok vagy kígyók ellen, az elég ijesztő volt.
– Azóta számtalan hasonló helyen jártam, és már hozzászoktam a nomád körülményekhez, de elsőre ez nagy sokk volt – idézte fel Balázs Laura a legelső élményét az esőerdőkről. Ma már tudja, hogy a
kényelmetlenségek elviselése egyfajta szuperképesség, ami segíti a nyugalom megőrzését és tágítja a komfortzónát.
Az önkéntes munka, amit Laura vállalt egy úgynevezett „citizen science” projekt volt, ami külföldön nagyon elterjedt, Magyarországon viszont kevesen ismerik.
A „citizen science” azt jelenti: laikusok, átlagemberek fizetnek azért, hogy részt vehessenek kutatásokban, együtt dolgozhassanak tudósokkal, például biológusokkal és erdő ökológusokkal.
Az önkéntesek feladata az volt, hogy kora hajnalban járják végig az őserdei ösvényeket és számolják össze, hogy a különböző fajokból mennyivel találkoznak aznap, majd ezt egy adatbázisban összesítsék.
Bár döcögősen indult az útja, Laura mégis beleszeretett a dzsungelbe. Az első perui látogatás után rögtön azt érezte, hogy vissza kell térnie, így két hónap múlva már egy saját szervezésű út keretében utazott Peruba, amit aztán számos felfedezőút követett: Ecuador, Bolívia, Borneó, Thaiföld, Ausztrália…
– Nagyon mély lelki nyomot hagyott bennem az első találkozásom a dzsungellel, az, hogy mennyire tudtam kapcsolódni hozzá. Szerelembe estem a hellyel, azzal az érzéssel, ami ott töltött el, és utána kerestem ezt a kapcsolódást. A természet nagyon tud gyógyítani lelkileg és fizikailag is. – avat be Laura.
Az első perui út 2006-ban történt, Laura Kaliforniában élt, épp akkor olvasta az Ízek, imák, szerelmek eredeti változatát Elizabeth Gilberttől. Annyira megszólította a történet, hogy szerette volna ő lefordítani, de nem volt még műfordítói gyakorlata.
Hazautazott Magyarországra, elvégzett egy tanfolyamot, felkereste a magyar kiadót, akik megszerezték a könyv jogait, és beküldött nekik 15-20 oldalt magyarul az Ízek, imák, szerelmekből, a kiadó pedig neki adta a munkát.
A fordításnak az ecuadori esőerdőben látott neki, mostoha körülmények között, de tele élményekkel.
– Én is éppen válófélben voltam, mint a könyv főhőse, Elizabeth Gilbert, és azt éreztem, a depresszió mélyén vagyok, és nem fogok tudni kimászni belőle. Az, hogy a házasságom zátonyra futott, nagy törés volt az életemben: mindaz, amit elterveztem, hogy hogyan fognak telni a következő éveim és hogyan fogunk együtt megöregedni, hirtelen eltűnt és nem tudtam, hogy mivel fogom pótolni. – árulja el Laura.
– Elég spontán elhatározás volt, hogy elmegyek önkénteskedni az esőerdőbe. A könyv egy részét Ecuadorban fordítottam egy nádkunyhóban ülve, két órát ment a generátor egy nap, akkor tudtam csak foglalkozni a fordítással. Számomra az Ízek, imák, szerelmek és a dzsungelben töltött idő összefonódott.
Laura nemcsak az esőerdővel, az állatokkal is kapcsolódott az önkéntes munkái alatt.
Bolíviában például egy fiatalon elárvult bőgőmajmot szoktatott vissza a természetes közegébe. Ez az állatfaj igényli a fizikai kapcsolatot, így egész nap Laura nyakában csüngött.
Amíg az esőerdőt járták, időnként feltette egy fára, ahol a kismajom megtanult ágakra mászni, de mindig visszakéredzkedett hozzá, mert szüksége volt a testi kontaktusra.
Amikor haza kellett utaznia, nagyon nehezen hagyta ott a kismajmot, akit egy másik önkéntes vett gondozásba, majd később befogadta egy majomcsalád, így visszatérhetett a természetbe.
Persze nem csupán szeretetteljes találkozásai voltak az állatokkal, a dzsungel sok veszélyt rejt, amikre fel kell készülni.
– Nagyon sok életveszélyes helyzetbe kerültem, mérgeskígyókkal való találkozástól kezdve a villám árvízig. Folyamatos éberségre van szükség, kifejezetten jó mindfulness gyakorlat az őserdei felfedezés: nagyon jelen kell lenni, nem lehet elkalandozni gondolatban, mert rengeteg veszélyforrás van.
– Komolyabb baj szerencsére nem ért soha, pedig futottam már bele mérges kígyókba, sőt az egyik thaiföldi nemzeti parkban egy maláj medvébe is, de hál istennek az sem vezetett semmilyen atrocitáshoz.
Mind a ketten meglepődtünk, egy bokor mögött motoszkált, én halkan jöttem és egyedül voltam, ez volt a baj, mert nem hallotta, hogy jövök és megleptem. Pár pillanatig egymásra meredtünk, aztán én lassan elhátráltam, ő egy darabig figyelt, végül elindult a másik irányba – árulta el Laura, aki szerint sokkal nagyobb baj Ázsiában, hogy sok az utcán, csapatokban kószáló kutya, és gyakran támadóan lépnek fel az emberekkel szemben.
A másik problémát a makákó majmok okozzák, akik néha megtámadják a turistákat, és mivel erős a harapásuk, csúnya sebeket tudnak ejteni, ezért vigyázni kell velük.
