Nyolc hónap, és 38 kg mínusz után összeszedtem a lépéseket, amik segítettek egy olyan életmód kialakításában, amelyben nincs többé diéta, nincs többé „csalónap”, vagy „bűnös ételek”. Elsőre sokkolóan soknak tűnhet ez, de hosszú távra rendezkedtem be, hiszen ÉLETmódot váltottam, az pedig ugye nem kéthetes projekt általában.
Farkasné Márta Barbara írása.
Minden tudományos alapot nélkülözve, de a józan paraszti eszemet elővéve azt gondolom, normál esetben a szervezet egy tökéletes rendszert alkot. Szívünk, lelkünk, tudatunk, és a testünk egy szoros együttműködésben létezik. Ebben a tökéletes rendszerben nincs elhízás, nincs túlevés sem. Normál esetben figyelek magamra, tudom értelmezni a testem jelzéseit, a testem pedig tudja, mire és mennyire van szüksége. Egy ilyen ideális esetben nincs kalóriaszámolás, meg mérleg, mert a magamra figyelés és az ételeimre való odafigyelés épp elég.
Most viszont egy olyan világot élünk, hogy ezt a tökéletes rendszert a kezdetektől fogva szinte minden szanaszét trollkodja, zajként ordít minden körülöttünk és ez eltorzítja azt a képet, amit a testem üzenne.
Sok ilyen van.
Ki tudja, mivel születünk, majd milyen sérelmek érnek már egészen kicsi korban, elég csak annyi, mint nekem is, hogy csak egy kicsit voltam magasabb, és éppen nem nádszál, de nem kövér kislány, amivel az egyik óvónő nem tudott mit kezdeni, ezért rendszeresen lökött oda valami kellemetlen megjegyzést rám, pl, hogy „nagy buszma”.
Rendszeresen hozott kellemetlen helyzetbe olyanokkal, hogy a torna foglalkozáson szék alatt kellett átbújni, ami alatt én szemmel láthatólag nem fértem át. Ilyenkor kelletlenül odalökte, hogy „valaki üljön már rá arra a székre, hogy ez is meg tudja csinálni”. Pedig semmit nem ártottam neki, mindössze magasabb voltam a többieknél, kövérnek a legrosszabb indulattal sem voltam nevezhető.
De ezek a mondatok kitörölhetetlenül belém égtek és a tornának a gondolatát is megutáltatták. Ha tehetném, most megkeresném, és megkérdezném tőle, hogy óvónőként hogy gondolta ezt, hogy ilyen romboló mondatokkal illet egy kisgyereket?
A kövérségtudat mindig is jelen volt az életemben, akkor is, amikor 32-es méretre fogyasztottam le magam gimnazistaként… Nem tán az ilyen megjegyzések is segítettek abban, hogy soha ne érezzem magam és a súlyomat elég jónak?
Nem gondolom, hogy csak az ilyen óvónők tehetnek a jelenlegi – vagyis a nyolc hónappal ezelőtti – állapotomról, de sokat tettek hozzá, az biztos… És akkor még ott vannak a rossz szokások, a rossz minták, amiket hoztam innen-onnan, amihez még én is hozzátettem a magamét felnőttként. Ehhez jön még az önértékelésem problémája, az önszeretet hiánya, a stressz, a munkahelyi nyomás, a rohanás, a megfelelési kényszer, a tudás hiánya, és a finom, de teljesen értelmetlen élelmiszerek. Ezek az okok sokszor a mélyben, úgy dolgoznak, hogy észre sem veszem, miért, de csak eszem, hogy mit eszem, mikor és hogyan, azzal nem is foglalkozom, pedig ez lenne a kulcs – figyelni magamra.
A jó hír az, hogy ezek mind olyan külső tényezők, amiket én meg tudok változtatni. Van, amit ezek közül meglepően rövid idő – pár nap – alatt ki tudok iktatni.
Végigvehetem a sérelmeimet. Ha tudom, akkor egyedül, ha nagyobb sérelmem van, kereshetek barátot, vagy akár pszichológust. De foglalkozni mindenképpen érdemes vele, mert sokszor a túlevés alapja pont egy régi lelki seb.
Átgondolhatom, milyen rossz mintákkal jöttem, ezek miért vannak jelen az életemben és kis tudatossággal ezeket szinte azonnal letehetem, hiszen ezek már nem az én dolgaim.
Végigmehetek az étkezési szokásaimon – ehhez érdemes segítséget igénybe venni, mert én például hiába vettem végig az étkezési metódusaimat, tök normálisnak gondoltam mindent. Külső segítség kellett (két barátnő és egy weboldal), hogy rájöjjek, mik azok, amik nem segítik egy jó életmód kialakítását.
Fejleszthetem a tudásomat, és itt nem arra gondolok, hogy be kell iratkozni egyetemre, hanem sokszor elég pár videót megnézni, vagy egy-két cikket elolvasni, és ha már például tisztában vagyok azzal, mi a kalóriadeficit lényege, és legalább azt tudom, mennyit jó ennem és miért, ezzel már hatalmasat léptem előre.
