Szívében mediterrán, bátor, komfortzóna-elhagyó: ilyen vagyok én, de 1400 kilométerre kellett költöznöm a szülővárosomtól, hogy ezt biztosra tudjam… Dél-Franciaországban nemcsak új barátokat, ékszerdobozszerű falvakat, páratlan ételeket és untalan csobbanásra hívogató partokat ismertem meg, hanem önmagamat is.
Március közepén érkeztünk a vőlegényemmel Győrből Six-Fours-ba, és az eredeti terv még mindig áll: fél évet töltünk Dél-Franciaországban, hogy megtapasztaljuk az egyik legrégebbi és legjelentősebb vágyunkat, a tengerparti életet.
Számtalan örök emlékkel gazdagodtunk az érkezésünk óta, sőt újra és újra bizonyosságot nyer, hogy ennek így kellett lennie!
Több mint „dolce far niente”
Az előző beszámolóm óta a nyár is beköszöntött: énekelnek a provence-i kabócák, sorban érkeznek a turisták, egyre melegebb az azúrkék tenger és sokkal gyakrabban realizálódik bennem, hogy mennyi mindent ad számomra, hogy lépni mertünk ezért az álomért.
Bár eddig is hittem abban, hogy javarészt az élet élvezetéért vagyunk ezen a Földön, korábban sokkal nagyobb hatással voltak rám a kötelességek, a feladatok és a másoknak való megfelelés. Azt nem mondom, hogy amint betettem a lábamat Six-Fours-ba, mindez 180 fokos fordulatot vett és már csakis a „dolce far niente”, az édes semmittevés határozza meg az életemet.
Ugyanakkora, sőt talán még nagyobb elhivatottsággal űzöm a vállalkozásomat szabadúszó újságíróként, egy fokkal nem adtam lejjebb a szorgalmamból, a kitartásomból, vagy a precizitásomból.
Van viszont egy hatalmas változás: könnyebben el tudom engedni a dolgokat, sokkal inkább hallgatok az ösztöneimre, és élesebben csendül a saját hangom a fülemben, mint másoké.
Medúzák, hegyes orrú halászhajók, tarka pillangók
Ez az önismereti út még közel sincs a végénél, de a kalandokkal, amiket eddig átéltünk, akár egy trilógiát is meg lehetne tölteni. Bejártuk Marseille-t, Toulon-t, és olyan mesébe illő településeket, mint Castellet, Cadière-d’Azur és Collobrières. Strandoltunk kánikulában és szélviharban,
sőt a bátorság is új értelmet nyert, amikor medúzák után leskelődve lopakodtunk be a tengerbe. Csendes időszakban ugyanis jól látni a kis barnás-lilás teremtményeket, de a hullámok által felkevert partszéleken az ember vállal némi rizikót…
Kihajóztunk egy tradicionális pointu hajóval (ez egy színesre festett, hegyes orrú, marseille-i halászhajó), lélegzetelállító naplementék vésődtek az emlékeink közé, gyalogtúráztunk 20-25 kilométereket, olyan helyeket bejárva, mint Gaou szigete, a Giens félsziget és a Cap Sicié.
Ezer színben játszó virágokat, tarka pillangókat azonban nemcsak ezeken a természetközeli helyeken pillanthatunk meg: Six-Fours-ban és a szomszédos Sanary-ban is csodaszép részletekre lehetünk figyelmesek, ha nyitott szemmel járunk.
Az autentikus provence-i épített környezet olyan természeti kincsekkel és atmoszférával párosul, amit – talán ki merem mondani – a nagyobb, híresebb dél-francia településeken nem biztos, hogy megtalálnánk.
Piknikpillanatok, piaci falatok, spontán osztrigabuli
Gyakran mondják, hogy „a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út” – na, én erre rákontráznék,
szerintem mindannyiunk szívét jobban megismerhetjük, amikor gasztro élményekkel közelítjük azt meg.
Ami minket illet, új hagyományt teremtettünk a piknikezéssel: falatoztunk a strandon leterített óriáspokrócon a toulon-i Méjean-öbölben, Six-Fours eldugott partszakaszain és Sanary kikötőjében.
Kóstoltunk rántott cukkinivirágot, cade-ot (csicseriborsólisztből készült helyi specialitást), áfonyás-ibolyás macaron-t, mázas gesztenyéből főzött fagylaltot… Abbahagyhatatlan olívabogyót, sajtokat, tapenade-okat (kenhető, tunkolnivaló finomságokat) és piaci beignets des poissons-t, ami egy gombócba gyúrt tócsnira/berére emlékeztet, csak krumpli helyett hal- és zöldségdarabkák vannak benne.
A legemlékezetesebb élményem viszont az osztrigakóstolás volt. Egyik vasárnap spontán írtak a barátaink: van-e kedvünk este osztrigázni a parton? Bevallom, ez előtt „osztrigaszűz” voltam, és a kicsit válogatós, gyermeki énem most igencsak büszke magára, hogy hezitálás nélkül „beszlopáltam” a herkentyűt. Rádöbbentem, hogy bátrabb vagyok, mint azt korábban hittem: a költözéssel nemcsak országhatárokat, hanem a saját határaimat is átléptem!
Ha szívesen olvasnál arról, hogy mi történt a költözés óta, merre járunk, milyen helyeket fedezünk fel, akkor szívből ajánlom a blogomat és az Instagram-oldalamat.
Fotók: Ihász Nóra
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