Gyakran lopnak telefont, ételt, de visznek bármit, ami mozdítható. A thaiföldi nemzeti park étterménél például légpuskával tartják őket távol, mert elcsenik a vendégek tányérjáról az ennivalót.
Laurát azonban nem ezek a veszélyek aggasztják, hanem az a pusztítás, amit az emberek követnek el a természet ellen. Most épp Dél-Kelet Ázsia őserdeit fedezi fel egy öt hónapos út során: eddig megjárta Vietnámot, Kambodzsát, jelenleg Borneóban van, ahová harmadszor tért vissza, így saját szemével látja, milyen változások vannak az esőerdők állapotában.
– Iszonyú aggodalom van bennem a világ szépségei iránt. Nagyon sok pusztítást láttam. Itt Borneón például a repülő ablakából egy órán keresztül csak olajpálma ültetvényeket láttam. Dél-Amerikában egy szárazabb évszakban jártam, füst borította a tájat mindenütt, mert égették fel az erdőt, hogy helyet csináljanak az ültetvényeknek.
– Borneón azt tapasztalom, hogy ez a pusztítás nem áll meg, hiába minden erőfeszítésünk, pedig ma már tudatosabbak az emberek. Mégis folytatódik. E
gyre kisebbek az esőerdők, egyre távolabb vannak egymástól az elszigetelt kis védett területek, és nem egyértelmű, hogy meg lehet-e őket menteni hosszú távon. – sorolja Laura.
– Azért vonzanak az esőerdők és most már a korallzátonyok is, mert sehol máshol nem tapasztalom meg az életnek ezt az elevenségét, sokszínű létét. Elképesztő színes. Ma is olyan madárkavalkáddal találkoztam, amit szavakkal leírni is nehéz.
Számtalan kincset rejt egy elég kicsinek mondható erdő is. És ezt veszítjük el így nagyon-nagyon gyors ütemben.
Talán ezt a szorongást ellensúlyozom az önkéntes munkákkal – mondta Balázs Laura, aki évek óta dolgozik a 10 millió Fa Alapítványnak is Magyarországon.
– Szerintem a közösségi faültetésnél kevés jobb ökoszorongás-oldót lehet találni. A másokkal együtt végzett faültetés az egyik legéletigenlőbb dolog, amit javasolni tudok bárkinek, akit aggaszt a klímaváltozás.
Amikor épp nem tud Ázsiáig vagy Dél-Amerikáig utazni, Laura itthon is sűrűn jár az erdőbe.
Szeretné átadni másoknak a tudását a természet gyógyító erejéről, ezért pár évvel ezelőtt elvégezte a Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány kaland- és vadonterápiás képzését. Rögtön utána ki is próbálta magát, amikor a tanfolyamos kollégáival az alapítvány szervezésében egy csapat fiút vitt a Mátrába az SOS Gyermekfalu lakói közül.
Az angolszász országokban ismert a kaland- és vadonterápiának Amerikában, Ausztráliában több évtizedes hagyománya van. Alkalmazzák önismereti módszerként, függőségek ellen, például drog-, alkohol- , de internetfüggőség kezelésére is nagyszerű lehet a természetterápia.
– Pszichológusok, trénerek készülnek elő különböző feladatokkal, de sokszor maga a természet adja a kihívást: meg kell keresni a szálláshelyet, fel kell állítani a sátrat, fát kell keresni a tűzhöz…
– Az önmagadról és a másokról való gondoskodás itt előjön, és az is, hogy hogyan reagálsz bizonyos helyzetekre, amit a természet produkál.
Például ha éjszaka elkezd zuhogni az eső, kétségbeesve bepánikolsz vagy aktív cselekvővé válsz?
– Egy ilyen helyzetben sokkal jobban ráláthatsz a működési mintázataidra és a trénerrel való reflektálás segíthet, hogy változtass azokon. Ha csoporttal mész, még erősebb hatást vált ki, mert a csoport is visszatükröz téged. Ezért jó a tapasztalati tanulás, mert nem csak kognitív szinten elemzed önmagad, hanem megéled ezeket a helyzeteket.
– A trénerek további feladatokkal nehezíthetik a terepet, például kifeszített kötélpályán kell végighaladni egymást támogatva, segítve, de a terápia része lehet a vadvízi evezés vagy a sziklamászás is, de van, hogy elég maga a természet.
Bár Laura többnyire egyedül indul útnak, nem tartja magát feltétlenül bátornak. Szerinte egyszerűen csak meg kell oldani helyzeteket, utánaolvasni a veszélyforrásoknak, tájékozódni a helyiektől vagy más utazóktól, a lényeg a dzsungelek látogatásakor a tudatosság. (Bár akadnak helyzetek, amikre így sem lehet felkészülni.)
Sok helyen járt már Dél-Amerikában, Ausztráliában, Madagaszkáron és Ázsiában is, de még mindig rengeteg fel nem fedezett terület várja őt a jövőben.
– Afrikában van néhány eldugott terület, ahova szívesen elutaznék, de oda inkább szervezettebb keretek közt. Szívesen megnézném újra Ausztráliát és Indonéziát. Szulavézinek elképesztő természeti csodáit láttam, szeretnék még többet felfedezni az Indonéz szigetvilágból.
– Sok olyan projektről hallottam, ami még izgatna: tájrekonstrukció és rehabilitáció, állatmentés, sok érdekes projekt van különböző kontinenseken, úgyhogy szerintem van még az életem hátralevő részére jó pár úti cél – tette hozzá Balázs Laura.
Reményei szerint ez a sok élményanyag idővel egy könyvvé áll össze, és az Ízek, imák, dzsungelek a könyvesboltokban is kapható lesz.
Fotók: Balázs Laura
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
