Most megtanulunk kesztyűbe dudálni

Gumikesztyű, amelynek hüvelyk- és kisujjából szívószáldarab lóg ki. „Ez micsoda?” – kérdezi a terem közepén a holmit fölmutatva Sőnfeld Mátyás pszichopedagógus, zeneterapeuta. „Egy kesztyű!” – zúgják a gyerekek. „Milyen hangszert csináltam belőle?” „Skót dudát!” – kiabálja egy kisfiú. „De jól mondod! Skót dudát csináltam! Itt egy kesztyű, abból dudát készítettem. Úgyhogy most mindenkit megtanítok… kesztyűbe dudálni.”

A felvétel, amelyen az a foglalkozás látható, amiből idéztünk, 2017-es. Az eldobott gumikesztyűnek mindig is volt szimbolikus jelentése, de nem olyan erős, mint mostanában.

– A családban apám hegedült, ezt a tudást átültette nagybőgőre, de megtanult autodidakta módon gitározni is. Úgy tűnt, nekem is van hallásom, ritmusérzékem. Nyolcéves koromban kerültem zenei általános iskolába – beszél indíttatásáról Mátyás. – Két évig furulyát tanultam, majd folytattam tíz évig klasszikus gitárral. Nagyon szerettem azt az iskolát. A pályaválasztási tanácsadó zenészi karriert ajánlott, de én elképzelhetetlennek tartottam, hogy naponta több órán át gyakoroljak. Az egyetemen, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán hallottam a zeneterápiáról. Ahogy a Bátor Táborban önkénteskedtem, megtudtam, hogy bár évekig nem gyűlt össze elég jelentkező erre a képzésre, mégis elindul. Még aznap jelentkeztem, mert nagyon fölvillanyozott a lehetőség, hogy lehet a zene úgy is a foglalkozásom, hogy nem kell egyfolytában kotta mellett gyakorolnom. A zeneterápiás képzés nagyon sokat formált rajtam, és örömmel látom, hogy azóta megszaporodott a jelentkezők száma is.

Mátyás megtanulta, hogyan lehet élményszerűen átadni a zene érdekességeit, törvényszerűségeit. 2008 óta tanít ének-zenét egy speciális intézményben, mint a tanulásban akadályozott gyerekek pedagógusa. 2011-ben lett zeneterapeuta – és a Bátor Tábor zeneszakértője –, 2016-ban pedig az ELTE gyógypedagógiai karának oktatója. Szakterülete, a zeneterápia segítő tevékenység, tudományág. – És igazán sokrétű. A terapeuta és a kliens megállapodik, a muzsikát eszközként használják egy célirányos terápiás folyamatban. Ha zenét hallgatnak közösen – akár élőzenét is –, az a receptív zeneterápia. Az úgynevezett aktív zeneterápia általában nagyobb szerepet kap a munkánkban. Ilyenkor a kliens – gyermek vagy felnőtt, egy ember vagy egy csoport – maga kezd el hangot kelteni, zenélni, nem a megszokott módon. Külső szemmel nézve a felnőtteknél ez hasonló egy általánosan elképzelt önismereti terápiához, gyerekekkel pedig inkább egy oldott hangulatú foglalkozásnak tűnhet. Sosem a végeredmény pontossága, tisztasága számít, hanem a közös élmény és az, ahogyan azt a jelenlévők feldolgozzák.

Vihardob és esőbot

A Zenebatyu Élményprogram a zenét, az élményt, a zeneterápiát és a környezettudatosságot ötvözi. Mátyás élete egyik legfontosabb munkájának tartja, 2011-ben indította el. Ennek keretében vannak olyan foglalkozásai, amelyek nem minősülnek zenetarápiának: interaktív, ökohangszer-bemutató előadások. Egy tíz alkalomból álló programban pedig már igazi hangszerekkel is megismerkednek a résztvevők, és közösen zenélnek. Ebben a gyógypedagógia és a zeneterápia összefonódik, a tanulásnak és a személyes élménynek egyaránt jut szerep. Vihardob, esőbot, ukulele, hangtál: mindegyiket saját verssel és a hozzájuk tartozó mozdulatokkal tanítja Mátyás. Ez segít abban, hogy az eszköz tulajdonságait megismerjék a gyerekek. „Üsd meg pajtás, máris rezeg,/ Megcsiklandozza a kezed,/ Simítsd meg, és újabb hang vár,/ Mondjuk együtt, ez a: HANGTÁL!” – Az a tapasztalat, hogy a vers szövegének, a rímeknek és a mozdulatoknak köszönhetően a gyerekek évek múlva is emlékeznek az adott hangszer nevére, tulajdonságaira, ha meglátják – mondja Mátyás.

