Stiller Tamás már több mint tíz éve dolgozik önszántából azért, hogy az óvodások ne csak képeskönyvekből, kifestőfüzetekből vagy egy adományba kapott cserepes virágból ismerkedjenek meg a természettel, és tudják azt is, hogy például a paradicsomot nem novemberben kell megvenni az üzletben, mert akkor nem terem. Az általa megálmodott és életre hívott Ovikert Program nem csak azért hasznos, mert a végén az óvodások meg is ehetik, amit megtermeltek.
Emlékszem, gyermekkoromban sokszor megesett, hogy a kertben található finomságok nem jutottak el a konyhaasztalig, még ott, a bokor tövében megettük a héjából kipattintott zsenge zöldborsót, a napérlelte földiepret, málnát, szedret, ribizlit, paradicsomot. A fáról cseresznyéztünk, ettük a meggyet, a nyári almát, őszibarackot, sárgabarackot. Ma már kevés kisgyereknek adatik meg ez a természetközeli szabadság. Az Ovikert Program ezt az életre szóló élményt, sőt, ennél jóval többet igyekszik megadni a gyerekeknek.
Ne halad adj, hanem hálót!
Palántalocsolás, vízzel pancsolás, sárdagasztás, a kiskert gazolása, majd a termés betakarítása – csupa móka-kacagás gyermekkorban, és nem is gondolnánk, mindez a tapasztalat milyen hasznos lehet felnőttkorban. Nem beszélve arról, hogy minden gyerek egy kicsit felnőtt akar lenni.
– Nagy hiba lenne megfosztani őket attól az örömet és boldogságot adó élménytől, hogy rájuk bízunk olyan feladatokat, amiket mi, szülők, vagy a nagyszülők végzünk el.
De még nagyobb hiba lenne, ha nem tanítanánk meg nekik, hogyan élhetnek egészségesen,
és mind ehhez hogyan tudják ők maguk megtermelni a friss gyümölcsöt és zöldséget – mondja Stiller Tamás séf, az Ovikert Program ötletgazdája és megvalósítója, aki 2012 májusában még hirdetésben toborozta azokat az óvodákat, amelyek rendelkeztek megművelhető földterülettel, és kedvet éreztek a kertészkedéshez.
Már akkor is biztosította nekik a palántákat és a szerszámokat, segített az ágyások kialakításában, később pedig a kerti munkában. Mindezt azért, mert minden álma az volt, hogy minél több gyerek megismerje hogyan, hol terem a zöldség és a gyümölcs, aminek igaz, jó íze van, de ha az a mi saját termésünk, akkor lehet az a paradicsom vagy az az eper sokkal, de sokkal finomabb.
– Én a vidék ízén, a friss paradicsomon, paprikán, a finom tyúkhúslevesen, a kézzel gyúrt tésztán nőttem fel, talán ezért is lettem séf. Még ma is érzem a számban azoknak a napérlelte gyümölcsöknek, zöldségeknek az ízét, melyeket gyerekkoromban ettem a nagyszüleimnél. Ezt az élményt nem veheti el tőlem senki.
Biztos vagyok benne, hogy ha a legfiatalabb generáció is találkozik ezzel az élménnyel, akkor készségszinten kialakítható bennük az az elvárás vagy igény, hogy akár otthon, akár a vendéglátásban minőségi étel kerüljön az asztalra.
Éppen ezért meg kell tanítani nekik, hogy ami hazai, de leginkább házi, az jó és finom.
Amikor egy évtizeddel ezelőtt Tamás belevágott az óvodásokat egészségre nevelő missziójába, még, vagy leginkább már annyira sem volt jellemző a háztáji gazdálkodás, mint manapság, ám igen erős volt az üzletek befolyása. Éppen ezért a mai tinédzserek tisztában voltak azzal, hogy a zöldséget a zöldségesnél lehet beszerezni, de arról, hogy az hogyan kerül oda, csak nagyon keveseknek volt fogalma.
