Dávid Eszter nem váltott karriert: a munkahelye váltott országot. A Nyílt Társadalom Intézet budapesti irodája 2018-ban költözött át Berlinbe és Eszter családostul követte munkahelyét a német fővárosba. Habár az intézet minden támogatást megadott a dolgozóknak, az integráció nem volt egyszerű a család egyetlen tagja számára sem.
– Reggel az iskolában odajött Juli tanítónője, hogy szeretne mondani valamit… hogy a Juli hangosan nevet. Én meg, a frusztrált magyar anya, belül mosolygok, hogy az jó, nagyon jó, de azért visszakérdezek, hogy kivel, vagy mi van…? Kell beszélni a gyerekkel, hogy óra alatt ne röhögcséljen, vagy most mit is akarnak tőlem?
Frau Pr. meg csak mosolyog azzal a kedves, meleg mosolyával, hogy dehogy, ő csak azt akarja mondani, hogy a Juli nagyon jól van. Hogy sokat nevet együtt a többiekkel, sőt, már érti az ő vicceit is, azon is nevet. És hogy ez milyen szintje már a nyelvértésnek, tudom-e. Értem és hálás vagyok nagyon, hogy ezt fontosnak tartotta velem megosztani – kezdi Dávid Eszter.
Eszter, férje, Andris és két kisgyerekük mindössze nyolc hónappal a fenti kis párbeszéd előtt költöztek Berlinbe. A gyerekek úgy kezdték el az első és második osztályt, hogy egy szót sem beszéltek németül.
Azonnal szerelem lett a munka
Dávid Eszter a szegedi bölcsészkaron szerzett diplomát magyar-német-színház szakon, de pár évvel később már egy amerikai központú nemzetközi civil szervezetnek dolgozott Budapesten. Humanitárius témákkal foglalkozott, egészségügyi területen, és igazi szerelemmunkára talált ebben. Amikor 2008-ban a gazdasági válság idején bezárták a magyarországi irodát, nem is volt kérdés a számára, hogy a civilszférában szeretne maradni.
– Akkoriban, aki ezen a területen dolgozott, pontosan tudta, hogy mi az az Open Society Institute (OSI). A Nyílt Társadalom Intézet messze nem volt olyan erősen összefonódva a köztudatban Soros György nevével, semmilyen politikai felhang nem színezte még, és egyértelműen presztízsnek számított itt dolgozni. A mai napig emlékszem a pillanatra, amikor felhívtak az irodából, hogy megkaptam az állást a mentális egészség programban. Magamon kívül voltam az örömtől – mondja.
Megviselték a támadások
Eszter innen ment szülni, a kislánya, majd a kisfia megszületése után is maradt az alapítványnál, ezúttal már igazságszolgáltatás területen. Jó pár gondtalan, sikeres év után 2015-ben kezdett a hazai politikai kommunikáció erőteljesen a szervezet alapítója ellen irányulni, ami egyre több támadást eredményezett a nevéhez köthető szervezetek magánember munkatársai ellen is.
– Engem személy szerint nagyon megviselt ez az egész. Hittem abban, hogy fontos és jó munkát végzünk, és sosem gondoltam volna, hogy ilyen szintű politikai támadásnak egyszer céltáblája lehetek – avat be.
– Az országgyűlési választások körül már teljesen világos volt, hogy nem sokáig fogom bírni ezt a fojtogató légkört. Már arra is gondoltam, hogy elmegyünk Ázsiába családilag önkénteskedni, kunyhókat tapasztani vagy teknősöket menteni. Amikor a választásokat követő héten bejelentették, hogy a budapesti OSI iroda megszűnik, és aki szeretne, az átmehet a berlini új irodába dolgozni, semennyi gondolkodási időre nem volt szükségem. Nemzetközi csapat vagyunk, a budapesti dolgozók fele volt magyar, fele külföldi. A nyolcvan százaléka a kollégáimnak a költözés mellett döntött, családostul – árulja el.