Honlapján látható egy félperces videón, ahogy leguggol az utcán egy szellőzőrácshoz, és a lamellákat ütögetve a Kis kece lányom… dallamát játssza. Vagy törülgeti a tányért mosogatás után, miközben a Bergendy együttes Darabokra törted a szívem című dalát énekli. A tányér kiesik a kezéből – a következő képen öt tányérdarabon, kiskanállal xilofonozva folytatja a dallamot.

 

Foglalkozásain is gyakran használ olyan hangszereket, amelyek valamilyen más funkciójú tárgyból, vagy hulladékból készültek. Mankó, flakon, pohár, kindertojás doboza.

– Ezek öko-hangszerek, azaz újrahasznosítható anyagokból készültek. A legtöbb hulladék alkalmas hangszertestnek vagy rezonátornak, csak némi képzelőerő kell hozzá. Ilyenkor az, aki a hulladék sorsát természetesnek gondolja, rájön, hogy a kidobásra ítélt tárgyak is lehetnek még hasznosak. Amikor a hulladék megszólal, az ugyanolyan reakciót vált ki az óvodásokból és a kamaszokból, felnőttekből, sőt, még egy idősotthon lakóiból is. Egy ilyen intézmény lakói boldogan magyarázták egy előadás után, hogy újra gyereknek érezték magukat. A hangolható flakongitárhoz egy kis pillepalack, egy horgászdamil, és egy olló elég. Az iskolában, ahol félállásban tanítok, van egy diákom, aki hónapokon át szorgalmasan hozta a kiürült medvesajtos dobozokat. Végül annyi összegyűlt, hogy minden felső tagozatos gyerek csinálhatott magának az énekórán nyeles pergődobot! Az újfajta, állíthatóra készített mankó viszont fuvolának jó, csak a megfelelő helyen kell leragasztani. Egy kedves tanárom, Dr. Buzási Miklós fiatal korában megfaragta hozzá a gumitalpat, így furulyát készített belőle. Én az „egyszerűbb” megoldást választottam.

Így hangolódunk rá másokra

A foglalkozások hatnak az érzelmekre, tanulnak is közben a résztvevők, erősödik empátiás és szociális készségük. Mitől válik empatikusabbá az, aki megszólaltat egy hangszert?

– Az, aki hangosabb hangszert választott zenélés közben, akár már azonnal észreveszi, hogy elnyom olyat, akinek halkabb a hangszere, és a legközelebbi improvizációnál erre oda fog figyelni – említ egy példát Mátyás.

– Az is jellemző gyakorlat, amikor figyelni kell a másik zenéjét, és kísérni, támogatni kell. Máskor az egyén játékát próbálja tükrözni a csoport, ezzel segítve a megértést, a feldolgozást. A zene tényleg segít ráhangolódni a másik emberre, és folyton figyelmeztet arra, hogy nem egyedül vagyunk a világon.

Azt is érzékelteti, milyen ereje van a személyes jelenlétnek és az egymás iránti figyelemnek.

Mátyás munkáját is rosszul érintette a járványhelyzet. A pörgős interaktív foglalkozások hangulatát az online térben megteremteni kemény kihívás.

– A pandémia megtanított arra, hogy egy szomorúbb dolog van annál, ha lemondanak egy fellépést: ha kétszer is lemondják – magyarázza Mátyás. – Persze nézhetem optimistán is: többen voltak már, akik ugyanarra az előadásra többször is próbáltak felkérni! Azért a zenebatyu működik: tartottam már online táborban több hangszerkészítő foglalkozást és előadást a szobámból, Zoomon keresztül. Az élő előadásokra pedig maszkban, fertőtlenített hangszerekkel érkezem. Egyébként pedig tényleg jól szól a gumikesztyűből készült skótduda.

Fotók: Rosta András, Takács Endre

Vélemény, hozzászólás?