Nehezen viseli, ha valaki a karácsony elanyagiasodásáról panaszkodik, ellenben mindent tud a karácsonyvárásról és otthonunk ünnepi díszbe öltöztetéséről Hosszú-Bardócz Éva, az ország kétségkívül legismertebb kreatív bloggere.
Évi mindig zavarba jön, amikor a „karácsony nagyasszonyának” nevezik, pedig aki követi a blogját, tudja, hogy az elmúlt években mesterré képezte magát karácsonyi dekorációból.
Csodás, kézzel készített karácsonyfadíszeit, adventi koszorúit, felújított régi dísztárgyait pillanatok alatt elkapkodják, és sokan követik, hogyan alakul át és kap új életet a keze alatt számos régi tárgy.
Pedig húsz éve, amikor elkezdett kreatív, kézműves tartalmakat megosztani az interneten, még hobbiboltok sem voltak, azóta sokezer embernek nyújtott inspirációt és ébresztett rá az alkotás örömére.
Évi már a nyári szezon végén elkezd készülni a karácsonyra, legalábbis fejben, és szigorúan szakmailag.
– A vállalkozásomban, ha egész évben készülnék az ünnepre, az sem lenne elég, mivel mindent magam intézek, nincsenek bedolgozóim. De rájöttem, hogy a munkámat, hiába szól a karácsonyvárásról, teljesen külön kell választanom az otthoni készülődéstől, mert nem akarom, hogy a családom ebben éljen, azt szeretném, ha a saját tempójukban élhetnék meg ők is az ünnepet – mondja.
Az apró rituálék csodája
A ráhangolódás neki nemcsak azért megy könnyen, mert az alkotás közben szinte „körülveszi a karácsony”, hanem azért is, mert rájött egy fontos dologra.
– Sokan panaszkodnak, hogy nincs ünnepi hangulatuk, én erre mindig azt mondom, hogy
nem fog magától betoppanni, nekünk kell tennünk érte.
Gyerekként megteremtették nekünk a szeretteink, felnőttként ez ránk vár. Sokat gondolkodtam azon, nekem mitől jön meg az ünnepi hangulatom: azoktól az apró szokásoktól, rituáléktól, amelyekhez valamilyen kellemes emlékem kötődik.
Például amikor megiszom az első karácsonyi ízesítésű teát, ahhoz tartozik egy íz, egy illat, egy bögre, ami minden évben felidézi az előző adventek hangulatát.
A zene is nagyon erős érzelmeket képes kiváltani; amikor megszólal a „Csendes éj” című lemez, újra visszarepülök ötéves koromba, mert gyerekként is mindig azt hallgattuk ilyenkor.
Ízek, zenék, illatok – ezekre az élményekre, emlékekre szükségünk van! – mondja Hosszú-Bardócz Éva.
Ahogy visszatekint az elmúlt évekre, a kreatív blogger karácsonyai is változtak – és nemcsak a színekben.
– Fiatalabb koromban minden évben újítani akartam valamit, de ahogy haladok előre az időben,
egyre inkább úgy érzem, szükségem van „horgonyokra”, amelyek biztos pontot jelentenek, mert ezekből egyre kevesebb van az életünkben.
Negyven pluszosan jutottam el oda, amiről anyukám papolt mindig – legalábbis akkoriban én így éltem meg -, hogy nem kell mindig újítani, néha jó az állandóság.
Mostanában már tudatosan foglalkozom azzal, hogy legyenek olyan tárgyaim, amelyeket minden karácsonykor előveszünk és évről-évre örülhetünk nekik.
Ezek lesznek aztán azok a kis részletek, amik, ha felnőnek a gyerekeim, az ő karácsonyi hangulatukat is megidézi majd. A jövő emlékeit most kell megteremtenünk.
Visszatalált a piroshoz
Hosszú évekbe telt az is, mire Évi megtalálta azt a színvilágot, amelyet igazán a magáénak érez: három éve a piros, rozsdás hatású, nosztalgikus stílus uralja náluk a karácsonyt. Pedig tizenöt éve még úgy érezte, ránézni sem bír a pirosra, mégis visszatalált hozzá, s úgy érzi, egyhamar nem is fognak változni az ünnep színei a Hosszú-Bardócz családban. Eddig eljutni egy hosszú folyamat és sok kísérletezés eredménye.