Nehéz volt a beilleszkedés
Habár azt tudták, hogy a szervezet az első egy évben nagyon sok segítséget fog nekik adni az áttelepüléshez és beilleszkedéshez, illetve hogy Eszter munkája pontosan ugyanaz marad, mint eddig volt, férjének is nagy döntést kellett meghoznia, hiszen ő a saját karrierjét áldozta be a család boldogulása érdekében.
A megbecsült gimnáziumi matematikatanárként dolgozó András civilben rádiózott, DJ-ként is tevékenykedett, és tudta, hogy neki jóval nehezebb lesz az újrakezdés, hiszen tanárként jó pár évig biztos nem tud kint elhelyezkedni, ráadásul német nyelvtudása sem volt igazán élő ebben az időben.
Mégsem hezitált sokat, Eszter mellé állt. Az első időszakban belevetette magát a nyelvtanulásba, kontaktokat épített ki, gyorsan szerzett magának egy rádióműsort, és önkéntes hangtechnikusként kezdett dolgozni egy művészeti rádióban. Április óta stagehandként dolgozik, vagyis zenei rendezvények színpadépítésében működik közre.
A munka nagy szabadságot biztosít számára, csak annyit kell dolgoznia, amennyit vállal, ez pedig jó a családi életüknek, miközben nem adta fel azt a célját, hogy néhány év elteltével itt is elkezdhessen tanítani.
– Az első kezdeti hónapokban egyértelműen Andris volt a család “integrációs menedzsere”. Délelőtt intenzív nyelvtanfolyamon volt, ebéd után ment a gyerekekért, és együtt voltak, amíg haza nem jöttem. Nagyon kellett ez mindannyiunknak, mert az első pár hét, hónap megviselte a kicsiket – avat be Eszter.
A tudás nagy része a gyerekeknél van
– Juli úgy kezdte a második évet, hogy az egyetlen nem német anyanyelvű gyerek volt egy már összeszokott osztályban. Dani ugyanabban az iskolában lett elsős, náluk hat külföldi kisgyerek van. Szerencsére végtelen kedvesen fogadták őket, mi pedig minden nyomást levettünk róluk már előre:
Julinak megmondtuk, hogy itt egyáltalán nem kell foglalkoznia azzal, hogy hányasa lesz. Csak menjen be, próbálja kitalálni, hogy mi történik, nézze a többieket.
A gyerekeket egyébként nagyon összehozta ez a próbatétel. Amíg nem alakultak ki az osztályon belüli barátságaik, minden szünetet együtt töltöttek, délutántól meg Andrissal voltak hármasban. Hatalmas szerencsénk volt azzal, hogy az ottani másodikos matekot Juli már a magyarországi elsőben megtanulta, úgyhogy villámgyorsan volt sikerélménye, csak azt kellett megtanulnia, hogy mondják a számokat németül, és már mondta is be a helyes eredményt.
Négy hónap után pedig tökéletesen abszolválta a német tollbamondás feladatot. Dani viszont sokáig kerekperec állította, hogy ő nem fog megtanulni németül, és nem lesznek német barátai, de aztán persze nála is megtörtént a nyelvi áttörés, ha kicsit lassabban is.
Az is segített, hogy a kollégáim, illetve korábban kivándorolt barátaink gyerekeivel gyakran bandáztak, így felismerték, hogy nem ők az egyetlen “alienek”, mások is keresztül mentek ezen a folyamaton, és már azóta jól vannak. Most meg már kifejezetten élvezik, hogy nálunk is jobban tudnak németül… akcentusuk legalábbis tuti nincs – meséli.
Eszter szerint nagy különbség az országváltáshoz kapcsolódóan, hogy itt a szülők nem mindentudók. A tudás egy jelentős része a gyerekeknél van, és büszkék is erre.
Az óriási kihívás teljesítése pedig megerősítette a gyerekeiket, bátrabbá, bevállalósabbá tette őket sok más területen is.
– Tavaly ilyenkor azt mondtuk, egy évre jövünk ki, aztán majd meglátjuk. Az első év nagyon nehéz volt, minden külföldre költözőnek az, de túl vagyunk rajta. Most azt mondjuk, a lehető legjobb döntést hoztuk, élvezzük a szabadságot, megszerettük Berlint, maradunk – fejezi be.
Fotók: Dávid Eszter képei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
