Fekszem a kanapén és egy könnycsepp gördül végig az arcomon. De nem érzem, ahogy a vállamra hull, a fájdalom és a tompaság mindent betemet. Mozdulni alig bírok, a testem görcsben van. Fáj, tompán, de dermesztően: a lábam, a hasam, a vállam, a nyakam és az arcom. Szinte érzéketlenre fájdult az arcom. Csak fekszem, óvatosan masszírozni kezdem az állkapcsomat, remeg a kezem. Ránézek az órára, indulni kell a gyerekért, hamarosan vége a különórájának. Valahogy elvonszolom magam a zuhanyig. Erős sugárban zúdul rám a víz. Jéghideg. Kizökkent. Indulok, mert indulni kell. Pedig még mindig veszettül fáj.
Schmidt Nikoletta írása
A harmincas éveim közepén kezdődött. Átestem egy vírusfertőzésen, amiből hónapok alatt álltam fel. A padlóra küldött mind fizikailag, mind mentálisan. Hogy mi volt? Ki tudja? De ezt követően kezdődtek a meghatározhatatlan izomfájdalmak testszerte. Legalább két tucat orvosnál jártam vele.
Volt olyan, aki húszezerért rám sem nézett, csak azt mondta, borogassam, vegyek be fájdalomcsillapítót, egy másik szerint a túlsúlyt nem bírja a szervezetem, ezért fáj mindenem, a harmadik orvos lóbalzsamot és magnéziumot javasolt.
Így telt el csaknem egy évtized. De az utóbbi időben nagyon felerősödtek a tünetek.
Minden kiszámíthatatlan
Sosem tudom, milyen nap vár rám. Attól függ, hogy másfél vagy öt órát aludtam az éjjel. Vagy esetleg egy percet sem. Álmatlanság, forgolódás, dolgozik a le nem vezetett stressz, száguldanak a gondolatok, fájdalmaim vannak, nyugtalan vagyok, vagy épp izzadok. Ritka a jól és mélyen átaludt éjszaka. Ezért is érzem azt nap közben, hogy lefejelem az íróasztalt, vagy szívesen szundítanék a buszon hazafelé. Fáj a fejem, de ez nem a szokásos migrén, ez olyan, mintha két fejem lenne és a nagyobb lenne belül. Kimerít, leszív a saját elviselhetetlenségem.
De lehet a napom teljesen tünetmentes is. Kiszámíthatatlan, ezért tervezni is szinte lehetetlen.
Az elmúlt évek ön-megfigyelése egyértelművé tette számomra, hogy nagyon sok függ a hangulatomtól. A Covid-bezártság egyáltalán nem kedvezett ennek. A szorongás, a félelem, a depresszióra hajazó mindennapok csak rontottak a helyzeten. Egy kiadós séta a természetben, egy jól megszervezett program, egy adrenalinlöket viszont enyhítette. A mindennapokba visszatérő edzések is jót tesznek, akárcsak a nagy nevetések, vagy egy őszinte ölelés. De még akkor is fáj.
Legutóbb két órát töltöttem egy vizsgálóasztalon.
Először éreztem, hogy odafigyelnek rám és komolyan vesznek. A tünetekből, a fájdalom pontjaiból, a vérképben emelkedett értékekből az orvosnak azonnal egy eddig számomra ismeretlen betegség jutott eszébe: Fibromyalgia. Már csak igazolni kellett.
Az első kérdésem az volt, hogy van-e köze a fibrómáimhoz, de csak mosolygott. Nincs. Viszont ráébresztett, hogy ez a fájdalom nem is a harmincas éveim közepén kezdődött, hanem végig kísérte a fiatal felnőtt koromat is. Csak akkor még enyhébb tünetekkel, de mindig jelen volt.
Életem három nagy, feldolgozatlan traumája, a mentális egészség lejtmenete, a „kicsit más vagyok, mint a többiek” érzete, mind-mind ott munkált emögött. Az orvosom szerint egy enyhe idegösszeomlás tette be a kaput, akkor érkeztem el a szakadék szélére. De csak találgatunk.
A múltat nem tudom magam mögött hagyni, örökké cipelem magammal, csak kérdés, hogy befér-e egy kis hátizsákba, vagy összeroppanok a súlya alatt. Vagyis az idegrendszerem összeroppan-e.