– Öt éve váltottam műfenyőre, amelyből egy időben a havas változatot állítottam fel otthon. Gyönyörű volt, de rá kellett jönnöm, hogy a hideg havas, jeges, kékes színvilág nem én vagyok. Én melegséget, kuckós hangulatot szeretnék érezni, amikor a karácsonyfára nézek.
Számomra a karácsony csillogó, elegáns és ünnepélyes. Mély zöldek, mély kékek, vörösök, bársony, csillogás, fűszerként egy kicsi rusztikus, rozsdás hatással, egy csipetnyi a viktoriánus korból, régi és felújított, aprólékosan kidolgozott díszek – nekem ez jelenti a karácsonyi érzést – vallja.
Ennek jegyében születtek ikonikus dobos és piros-fehér csíkos karácsonyfadíszei, amelyek visszarepítenek egy régi korba, amikor kínai műanyag csecsebecsék helyett még mívesen kidolgozott díszek csüngtek az ágakról. Már más világ van, de Évi ma is vallja, hogy a karácsonyfába a személyes díszek visznek életet.
Személyességgel a „katalógusfák” ellen
– Ha nem akasztasz valami személyeset a fára, akkor olyan lesz, mintha egy katalógusban látnád. Akár egy lakás, amit az első darabtól az utolsóig egy áruházból rendeznek be.
Kell, hogy legyen a karácsonyfán valami, amihez kötődsz, például egy örökölt családi dísz, vagy egy kézzel készített, aprólékosan kidolgozott dekoráció.
A „katalógusfa” is lehet gyönyörű, de ebben a dologban sokkal több van. Ezt nem is nagyon lehet elmagyarázni, mert belül kell, hogy megszülessen rá az igény. Nálam is így történt, régen sokszor azért nem tettem fel a régi díszeimet, mert nem illettek az adott évi koncepcióba, de már örömmel veszem elő őket. Sajnos nem családi díszek, de régiek, amelyeknek történetük van, és nekem ez fontos.
Annál is inkább, mert Évi az újabb és újabb trendi díszek vásárlása helyett arra buzdít, hogy dolgozzunk azzal, amink van.
– Forduljunk kreativitással, nyitottsággal a régi tárgyak felé, nyúljunk bátran a használt tárgyakhoz! – tanácsolja.
– Nem attól jön meg a karácsonyi hangulat, hogy még több díszt halmozunk fel, sőt. Ez pszichológia: aki mindent összevásárol, az szeretné magát megajándékozni vagy kárpótolni valamiért. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy
a trendek mesterségesen kreált jelenségek; azért vannak, hogy minden évben újabb és újabb dolgokat vegyünk.
Közben meg az egyik legjobb önismereti út, ha sok mindent kipróbálunk, és a végén eldöntjük, melyik áll a legközelebb a szívünkhöz. – mutat rá.
„Nem a szeptemberi csokimikulás öli meg a hangulatot”
Évi szerint fejben dől el az is, mennyire engedünk az üzletek és reklámok csábításának, ezért is érez saját bevallása szerint szinte fizikai fájdalmat, amikor valaki arról panaszkodik, mennyire elanyagiasodott a karácsony. – Annak, aki hagyja! – jegyzi meg, és hasonló a véleménye arról is, hogy sokak szerint az üzletekben már októberben megjelenő csokimikulások ölik meg az ünnepi hangulatot, még mielőtt feltámadna bennünk.
– Ez a jelenség egyáltalán nem újkeletű dolog: amikor Angliában a századfordulón megjelentek az első nagyáruházak, mint a Selfridges, nyár végén már karácsonyi kiárusítást tartottak, ahogy erről a korabeli katalógusok tanúskodnak. Ezen lehet háborogni, de a kereskedelem erről szól, mindenki szeretne eladni…
Valójában mindenkinek fejben kell eldöntenie, hogy a saját ritmusa szerint fogja megélni az ünnepet, és akkor nem fog hatni rá az üzletek dömpingje. Ha olyasmin mérgelődünk, amire nincsen ráhatásunk, az sem tesz éppen jót.