Ekkor ásót, kapát ragadott Tamás, és időt, energiát nem sajnálva, kezdetben még tíz óvodában ágyást épített, talajt rendezett, palántázott, locsolt – és mindezt a gyerekekkel, akiknek óriási élmény volt ez az újdonság.
Hiányzik az „ország kertje”
Az elmúlt tíz évben némiképp átalakult az Ovikert Program küldetése. Amikor elindult, az volt a cél, hogy lássák a gyerek, a földből nő ki, ott terem a zöldség, a fáról kell leszedni a gyümölcsöt, és ez így jó, így természetes. Majd egyszer csak a covid miatt jött a pandémia.
Ez az időszak pedig azt üzente, kell, hogy az embernek legyen valamilyen fenntarthatósági forrása, hogy ha bezáródnak a kapuk, ha csökken a beszerzés lehetősége és az élelmiszer mennyisége, akkor legyen valami a házban, a kamrában vagy a konyhakertben, ahonnan meg lehet enni az otthon termelt finomságokat.
Ezt a gondolatmenetet csak tovább erősítette a szomszédos Ukrajnában dúló háború, ami miatt sokkal nehezebben és sokkal kevesebb élelmiszer érkezik az országba, bármilyen irányból. Stiller Tamás osztja a szakma azon véleményét, miszerint most érzékeljük csak igazán, mennyire hiányzik az az „ország kertje”, amiből évtizedekkel ezelőtt még a nagyszüleink, de még a szüleink is jóval többet és sokkal kedvezőbb áron fogyaszthattak.
– Nem a jövő agrárnemzedékét szeretném kinevelni, habár erre is nagy szükség lenne, és talán ehhez is ad segítséget az Ovikert Program. Sokkal inkább azt szeretném, hogy felnőjön egy olyan generáció, amely az itthon végzett mezőgazdasági munkával biztosítani tudja a magyar emberek ellátását.
Az Ovikert Programmal a gyerekek hasznos ismeretet szereznek, hiszen játszva megtanulják, hogyan teremthetnek értéket.
Ez egy sokrétű nevelési forma, és egyfajta türelemjáték is, hiszen a gyerekek nem arról híresek, hogy türelmesek. Ha kell valami, akkor az azonnal kell. De van ebben csapatjáték is, nem beszélve arról, hogy nő a szabad levegőn töltött órák száma – összegzi a program számos előnyét az elszánt séf.
Kellene egy csapat!
Az elmúlt évtizedben kisebb-nagyobb támogatás mellett a programmal járó munka oroszlánrészét Tamás vállalta anyagilag és a feladatok elvégzésében is. Ha kellett beszerző, futár, kertész, pedagógus, adminisztrátor, marketing- vagy logisztikai menedzser, és ki tudja még mi minden volt annak érdekében, hogy a gyerekeknek örömet szerezzen, életre szóló élményt és hasznos tapasztalatot adjon, valamint, hogy bebizonyítsa, az Ovikert Programnak van létjogosultsága.
Idén már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves Megyei Igazgatóságával közösen dolgoznak azon, hogyan lehetne a jelenleg főként Heves és Pest megyében lévő 55 óvodában zajló programot országossá tenni. Továbbra is partnerkét számíthat a Heves Megyei Oktatási Hivatalra, hiszen a Tamás által kidolgozott projekt elfogadott pedagógiai értékekkel bír.
– Egyedül már nehéz úgy összehangolni a teendőket, hogy mindenhol egyszerre indulhasson a munka. A mezőgazdaságban határidők vannak, azokat be kell tartani, nem lehet például hetekkel később palántázni. Miután egyre több óvoda csatlakozik a programhoz, sajnos nem tudok mindenhol ott lenni, ezért a jövőben szükség lesz olyan önkéntesekre, segítőkre, akik ugyanolyan elhivatottak, mint én. Ennek híján egyelőre a falugazdászokra számíthatok.
Fotók: Ovikert program
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
