A negyvenedik születésnapomon nyilallt belém a felismerés, hogy ha nem teszek valamit gyorsan, akkor sosem lesz gyerekem. Ekkor Angliában éltem és pont egy szakítás után voltam. Ott álltam 40 évesen, egyedül, külföldön, és elképzelni sem tudtam, hogy egy napon anyuka leszek.
Előtte több kapcsolatom is volt. 25 évesen megismerkedtem egy sráccal, akivel 11 évig voltunk együtt. Sajnos a kapcsolatunk egy ponton megrekedt, nem házasodtunk össze, és gyermekünk sem született. 36 éves voltam, amikor szakítottunk.
Tudtam, hogy nagyon ketyeg az a bizonyos biológiai óra, de még bíztam benne, hogy talán van időm megismerkedni valakivel, egy-két év alatt gyorsan összecsiszolódni, és talán még belefér hogy legyen gyerekünk. Volt is komolyabb kapcsolatom, de sajnos túl sok kompromisszumot kellett kötnöm azért, hogy legyen, ami sajnos nem végződött jól. Egyedül maradtam.
Lehetőségek egyedülállóként
Elhatároztam, hogy utánanézek, hogy mik a lehetőségeim. Arra gondoltam (naivan), hogy lefagyasztatom a petesejtjeimet, hogy ha megtalálom a nagy őt, akkor legyenek ‘fiatalabb’ petesejtjeim. Munka után minden estémet és a hétvégéimet is azzal töltöttem, hogy az interneten kutattam információk, hasonló történetek után.
Kiderült, hogy 30 éves kor felett nem túl jók az eredmények fagyasztott petesejttel történő teherbe esésre, 40 felett pedig semmi értelme petesejtet lefagyasztatni.
Vagyis: ha gyereket szeretnék, teherbe kell esnem minél hamarabb.
A lehetséges módok partner nélkül: inszemináció gyógyszeres támogatással vagy anélkül, illetve a lombik kezelés – természetesen mindegyik donortól származó sperma segítségével. Ez így elsőre elég ijesztően hangzik, és az ember nem is érzi úgy, hogy ezt vállalni tudná.
Ahogy írtam, Angliában éltem ekkor, ahol sokkal nyitottabb a társadalom, és sokkal több a lehetőség az egyedülálló nők számára, mint itthon. Ott ezt nem tekintik cikinek, elítélendőnek, felelőtlenségnek, azt mondják, hogy nekünk is jogunk van családot alapítani, nem tehetünk róla, hogy nem úgy alakult az életünk, hogy nem sikerült párkapcsolatban ezt megoldanunk.
Amikor gondolataimat megosztottam angol barátnőimmel, mind támogattak, és mondták, hogy vágjak bele.
Londonban minden évben megrendezik az úgynevezett a Termékenységi kiállítást. Ez egy kétnapos rendezvény, ahol minden információ elérhető babavárási nehézségekkel küzdők számára, legyen az egészségügyi probléma, előrehaladott anyai kor vagy családi állapot.
Klinikák, egészségügyi szolgáltatók állítanak ki, helyiek és külföldiek egyaránt. Előadások vannak minden ehhez kapcsolódó témában, és 10 perces konzultációra is lehetőség van nőgyógyászokkal, lombik specialistákkal.
Egy hasonló cipőben járó kolléganőmmel elhatároztuk, hogy elmegyünk erre a kiállításra, ami nagyon érdekes volt.
Ott szembesültem azzal, hogy ebben a korban már az inszemináció hatékonysága nagyon alacsony és hogy 40 felett a teherbe esés esélye már töredéke annak, mint 20 évesen. Szóval, ha én ezt tényleg komolyan gondolom, akkor lehetőség szerint mihamarabb, leginkább azonnal vágjak bele egy lombikbébi programba.
Miután mindhárom orvos, akivel konzultáltam, ezt mondta, szembe kellett néznem a ténnyel, hogy ez az egyetlen megoldás, ha saját gyereket szeretnék.
Szerencsémre van olyan barátnőm, aki már több lombik kezelésen átesett, és megosztotta velem a tapasztalatait – nagyon sok támogatást kaptam tőle. Ha ő nem segít át a kezdeti félelmeken, nem támogat, hogy igenis meg tudom csinálni, ha nem mesél el mindent részletesen, akkor talán nem is vágok bele. A kiállításon kapott brosúrákban lévő árak azonban nagyon ijesztőek voltak.
Egy ilyen kezelés Angliában háromszor-négyszer annyiba kerül, mint Magyarországon. Így adta magát a lehetőség: karácsonyra hazajöttem és be is jelentkeztem a barátnőm által ajánlott magánklinikára, konzultációra.
Az első kezelések a petesejt donáció előtt
A klinikán az első konzultáción nagyjából ugyanazokat mondta el a doktornő, amiket már a kiállításon is hallottam – a korom miatt ne várjak sokáig, nem érdemes inszeminációval húznom az időt, a lombik kezelés lehet a megoldás.
Kaptam egy kétoldalas listát arról, hogy milyen vizsgálatok, vérvételek szükségesek, ha ezeket beszereztem és minden rendben van, akkor bele is vághatunk. Az első kezelésem márciusban indult, nagy reményekkel és pozitívan vágtam neki.
Gyerekkorom óta rendszeresen sportoltam, viszonylag egészséges életmódot folytatok, nem gondoltam, hogy bármilyen probléma lehet. Az első meglepetés a stimuláció megkezdése utáni ellenőrző ultrahangon ért, ahol nagyon kevés petesejtet látott a doktornő. Megemelték a hormonok mennyiségét, de így is csak 3 petesejtet tudtak leszívni a punkció során. Összehasonlításképpen, van akinek 20-nál is több termelődik.
A megtermékenyített petesejteket, azaz az embriókat 5 napig nevelgetik, amelyik embrió nem egészséges, az egy ponton megáll. Amelyik eljut az ötödik napig, annak van esélye a megtapadásra. Nekem a 4. napra mindegyik megállt, az embrió beültetésig el sem jutottam.
Az orvosok persze bíztattak, hogy van még idő, lehetőség, menjünk tovább. Én ekkor már tudni akartam, hogy milyenek az esélyeim ténylegesen. Napokat, heteket töltöttem a netet böngészve, hogy megtudjam, mire számítsak, és mit tehetek, hogy javuljanak az esélyeim.
Az angol nyelvű honlapokon – pl. amerikai klinikák oldalain – rengeteg információt, kutatási eredményt találtam arról, hogyan növelhetem az esélyeimet. Beszereztem és szedtem a vitaminokat, táplálékkiegészítőket, továbbra is egészségesen éltem, és reménykedtem, hogy majd legközelebb.
A második kezelésnél picit javult is a helyzet, már 4 petesejtet tudtak leszívni, és egy el is jutott az 5. napig. Ezt az embriót beültették, majd kezdődött a végtelen hosszúnak tűnő 2 hét várakozás, hogy kiderüljön, megtapadt-e az embrió, lesz-e kisbabám. Sajnos nem lett.
Ezután a kezelés után már éreztem, hogy a saját petesejtjeimmel valószínűleg nem fogok tudni teherbe esni. Elkezdtem újra utánajárni a lehetőségeknek, és így találtam rá a brnói klinikákra.
Mindeközben jópár hónap eltelt, és a magánéletemben is szerencsés fordulat történt, immár párkapcsolatban vághattam neki a következő kezelésnek. Vele mindent átbeszéltünk, ő is komolyan gondolta a kapcsolatunkat, így együtt utaztunk ki az első csehországi kezelésre.