Szerintem nem az októberi csokimikulások, hanem az ember hozzáállása rontja el a hangulatot – ha hagyja. – emeli ki Évi.
Évi szerint joga van mindenkinek úgy és olyan tempóban megélni az ünnepet, ahogy szeretné. Ezért sem érezte magát rosszul, amikor az egyik évben már hetekkel karácsony előtt felállította a fát, igaz, először csak „üresen” díszek nélkül, pusztán fényekkel.
– Akkor úgy éreztem, a lelkemnek szüksége van rá – mondja. Így tesz sok más dologban is, felvállalja többek között, hogy nem jó házigazda, mert sosem jut el odáig, hogy a saját otthona úgy nézzen ki az ünnepre, ahogy szeretné. Már csak azért sem, mert, mivel a legtöbb ünnepi tárgya az ócskapiacról származik, aprólékosan fel kell újítani őket, amire gyakran nem jut idő.
– Tele vagyunk ugyan díszekkel, de mire mindent feladok postán a megrendelőimnek, kiürül a lakás… Gyakran azt is elszeretik tőlem, amit magamnak készítek, én pedig nehezen mondok nemet, mert lehet, hogy számomra csak egy dekorációról van szó, de másnak talán sokat jelent. – mondja mosolyogva Évi.
Meglátni a lehetőséget
Nem tagadja, jó érzés, hogy sok családba talán éppen az ő szeretettel készített tárgyai hozzák meg a karácsonyi hangulatot – vagy az ötletei, amelyek nyomán más keze alatt születnek meg a díszek. Ikonikus dobos karácsonyfadíszeit például sokan elkészítették otthon, aminek még jobban örül, mint a vásárlóknak.
– Ez a hivatásom: ráébresztem az embereket az alkotás örömére, küldetésemnek tekintem, hogy minél több embert inspiráljak -, mondja. Az ő legnagyobb kedvencei is azok a díszek, amelyeket kézzel készítettek.
– Azokhoz a tárgyakhoz nagyon tudok kötődni, amelyeknek története van, amelyekben benne van a készítőjük szíve-lelke. Imádom például a diorámákat, azaz a kis életképeket és az üvegbúrás díszeket, utóbbiakból én is készítettem jó párat.
Aki alkotni szeretne, annak meg kell tanulnia más szemmel nézni a tárgyakra. Külön kell választani a színt és a formát, hiszen az előbbi tetszés szerint megváltoztatható. Az átfestés ma már alap, megváltoztathatjuk egy tárgy színét, textúráját, hangulatát. Lehet rozsdás, kőhatású, matt, metálos, bársonyos felületű, bevonhatjuk aranyfüsttel, repeszthetjük a felszínét…
A lehetőséget kell meglátni mindenben, azt, hogy mivé válhat a kezünk nyomán – tanácsolja a kreatív blogger.
Tény, hogy saját készítésű díszeit nézve késztetést érez az ember, hogy azonnal nekiálljon alkotni. Ehhez minden segítséget megkapunk azokból a videóiból, amelyekben bemutatja az egyes speciális anyagok használatát, márpedig ilyenekből egyre több van.
Néhány éve a tükörpermet volt a sláger, amivel csodálatos hatást lehet elérni, aztán jött a bársonypor, idén először azonban Évi nem akar anyagokhoz, újdonságokhoz igazodni. Helyette csak olyan dolgokat készít, amelyek igazán őt tükrözik.
– Magamat szeretném egyre jobban megismerni az alkotás által, figyelni, mi tetszik, mi milyen hatással van rám és miért. Erre egyébként jó gyakorlás az is, ha az ember a Pinteresten gyűjtöget inspiráló képeket, előbb-utóbb kirajzolódik belőle egy kép saját magáról, az ízléséről, amit aztán tovább lehet gondolni. – emeli ki.
Képek: Hosszú-Bardócz Éva/Pentart
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
