Barion Pixel Skip to content
Jeney Orsolya.

„Kellenek a célok!” – Jeney Orsolya hisz a jobb világban

Dolgozott hajléktalan- és menekültszállón, vezette az Amnesty International Magyarországot, gyerekjogokkal foglalkozik többek között az UNICEF-nél, jelenleg a Traumaközpont ügyvezetője. Jeney Orsolya két kislány édesanyja, aki munkaidőben a világ jobbá tételéért harcol, szabad óráiban pedig a környezetvédelem jegyében upcycling termékeket gyárt abból, amit más csak hulladéknak lát.

A család támogatására mindig számíthatott, ám amikor kijelentette, nemzetközi emberi jogokkal foglalkozó szakember szeretne lenni, szkeptikusan fogadták. – Édesanyám még egy üveg különleges bort is elrakott, mondván, majd koccintunk vele a diplomaosztómon. Néhány év múlva elő kellett vennie azt a palackot – somolyog.

Orsival beszélgetni felér egy motivációs előadással. Nem azért, mert szereti megmondani beszélgetőtársának, hogy mit és miként csináljon, nem.

A belőle áradó energiának köszönhetően az ember elhiszi, nincs lehetetlen, a világ alapvetően sokkal jobb hely lehet, ha egy kicsit nyitottabban, megértőbben közelítünk egymáshoz.

Erdélyben született, kilenc éves volt, amikor Magyarországra költözött a család. – Nem ért különösebben erős atrocitás, de a Ceaușescu rezsim éreztette velem, a származásom miatt nem vagyok szívesen látott ember az országban. Valami olyan valami miatt büntettek, amiről nem tehettem – talán ezért is alakult bennem ki a kifejezetten erős érzékenység a kirekesztéssel kapcsolatban – meséli.

– Átlépve a magyar–román határt, lenyűgözött az édességes polcokon látható sokszínűség! De nem csak a csokik miatt lehetett madarat fogatni velem a költözéskor: már kilencévesen is éreztem a demokrácia szabadságát, megható volt, hogy anélkül beszélgethettünk az anyanyelvünkön, énekelhettük a magyar Himnuszt, hogy tartani kelljen a következményektől.

Otthonosan a világ legnépesebb országában

A gyereknek túl kell szárnyalniuk a szüleik teljesítményét, mondogatta gyakran Orsi édesapja. A hat nyelven beszélő férfi által magasra tett léc nem megijesztette, sokkal inkább motiválta a lányt.

– Nagynéném a Ceaușescu rendszer elől Olaszországba menekült, mi pedig sok időt töltöttünk új otthonában a családdal. Egy alkalommal találkoztam nála egy svájci gimnázium igazgatójával, akinek – olaszul – kifejtettem, mennyire szeretnék nyelveket tanulni. Tetszett neki a 15 éves elhivatottsága, felajánlott egy cserediák lehetőséget az iskolájában. A szüleim – máig rendkívül hálás vagyok nekik ezért – szinte kérdés nélkül beleegyeztek, hogy fél évig Svájcban tanuljak. Azt mondják, talpraesett gyerek voltam, felraktak egy buszra, mondták, hogy az út végén majd vár valaki. Nem rémisztett meg a tudat, hogy egy olyan országba készülök, ahol nem ismerek senkit és az általam beszélt német sem egyezett meg a svájci formával.

Fél év múlva itthon volt, de már az újabb utazáson törte a fejét, külföldön szerette volna folytatni tanulmányait; ösztöndíjat keresett. – A UWC ösztöndíjprogram alapja, hogy a világról alkotott képünket nem csak az iskolában tanult elmélet adja. Minél jobban szélesítjük a látókörünket, minél több, a sajátunktól eltérő kultúrát ismerünk meg, annál jobb. A kilencvenes évek végén pályázhattam volna angliai, norvég, vagy USA-beli iskolába is a program keretein belül. Vagy választhattam Hongkongot, esetleg Indiát. A szüleim csak egyet kértek: ne utóbbi két úti cél legyen a jelentkezési papíromon. Csak bocsánatkérően tudtam nézni, de úgy éreztem, muszáj a távolabbi iskolát választanom, így kerültem két évre a Maharshtra állami Mahindra United World Collage of India-ba.

Az Indiában töltött időszak máig meghatározza világlátását. Elit iskolába járt, európai körülmények között élt hétköznap, hétvégente és a projektheteken azonban járta az országot.

– Nem csak akadémiai tudást szereztünk, de közösségi és szociális munkát is végeztünk. 70-80 országból érkezett diákokból állt a nemzetközi közösség, rajtam kívül még három magyar diák volt ott akkoriban.

Az a két év alapvetően határozza meg az értékrendemet, láthattam, mennyire sokszínű a világ: jobban értékelem a jogaimat, demokráciát, amiben élhetek, de megismerhettem egy, a sajátomtól nagyon eltérő világot, vallást, társadalmat is.

Bejártuk az országot, ahol épp abban az időszakban érték el az egy milliárd főt. Mégis, otthon éreztem magam, sőt mikor az érettségi után tíz évvel visszamentünk, a kedvenc kávézónkban még mindig ugyanaz az ember szolgált fel, mi több, felismert minket.

Nincsenek egyenlőbbek

Indiából hazatérve tudott nevet adni annak, mit is szeretne csinálni: a legkiszolgáltatottabbaknak segítene. Bár a világ legjobb egyetemei tárt karokkal várták, ő hazajött, a Corvinuson nemzetközi kapcsolatokra felvételizett, majd emberi jogokra szakosodott, ezt a szakirányt vitte tovább a CEU-ban is, de elvégezte a Harvard gyermekjogi képzését is. 22 évesen töltött egy kis időt Rómában az ENSZ élelmezésügyi szervezetének gyakornokaként, két évvel később hat hónapot dolgozott Spanyolországban hajléktalanokkal és menekültekkel.