Fejlődhetek az önértékelésben, ami egy hosszabb utazás, de ezt sem két nap alatt kell megoldanom,
első körben bőven elég annyi, ha tudatosan elkezdek figyelni arra, hogy ne soroljam magam mindig hátra, hanem a saját igényeimet is tartsam legalább annyira fontosnak, mint a többiekét a családban.
Egy bevásárlásnál ne csak az legyen fontos, hogy a gyerekeknek finomságot vegyek, a családnak meglegyen a friss kenyér és a vacsorának való, hanem az is legyen fontos, hogy nekem is legyen zöldség, amit az ételeimhez ehetek. Ezzel nem leszek önző, sőt… ha jól vagyok, nagyobb eséllyel adok több jót a környezetemnek.
Ugyancsak fejlődhetek az önmagam szeretésében is – azt gondolom, az utóbbi kettő együtt jár.
Érdemes kimondanom, hogy szeretem magam, fontos vagyok magamnak és megérdemlem, hogy foglalkozzam magammal és az igényeimmel.
Én sokáig azt gondoltam, rendben vagyok magammal és szeretem magam, de amikor a tükör elé álltam, és magamnak akartam kimondani ezeket, ez nem ment könnyek nélkül. Ez jelezte számomra, hogy nekem ezzel dolgoznom kell még.
Lehet, hogy a munkahelyet, egy idegesítő kollégát, vagy egy rossz főnököt nem lehet lecserélni azonnal, de ha a többiben el tudok kezdeni változni, az már épp elegendő lehet egy életmódváltás első lépéseihez.
Figyelni önmagamra. Ez nem kerül semmibe és ha elkezdem, akkor jobban megértem a bennem zajló folyamatokat, a testem, a gyomrom jelzéseit, mire és mennyire van szüksége. Ez lesz a kulcsa annak, hogy egy szabad életet élhessek, amiben nincs többé diéta. Ehhez azonban minél több zavaró tényezőt érdemes kiiktatni, amik eltorzítják ezeket az érzéseket, ezt az önmagamra figyelést. Mert ha közben dolgozik az agyamban a sóvárgás, vagy lépten nyomon eszem, mert érzelmi evő vagyok, és közben bekapdosok minden falatot, ami az utamba kerül, akkor ebből a sok jelzésből nagyon nehéz kiszűrni, mi a valódi üzenete a gyomromnak. De ha elkezdem megoldani ezeket, az olyan, mintha egyesével elkezdeném kikapcsolni a különböző zajforrásokat, míg végül tudok a lényegre figyelni.
Amikor tudatosságról beszélek, pont ezekre gondolok. Ezekben is kell a tudatosság, mert
ha lefaragom a rossz szokásaimat, begyógyítok pár régi sebet, megértem a belső folyamataimat és tudom, mit miért csinálok, akkor jó úton vagyok.
Ha valami nem csak egy külső kényszer lesz, mert a doki azt mondta, hanem ÉN akarom, mert megtapasztaltam, és nekem ez így jó, az ad egy olyan brutális belső erőt, hogy ahhoz nincs fogható!
Nem lesz ember, aki az életmódváltásomban megállít, mert nem akarok megállni!
Ha kialakítok egy életmódot, amibe beleférnek a kedvenc ételeim is, nem lesz már releváns a kérdés, hogy „soha nem inogsz meg?” mert nincs miben meginogni. Nem lesz már csalónap, mert nincs okom csalni. Nem lesz már bűnös étel, mert bármi belefér, amit szeretnék.
Ez a szabadság.
Mikor ezekbe elsőre belegondoltam, egy-két éve, az jutott eszembe, hogy jaaj, igen, fogyni kéne, de hát nincs nekem ennyi időm… Ennyit agyalni, meg még néha sírni is… na persze… De ma, ha visszamehetnék az egy-két évvel ezelőtti önmagamhoz, megkérdezném az extrém túlsúlyos énemtől, hogy oké, én ezt megértem, de ha azt mondom, hogy ha ezeken végigmész, jó eséllyel soha többé nem kell diétáznod? Akkor is soknak tűnik?
És van még egy jó hírem: ezeket nem kell most azonnal megcsinálni, hiszen hosszú távban gondolkodunk. Apró lépések, nem kell több. Elég csak elmenni a boltba és venni két fej jégsalátát, amit csaknem minden étel mellé oda lehet tenni. Én így kezdeném.
A FogyiSztori előző részeit keresd oldalunkon! Receptekért nézz rá a FogyiSztorira a Facebookon és a Tiktokon! A cikket pedig oszd meg azzal, akinek szüksége lehet rá!
Fotók: Farkasné Márta Barbara
2025. Május 15-én újra Női Váltó Fesztivál! A részleteket és a jegyeket itt találod!
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
