Mint sok fiatal házaspár, mi is viszonylag gyorsan eldöntöttük, hogy belevágunk a családalapításba. Szerettünk volna még a húszas éveinkben szülőkké válni, ám ez nem jött össze. Sok kivizsgálás és orvosi konzultáció után úgy tűnt, nem ez lesz a mi utunk. Már kissé csalódottan könyveltük el magunkban, hogy a lombik programon kívül nincs más lehetőségünk. Ugyanakkor már az elején megbeszéltük, hogy lombikozni nem szeretnénk. Minden nőt nagyra becsülök, aki végigmegy ezen a testet-lelket nem kímélő úton, de tudtam én ehhez nem vagyok elég erős.
Kozma-Erdélyi Dominika írása.
A férjem vetette fel az örökbefogadás gondolatát, amiről egészen addig nem is tudtunk konkrétumokat. Nem ismertük a folyamatot, a lehetőségeket, az akadályokat, tulajdonképpen semmi elképzelésünk nem volt, hogyan zajlik ez az egész. Viszont, ahogy felmerült a gondolat, azonnal utánajártunk és rövid időn belül meg is ejtettük az első – bejelentkező- telefonhívást a TEGYESZ felé (A TEGYESZ az első lépcsőfok, ha valaki szeretne örökbefogadni).
Rövid időn belül megkaptuk a személyes találkozóra is az időpontot, és alig vártuk, hogy ténylegesen elinduljon a folyamat.
Ekkor kellett döntenünk arról, hogy milyen korú, nemű, származású és egészségügyi állapotú gyermeket szeretnénk, fogadnánk-e testvérpárt, valamint nyílt vagy titkos örökbefogadás mellett döntünk, illetve országos listára feliratkozunk e.
Ahhoz, hogy egy pár örökbe tudjon fogadni, számos kritériumnak meg kell felelni, és sok alkalmassági vizsgálaton kell átesni, pl.: pszichológiai alkalmassági, egészségügyi alkalmassági, környezettanulmány és természetesen rengeteg beszélgetés az ügyintézővel. Szerencsére nálunk minden kedvezően alakult és a határozatunkat- ami azt jelenti, hogy már ténylegesen várakozhatunk gyermekre- viszonylag gyorsan (kb. 4hónap) meg is kaptuk.
Onnantól, hogy a határozatunk a kezünkben volt már izgatottan várakoztunk, de tudtuk, hogy 1-2 évvel számolnunk kell. Ez idő alatt elvégeztük az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot, ami ugyan nem kötelező, de igencsak ajánlott. Hatalmas élmény volt olyan szakemberektől tanulni, akik valamilyen formában érintettek az örökbefogadásban, illetve jó volt olyan közegbe csöppenni, akikkel egy cipőben járunk.
Közben (hogy növeljük az esélyeinket, hiszen újszülöttre is várakozhattunk) elkezdtünk alapítványokhoz jelentkezni. Ők olyan szervezetek, akik krízisterhesek megsegítésével foglalkoznak, viszont ha a várandós nő úgy dönt, hogy valamilyen oknál fogva mégsem szeretné a gyermekét felnevelni, úgy az alapítvány az újszülött örökbefogadásánál közvetít.
Ebben a formában természetesen csak nyílt örökbefogadásról lehet szó, tehát a szülőanya és az örökbefogadók találkozni fognak, később a gyámhivatali eljárás során ismerni fogják egymás adatait stb. Ez nem jelenti azt, hogy a sikeres örökbefogadás után kapcsolattartási köztelezettségük lenne, viszont a két fél rengeteg dolgot megtudhat a másikról, a várandósságról, az esetleges betegégekről stb., ami titkos örökbefogadás esetén nem feltétlenül derül ki. Így számunkra teljesen elfogadható volt, hogy megismerjük a leendő gyermekünk vér szerinti anyját.