Jeney Orsolya mindig küzdött az emberi jogokért.
Jeney Orsolya mindig küzdött az emberi jogokért.

Arra tette fel az életét, hogy a hazáját és a kiszolgáltatott embereket szolgálja, politikai nézettől függetlenül. Az Amnesty International-nél erre lehetőséget is kapott, néhány hónapon belül a szervezet magyarországi vezetője lett. Bár a menekültválság évei élete egyik legnehezebb időszaka volt, külső támadások és belső harcok nehezítették a munkát, de nem adta fel. Első kislánya születése után azonban már nem ide ment vissza dolgozni.

– Nem az én döntésem volt, terveim szerint annál a szervezetnél folytattam volna, amit vérrel-verítékkel építettem fel és tettem láthatóvá. Ennek ellenére a visszatérésem előtt egy hónappal kérték, közös megegyezéssel váljanak el az útjaink. Nagyon rosszul esett, a helyzetet nehezítette, hogy listázott „Soros bérencként” nehezen kaptam új állást – meséli. – Két nappal azután, hogy megtudtuk, megint terhes vagyok, felhívott Mészáros Antónia és elhívott az UNICEF-hez. Rövid, de csodálatos időszak volt az életemben, hálás vagyok, hogy gyerekjoggal is foglalkozhattam és most vissza is térhettem.

Traumatizált ország

2021 nyarán senkinek nem kell túl sokat magyarázni, mennyire átszövik és határozzák meg életünket a traumák. – Komoly megrázkódtatás, ha elveszíted egy szerettedet, a munkád, vagy ha bármilyen abúzus ér, de traumatizálhat az is, ha szemtanúja vagy egy balesetnek, esetleg másfél éve pandémia határozza meg a mindennapjaidat… A traumatizált ember nem hisztizik, egyszerűen csak segítségre van szüksége, hogy feldolgozza a történteket – magyarázza Orsi.

Jeney Orsolya az Unicefnél.
Jeney Orsolya az Unicefnél.

– Sokáig én is azt hittem, rendben vagyok, utólag jöttem rá, mennyire megviseltek az Amnesty-ben történtek. Szerettem volna megérteni, mi miért történt, hogyan hatott rám mindez és hogyan léphetnék tovább, hogyan nevelhetem úgy a lányaim, hogy ne a múlt történései határozzák meg a cselekedeteinket.

Orsi február óta a Traumaközpont ügyvezetője, a civil szervezet egyik fő célja, hogy növelje a traumatudatosságot Magyarországon, hogy segítséget kapjon mindenki, akinek erre szüksége van. A központ hiánypótló kezdeményezés, bizonyítja ezt a hosszú-hosszú várólista. Nem csak egyéni terápiát vállalnak, de képzéseket is tartanak, például traumatudatos segítségnyújtás témájában.

– Nem vagyok szakember és nem dolgozom még elég régóta ezen a területen, de azt látom, hogy az ország lakossága a mentális egészséget illetően eléggé ramaty állapotban van. A jó hír viszont, hogy mind többen teszik magukévá a szemléletet, szabad és kell is segítséget kérni.

Nem hulladék, partikellék

A terápián túl más tevékenységek is segíthetnek a szorongás, a stressz csökkentésében. Például a barkácsolás vagy a művészetterápia. Vagy a kettő együtt. – 2013 nyarán nem voltam túl jó passzban, az akkori munkahelyi konfliktusok nagyon megviseltek, így amikor Orfűn nyaraltunk, a férjem – akkor még csak pasim – leültetett egy sátorhoz, ahol hulladékból készíthettem ékszert. Egy fülbevaló lett a gumimatracból, két óra múlva szinte új emberként álltam fel.

Jeney Orsolya újragondolja a hulladékot.
Újragondolt a „hulladék”.

Nem röpke fellángolás volt, Orsi otthon is egyre gyártotta az ékszereket, pénztárcákat különféle hulladékokból, matracból, sátorból, biciklibelsőből. Aztán túl kicsi lett a lakás. – Csak gyűltek és gyűltek a termékek, muszáj volt „megszabadulni” tőlük – nevet Orsi. Ekkor hívta életre az Ursuslupus márkát (az Orsolya és egykori amerikaifoci csapata után a farkas szavak latin megfelelőjéből származik a név), decemberre már Facebook indított és vállalkozó lett.

– Mindig is érdekelt a környezettudatos szemlélet, és találkoztam már korábban is újrahasznosított dizájn termékekkel, de valahogy azt éreztem, egyik sem az én stílusom. Megcsináltam hát azt, ami nekem tetszik.

Az Ursuslupus nem is recycling, hanem upcycling vállalkozás, vagyis nem újrahasznosítja, hanem újrahasználja a hulladékot, azaz többletértéket ad a „szemétnek”. Készített már csokornyakkendőt, táskát is, második kislánya születése idején pedig a party kellékekre állt át.

– Idén leszek negyvenéves – az ember ilyenkor számot vet, hogyan tovább – mondja a jövőt firtató kérdésre. – Azt hiszem, amit ekkorra az emberek nagy többsége el szeretne érni, szerető család, szuper munka, az nekem megadatott. Erős bennem a versenyszellem, szeretek dolgozni, fejlődni, kihozni magamból a maximumot, muszáj kihívások elé állítanom magam. Persze több karriercélom is van, de a jól működő, kiegyensúlyozott családi élet, a kislányaim elé állított pozitív példa a legfontosabb.

Fotó: Jeney Orsolya.

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely