Életem során többször is váltottam. Váltottam országot, karriert és lettem meddőnek tartott nőből édesanya. Az utam tele volt változásokkal, pedig alapvetően nem szerettem azt. Mára azonban elfogadtam, hogy ez az életünk része, sőt, ma már én segítem a nőket, a párokat a változáshoz.
Varga Katalin írása.
Fiatalkorom legszebb éveinek éltem meg, amikor általános iskola 2-7. osztályát Németország kelet részében, NDK-Berlinben jártam. Családunk édesapám külkereskedelmi kiküldetése miatt Berlinben élt hat évig.
Ez nem csak ország- és kultúraváltás volt, hanem a napi szintű kommunikációban egy új nyelv megtanulása, beépítése és használata. Egy ideig jobban tudtam németül, mint magyarul. A kívülről jövő hatások mellett történtek a belső változások: a kiskamaszkor, az első gyerekkori szerelem, az első cigaretta és az önállósodási törekvések, nem kevés családi feszültséggel.
Mára kiderült, hogy mégis mély és sokszor fájdalmas nyomot hagytak ezek az évek.
Épphogy beilleszkedtem itthon elsősként a suliba, hirtelen kikerültem másodikra egy idegen közegbe. Majd, hat év után, ugyanolyan hirtelen kerültem haza, addigra kvázi megint egy ismeretlen közegbe.
Az általános iskola 8. osztályában újra itthon voltam, Magyarországon. Nem volt könnyű dolgom.
Aztán jöttek a gimnáziumi és főiskolai évek, ezek mellett a versenysport a sok utazással, helyszínváltással. Néha azt sem tudtam, hol vagyok. Éppen melyik városban, edzőtáborban, országban, versenyen – a sportcsarnokok mindenhol egyformák. Sodródtam.
A főiskola után egy-két évig kerestem a helyemet a munkaerőpiacon is. Addigra a versenysportot abbahagytam. Sehol sem ragadtam meg, semmi sem jelentett igazi kihívást. Kívülállónak éreztem magam.
Külföldön töltött éveimből merítve, 1994-ben egy társammal alapítottam egy nyelviskolát, ahol alvállalkozó tanárok bevonásával magyart tanítottunk külföldieknek.
Már 37 éves voltam, amikor azt éreztem, hogy családot szeretnék, anya szeretnék lenni. Párommal családot terveztünk. A családalapítás azonban nem sikerült könnyen … 39 éves koromra különböző diagnózisokkal meddőségi centrumban találtuk magunkat.
Úgy érzem, hogy életem legnagyobb váltását-változását az anyává válás hozta. 2008-ban, 41 évesen anyuka lettem. Lombikos szülők lettünk.
Az elhatározástól a szülésig: négy év telt el, amiben sok minden történt velünk.
Két év természetes próbálkozás: hol időzített, hol nem, majd jöttek a meddőségi centrumok. Az elsőtől anyagi okok miatt búcsúztunk el, a másodikat emberi okok miatt hagytuk ott, amikor az orvos ezt válaszolta egy kérdésemre: „Igen, maga selejt és csak rontaná a statisztikámat”.
A harmadikban végre minden stimmelt, itt fogant meg kislányunk, akinek így élete első és egyetlen bébiszittere egy embriológus volt. Furcsa volt őt rögtön otthagyni. Valójában őket, mert ketten voltak. Alig vártam, hogy mehessünk értük.
Három nap örökkévalóság és reggelente az izgalom, az aggódó telefonok a laborba, hogy mi van velük. Aztán 2008. március 21-én, megtörtént kettőjük beültetése. Hamar kiderült, hogy egy babát várunk.
A várandósságom valóban terhesség volt, testileg is, lelkileg is nehezen bírtam. Világvége gondolatokkal a fejemben,
az igazi önismereti utam itt, várandósan, egy pszichológus segítségével kezdődött.
Mire a szülésig eljutottam, úgy éreztem, sok minden kitisztult bennem magammal kapcsolatban, és minden rendben van.
Az anyaság mégis hozott nehézségeket, kihívásokat – és sok-sok gondolkodást arról, mi és miért történhetett velem addig. Érdeklődésem a lélektan felé vitt. Éreztem, hogy közeleg megint egy nagy váltás…
2011-ben, amikor kislányunk majd’ 3 éves volt, 17 év után – szinte egyik napról a másikra – bezártam a nyelviskolámat.
