Poór Titanilla, művészetterapeuta, részvételiséta-vezető, mentálhigiénés szakember – hogy csak a legutóbbi, sikeres választásait idézzem fel. Ezen kívül öt gyermekes édesanyja, akinek elég sokszor kellett „váltania” ahhoz, hogy eljusson oda, ami ma már a hivatása, hogy megtalálja, ki is az, aki ő maga.
Titanilla a mostanihoz képest jóval távolabbi területekről indult – kiskorában a sport és a zene szeretete miatt koreográfus vagy táncos szeretett volna lenni, majd később pszichológus. Mégis vegyipari középiskolába járt. Érettségi után segített műkereskedő édesanyja régiségüzletében, dolgozott keramikus mellett, és ékszerbecsüs tanulmányokba is fogott.
– Fiatalon már terveztem a gyermekvállalást, és hamar meg is született az első, majd a második fiunk. Ekkor kezdtem magamban keresni mi is az, amiben jó vagyok? Az építkezés alatt kitűnt, hogy jó a térlátásom és a képzelőerőm.
Férfi vonalon agrárérdeklődést hoztam, így a növények és a természet szeretete adta, hogy tájépítésznek tanuljak – végül kertészmérnök lettem.
A főiskola során még két gyermekünk született és bár fontos mérföldkő volt ez a diploma, és szándékomban állt kiteljesedni ebben a szakmában, a pici gyerekek mellett nem volt megvalósítható.
Aztán, ahogy nőttek, újra magamban keresgéltem, hogy merre tovább? – mondja.
Ekkor már motoszkált benne a szándék, hogy embereknek szeretne segíteni, ezért teljesen más irányt vett: elvégezte az andragógia szakot, táncinstruktori végzettséget szerezett és elkezdte a művészetterapeuta képzést az MMSZKE-ben.
Ahogy meséli, az itt töltött három év alatt találta meg az igazi helyét a világban, a képzés örök érvényű szemléletmódot és tudást adott, ez vitte afelé, hogy mentálhigiénés mesterdiplomát szerezzen.
Közben pedig rátalált az ökopszichológiai intézet képzésére, ahol a természetszeretői és lelki énje összekapcsolódhatott.
Úgy érzi, minden, amit tanult, épített, alakított rajta és közben rájött, hogy a tanulás valamilyen formában az élete része, és ez így is marad.
Öt gyermek mellett is minden lehetséges
– Gyerekkoromban volt egy belső képem a nagycsaládról, viszont úgy gondoltam, hogy majd két gyerekem lesz, egy fiú és egy lány.
Aztán az élet felülírta, és jól tette! Nyilván, a munka és a magánélet egyensúlya nem egyszerű kérdés, és minden életszakaszban más és más a jó megoldás.
Én igyekeztem mindig úgy beosztani a napjaimat, hogy elég idő legyen mindenre, aztán ez vagy sikerült, vagy nem.
Ahogy minden kisgyermekes nőt, őt is nyomasztotta, hogy nincs rendes munkája, hogy nincs bevétele. De idővel ez is megoldódott – hastáncoktatásba kezdett, majd később művészetterápiás csoportokra cserélte a tánctanítást. Ahogy mondja, úgy hitte, megérkezett!
– És ekkor, a 22, 20, 18 és 15 éves mellé megérkezett az ötödik csodánk, a második kislány. A babázás újra kivett a munkából, ami nagyon hiányzott. A régi önsegítő technikaim is sorra cserbenhagytak, ezért egy művészetterapeuta kollégához jártam fél évig, és egyenesbe kerültem.
Így, amikor aztán minden bezárt, és jött a covid, elkezdtem online csoportokat tartani a magam és mások lelki egészségéért.
A kicsivel, mondhatni, új kihívások elé nézünk.
Bizonyos tekintetben egy ötödik gyerek már szinte magától nő, de közben a világ fenekestül felfordult, egészen más volt 20 évvel ezelőtt anyának lenni, mint most.
Ő nyáron lesz 6 éves, hamarosan kezdődik az iskola – ami megint hoz majd valami régi-újat az életünkbe.
Ahogy beszélgetünk, felmerül, hogy ebben a színes kavalkádban is úgy tűnik, mintha mégis egy úton járt volna végig, és minden állomás, minden terület valahol előkészítette volna a következőt, majd végül azt, amivel most foglalkozik.
Erről azt vallja, hogy bár látszólag nagy váltások voltak szakmai téren az életében, belül mindig is azt kereste, amitől egy mederbe kerülhet ez a sokféle tudás és tapasztalat – és hiszi, hogy ez a meder mindig is létezett.
Ez már a siker?
– Komplex kérdés, hiszen, hogy kinek mit jelent a siker, az sok tényezőből áll. Én több dologban is kipróbálhattam magam, tapasztalatokat szereztem, eközben pedig letisztult, hogy mi a legfontosabb.
Most elégedett vagyok azzal, amit csinálok: intézményekbe járok, saját csoportokat, egyéni segítő beszélgetéseket tartok személyesen és online is. Illetve, már a természetben is találkozhatunk művészetterápiás részvételi sétákon. A több irány összefogásának szellemében született a vállalkozásom és honlap neve is, a Virágzoom. Az álmom egyszer egy saját hely.
A család szempontjából büszke a gyerekek sikerére: a fiai komoly végzettségeket szereztek, a nagylány most készül egyetemre. Ahogy mondja, már bizonyítványok, diplomák vannak arról, hogy az anyaságot elég jól „csinálta”. A magánéletben sikernek tekinti a házasságát: több mint 30 éve van együtt a férjével, jól összecsiszolódtak. Minden téren jó most az összhang, de, ahogy mondja, ez nem egy állapot, folyamatosan tesznek érte.
Mesélt arról, hogy a csoportjaiban vannak 20 év alattiak és 90 év fölöttiek is, mindig van lehetőség újat tanulni, új oldalunkról megismerni magunkat, felismerni a saját kincseinket. Csoportban vagy egyéni beszélgetésen is szóba kerülnek a karrierkérdések, van, hogy valaki éppen váltani készül, de közben rájön, hogy mégis jó helyen van, csak eddig nem a lényegre figyelt.
Úgy tartja, ő nem ad tanácsot, viszont olyan teret biztosít, ahol mindenki megtalálhatja a saját válaszait. És ezek sokszor ott vannak előttünk – csak valamiért nem látunk rájuk.
Ha összegezni kéne, azt mondja, nagyon gazdag, viszont ez nem pénzben mérhető. Mindig azt tette, amit szerinte kellett, és amit jónak érzett. Nem tartja követendő példának magát, inkább bíztatna mindenkit, hogy higgyen abban, hogy előbb vagy utóbb létrejön valami jó dolog. És lehet öt gyerek mellett, kacskaringós tanulmányokkal, sok visszautasítással, de mégis kitartással, éppen a változó korban is azt mondani, hogy a helyemen vagyok!
Fotók: Beregszászi Barbara
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