A telefonhívásra (mert, hogy így értesítenek, ha gyermeket ajánlanak ki) 1,5 évet vártunk. Katartikus élmény volt, mikor közölte az ügyintézőnk a hírt. Alig vártam, hogy a férjemnek és később a szűk családnak is elmondhassam, ha minden jól megy, hamarosan szülők leszünk.
Mi alapítványon keresztül, tehát nyílt örökbefogadással fogadtuk örökbe a kisfiunkat. Viszont a vér szerinti anya már a 9. hónapban volt, így nem volt lehetőségünk a szülés előtt megismerkedni. A hívástól számítva nagyjából 1,5-2 hét állt rendelkezésünkre, hogy beszerezzünk mindent, ami egy újszülöttnek szükséges.
A kiírt dátum napján az ország másik felében lévő kórházba utaztunk, hiszen telefonon jelezte az ügyintézőnk, hogy beindult a szülés. Ám mivel ránk esteledett, a kórházban már nem tartózkodhattunk, így szállást béreltünk, és ott vártuk az örömhírt. A kisfiunk éjfél előtt néhány perccel, egészségesen megszületett, viszont csak másnap reggel mehettünk be hozzá, így mikor először magunkhoz ölelhettük 9 órás volt. Szokták kérdezni, hogy milyen érzés “más gyerekét nevelni”. Nekünk ott, abban az első pillanatban, mikor ránéztünk tudtuk, hogy ő nem más gyereke, hanem a miénk.
Nem lehet szavakba önteni, hogy mit él át ilyenkor az ember. Szó szerint egy pillanat alatt, a semmiből válik férjből apa és feleségből anya máshogy, mint egy átlagos család megalakulásakor.
A gyermekünk vér szerinti édesanyjának kiemelten hálásak vagyunk. Azt hiszem egy ilyen hatalmas döntést csak erős és felelősségteljes nők tudnak meghozni. Számtalanszor állok bele azokba a kijelentésekbe, amikor szidják azt a nőt, aki örökbe adja a gyermekét.
Sosem ítélkezhetünk felettük, mert nem vagyunk az ő helyzetükben!
Pontosan az ilyen és ehhez hasonló tévképzetek és tabuk miatt született meg bennem a gondolat, hogy valamilyen formában kiálljak ezekért a krízisben lévő várandós nőkért, a tettükért, és eloszlassam az egész örökbefogadást máig körül lengő és beárnyékoló tabukat. Ugyanis rengeteg téves “tudása van” a témával kapcsolatban az embereknek. Mikrokörnyezetemben is a kellőnél többször kapok olyan, talán nem is szándékos, de igen bántó megjegyzéseket, kritikákat az örökbefogadással kapcsolatban, ami csak az edukálással védhető ki. Jelenleg is tanulmányaimat folytatom a témában.
Missziómnak érzem, hogy ebben az igen bonyolult és időigényes, sokszor lelkileg nagyon megterhelő folyamaton keresztül segítsem az örökbefogadni szándékozókat, akik esetleg elakadtak vagy épp, hogy most szeretnének belevágni, de nem tudják, hogy zajlik a procedúra.
Ezért hoztam létre először egy kártyajátékot, ami egy beszélgetésindító, segítő kezet nyújtó pakli, ami olyan témákat is feszeget az örökbefogadáson belül, ami talán nem is kerülne felszínre, nem lenne beszédtéma egy örökbe fogadni vágyó pár között.
Valamint edukációs jelleggel tavaly elindítottam a blogomat, ahol szintén nagy részletességgel igyekszem kibontani olyan témákat, mint az inkubátorban hagyott csecsemők helyzete, a felbontott örökbefogadások, a magánutas örökbefogadás, egyedülállók örökbefogadása stb. Bízom benne, hogy hamarosan elérjük, hogy az örökbefogadás ne egy előítéletekkel teletűzdelt tabu legyen, hanem a családdá válás egy természetes formája.
fotók: szerző saját fotói
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