Kislányunk érkezése és létezése olyan további önismereti tükröt tartott elénk, amelyben sok mindent felismertem és megtanultam magamról. Felismertem sok olyan működést és akadályt az életemben, ami magyarázat lehetett korábbi „meddőségemre” is.
És itt van az a pont, ahol látható-érezhető, hogy mennyire mély jelentése van a „meddőség” szónak.
Ez egy olyan szó, ami mindig megmozgatja az emberek lelkét, ami egyből testi érzést is hozhat az emberben.
Nekem hol a torkomban hozott fojtogató érzést, hol a mellkasomban okozott nyomást. A képem pedig róla egy mély, fekete lyuk, amiből soha többé semmi nem nő ki.
Olyan, mintha valami végérvényeset jelentene.
Pedig látjuk, tapasztaljuk, hogy nem mindig és nem mindenkinél végérvényes. Azt még senkinek sem sikerült megfejtenie, hogy kinél miért az, vagy nem az.
A babához vezető, akadályokkal teli, nehezített út sokszor „csak” egy állapot. Egy állapot, amely nehéz, érthetetlen és fájdalmas, de változhat.
Ahogy beleástam magam a nehezített gyermekáldás lelki hátterébe, azt éreztem, ekkor váltok igazán: nemcsak életszakaszt, hanem szakmát és hivatást is. Amikor bezártam a nyelviskolát, még nem tudtam a pontos irányt.
Aztán ahogy haladt az idő, egyre jobban kirajzolódott, hogy merre megyek. Elhatároztam, hogy egykori sorstársként segítek az érintetteken, segítek a „meddő” pároknak a babához vezető nehezített út lelki részét megérteni, jobban viselni, feldolgozni és segítek a lehetséges változásban, hogy ott is születhessenek babák, ahol már régóta vágynak rájuk.
2013-ban megalapítottam a CsillagKuckót, ahol egy-két hozzám kapcsolódó segítővel elkezdtük a munkát. Érkeztek hozzánk nők, párok, akik a segítségünket kérték a lelki akadályok feltárásában, megértésében és sokszor elfogadásában.
És sokuknál ezután meg is érkezett a baba.
Közben egyetemre mentem mentálhigiénés segítő szakra, kislányom pedig már iskolába.
A képzés vége felé egy mentálhigiénés programot kellett létrehoznunk. Mi más is lehetett volna ez nekem, mint a nehezített gyermekáldás mentálhigiénés segítése csoportmunkában?
Ennek a Vörös Fonal – A babád útja hozzád címet adtam. Két segítőt kértem fel magam mellé a munkához, akikkel összeállítottunk egy 6 alkalmas tematikus programot aminek hatalmas sikere volt.
Ebbe a „munka”csoportban azóta már sok gyermek érkezett.
A CsillagKuckóban rendszeresen vannak egyéni, illetve páros konzultációk, segítő beszélgetések – amelyek most már kibővültek a rendszeresen induló Vörös Fonal sorstársi csoportokkal is. Bárki fordulhat hozzánk bizalommal, akinél késlekedik a gyermekáldás.
Mindenkit abban támogatunk, amiben éppen van. Van, aki a természetes utat választja, de van, aki a sokadik lombikkezelés után keres meg bennünket. Van, aki szembe mer nézni egy idő után a lombikkal és van, akinek mégsem lesz rá szüksége és több lombikkör után spontán lesz várandós.
Bárhol tart is a segítség kérő, nem hasonlítgatunk, hanem lehető legjobb tudásunkkal és empátiánkkal segítünk. Az is nagyon fontos, hogy aki orvosi kezelésekre jár, az azokat milyen lelki állapotban tudja megélni.
Szerencsésnek érzem magam ebben a munkában, hivatásban, mert érintettséggel, ám mégis kellő rálátással és távolsággal tudok a hozzánk fordulóknak segíteni.
Szeretettel kívánok mindannyiunknak eredményt hozó változást, hasznos váltásokat és boldogságot.
Varga Katalin
meddőségi mentálhigiénés szakember és segítő
lombikos anyuka
Kiemelt kép: Varga Katalin
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