Senki nem vett komolyan
Én megpróbáltam elhagyni valahol félúton ezt a csomagot… Valószínűleg ezért sem foglalkoztam a fájdalommal és könnyebb volt elfogadnom az orvosok diagnózisait: ez csak egy izomgörcs, mindenkivel előfordul, szedjen magnéziumot. Jelentem: magnézium-felvásárló nagyhatalom vagyok, voltam és valószínűleg leszek is. A betegség megnevezése mégis valahol megkönnyebbülés volt, egy nagy sóhajjal kísért feloldozás. Tudnak ilyenről az orvosok. Létezik. És ha létezik, akkor van remény… bármire, ami a jövőbe mutat.
A tünetek erősödésével egyre inkább úgy éreztem, kezdek belecsúszni a depresszióba. Többeknek mondtam, amolyan segélykiáltás volt ez, néha csak egy jó beszélgetés hiányzott, pár óra, amit egymásra szakítunk.
De ezen a ponton kellett megállapítanom, hogy a társadalom mentális egészsége egyenlő a mentális egészségi problémák felszínre kerülésére adott válasszal: „Jaj, már! Te? Depressziós? Hiszen olyan jó a humorod!” „Sajnálom. Engem is megviselt a covid, szar ez az időszak.” „Nem tudunk most találkozni.” „Lelj örömet a gyerekben, hiszen ő minden öröm forrása.” „Szerezz egy új pasit, az majd megoldja…” „Az is a baj, hogy kicsi gyereked van, tudhatnád, hogy ilyenkor lekopnak a barátok.” És nem maradt el a klasszikus „ha kapálni járnál minden nap, nem lenne időd ilyesmire” beszólás sem.
Egy idő után nem beszéltem róla, csak dolgoztam rajta, hogy mélyebb ne legyen.
Meg egyébként is lefoglalt a vizsgálatok hosszú sora, ami ezután következett. Például kiderült, hogy a bélrendszeremmel sem stimmelnek a dolgok, a süllyedésem magas, valami gyulladás van folyamatosan a szervezetemben (ez évek óta szerepel az összes vérvételi leletemen), elképesztő vérszegény vagyok.
Mi lenne, ha ezt évekkel ezelőtt megmondják?
Végül 12 – köztük rengeteg negatív – lelettel a kezemben tértem vissza ismét az orvosokhoz. Ekkor már kimondhatták, hogy ez az. A láthatatlan fájdalom neve fibromyalgia.
Képalkotó vizsgálattal nem kimutatható betegség, az izmokban, idegekben jelentkező fájdalom láthatatlan, viszont a depresszió, a stressz felerősíti. Tehát ilyen formán a mentális egészséggel teljes mértékben összefügg. Igazi gyógyszer nincs rá, hacsak az ember nem akar rácsúszni a fájdalomcsillapítókra és függőségbe kerülni.
Krónikus fájdalommal rengetegen élnek együtt, egyes felmérések szerint a világ népességének 1 százalékát érinti. Ez nem olyan, mint mikor belerúgunk véletlenül a lábunkkal a hokedlibe és felszisszenünk, mert fáj. Ez a fájdalom nem figyelmeztető jellegű. Ilyenkor az idegsejtek tévesen küldenek jelzést az agynak. Az agy védekező mechanizmusa pedig gyengül és a fájdalom megmarad.
A fibromyalgia diagnosztizálásához több tünet együttes megléte szükséges: ilyen a legalább 3-6 hónapja fennálló folyamatos fájdalom, a fibromyalgiás pontok nyomásérzékenysége, társuló tünet a fáradékonyság, szorongás, depresszió, bélrendszeri panaszok, izommerevség, izomgörcsök, zsibbadás, memóriazavarok, agyi köd, és persze az alvási problémák.
Az, hogy nem jutnak eszembe szavak, kifejezések, holott a szavakból élek, elég rémisztő volt, de mint az emberek többsége, ezt is betudtam a kisgyerekes létnek.
Nem tudom, mennyivel lennék előrébb, ha a diagnózist nem most, hanem 5-8 évvel ezelőtt kapom. Minden esetre a lényeg, hogy ráálltam egy útra, ami teljesen ellentétes a korábbi életvitelemmel.
Mindennapos lett a sport, a mozgás – heti két úszás, heti két intenzív torna és heti két jóga -, amire korábban azt hittem, nincs időm, átalakult az étkezésem, nem szerepel benne néhány termék, amelyek ezelőtt mindennaposak voltak. Ahogy az orvosom mondta: a fejben születik a fájdalom, és ugyanott van az ellenszere is.
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
