Terbe Ármin: “Felálltam, amikor mindenki azt mondta, nem lehet”

Hogyan lehet felállni egy gyógyíthatatlannak hitt betegségből? Terbe Ármin 18 évig küzdött az autoimmun betegségével. “ Elértem a mélypontot, ahonnan már nem volt lejjebb. Fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy merre tovább.” – írja küzdelméről és a gyógyuláshoz vezető útról, amelyből most könyv is született.

Terbe Ármin írása.

2001 óta a test, a mozgás és az egészség világában élek. Testnevelő-edzőként kezdtem, életem része a rendszeres testmozgás, az egészség megőrzése, a mögöttes tudományok kutatása. Imádom őket.

Mégis úgy alakult, hogy autoimmun betegséget diagnosztizáltak nálam.

Nem egyik napról a másikra omlott össze minden, hanem lassan, csendben. A betegség alattomosan vette át az irányítást. Fokozatosan csúsztam bele egy olyan állapotba, ahol a testem egyre kevésbé volt a sajátom. Fájdalommal teli évek következtek: gyulladások, görcsök, kiszolgáltatottság. Voltak napok, amikor már az is kihívás volt, hogy kimenjek a lakásból. Egy időszakra tolókocsiba kényszerültem. 18 éven át éltünk együtt – én és a betegségem.

Az orvosok próbáltak segíteni, többször megoperáltak, gyógyszeres kezeléseket kaptam. Olyan orvosi beavatkozások is történtek, amelyek után újra kellett tanulnom élni, de a valódi gyógyulás sehol nem volt. Ez nemcsak fizikailag, de lelkileg is óriási törést jelentett.

A fájdalom mellet a szégyen és a kilátástalanság belülről marcangolt. 2019 nyarára a szociális életem már a nullával volt egyenlő.

A szégyenérzet megbénított, és a tudat, hogy bele kell törődnöm a gyógyíthatatlan betegségbe, egyre jobban elválasztott másoktól és saját magamtól is. Csak túléltem napról napra. Elértem a mélypontot, ahonnan már nem volt lejjebb. Fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy merre tovább.

Abban az időszakban megfogott egy történet, melynek a főhőse a bélflóra helyrerakásával kiszállt a kerekesszékből, és végigmotorozta Sydney-t. Belelkesültem, és eldöntöttem, hogy még többet fogok olvasni a témában. Elkezdtem kutatni, és olyan válaszokat keresni, amelyeket nem feltétlenül a rendelőben kaptam meg. 

Meg akartam érteni, mit üzen a testem, és ez elindított bennem egy teljes szemléletváltást. Rájöttem, hogy nem elég az okozatokat kezelni, meg kell fejtenem, hogy miért alakult ki a betegségem. A mélyére akartam ásni. 

Ez volt az első alkalom, hogy igazán elkezdtem önmagamba vetni a bizalmam. A tradicionális orvosi eszközök helyett olyan módszereket kezdtem el keresni, amelyek a gyökérhez nyúlnak vissza, és nem a tünetet, hanem az okot kezelik. Pszichével foglalkozó könyveket olvastam, bújtam az autoimmun betegséggel kapcsolatos szakirodalmat, pszichológushoz jártam, és kerestem az összefüggéseket.

Rájöttem, hogy egy betegség nem „megtámad”, hanem üzen. A kérdés nem az, hogyan lehet elnyomni, hanem mit próbál mondani. Ha nem tanuljuk meg értelmezni a test üzeneteit, és félvállról vesszük, akkor az még durvább formában fogja tudtunkra hozni, hogy nem jó irányba haladunk. Tapasztalatból mondom, hiszen én a húszas éveimben a materialista világban éltem, és nem vettem komolyan a testem pontos visszajelzéseit.

Miután elkezdtem figyelni a saját működésemre a  test-lélek-szellem egysége lett az új alap.

Fokozatosan alakítottam ki egy holisztikus, belülről induló gyógyulási szemléletet, és a táplálkozásom, a napi szokásaim, a gondolataim teljes átalakuláson mentek keresztül. Az újfajta edzéseimbe beépítettem az idegrendszeri szabályozást, a táplálkozásomat gyulladáscsökkentővé alakítottam, a gondolkodásmódomat pedig elkezdtem tudatosan formálni. 

Változtattam a gondolkodásmódomon és az életvitelem egészén, ennek hatására pedig a testem is reagált, a tünetek csillapodni kezdtek. A változás nem ment gyorsan és egyszerűen, de működött. Megtörtént, amiben már kevesen hittek: meggyógyultam.

Tudattalanul hoztam létre a colitist, de eltüntetni csak tudatosan, önfegyelemmel és állandó következetességgel tudtam. 

A gyógyulás után elkezdtem leírni a gondolataimat, először csak magamnak, jegyzetként. Úgy voltam vele, hogy a tapasztalatomat kiegészítem információkkal is, és ebből egy komplexebb kézirat formálódott. Majd megszületett a Felálltam című könyv. Egy saját tapasztalatokon alapuló, őszinte és gyakorlatias történet, amelyben megosztom, hogyan küzdöttem meg a 18 évnyi autoimmun betegséggel, és hogyan találtam meg a kiutat a sokak által reménytelennek bélyegzett helyzetből.

A könyv nem orvosi szakkönyv, de olyan tudományosan is megalapozott módszereket – például táplálkozási stratégiákat és életmódbeli változtatásokat – is tartalmaz, amelyeket több orvos és kutató is megerősít.

Az emberek általában előre élik az életüket, és csak utólag értik meg, mit kellett volna másképp csinálniuk. Így voltam ezzel én is, többször a műtőasztalon kötöttem ki, pedig megúszhattam volna. A történetemmel segíteni szeretnék a betegeknek, hogy felismeréseket tehessenek, és ne menjenek el addig, ameddig én elmentem. Az egészségeseknek pedig támogatást nyújtanak a könyvben található praktikus tanácsok és útmutatások a betegségek megelőzéséhez. Azoknak is hasznos a könyv, akik az egészségügy bármilyen területén dolgoznak, és szeretnének tájékozottabbak lenni a belgyógyászati betegségek terápiájában.

Ma már úgy gondolom, hogy minden ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy vissza tudja szerezni a saját egyensúlyát a gondolati, érzelmi és tettbéli szokásainak a megváltoztatásával. 

“Ha hajlandó vagy felállni, akkor FELÁLLSZ.” – Terbe Ármin

A Felálltam könyv jelenleg előrendelés alatt van – az első kiadás elfogyott, és most egy közösségi kampány keretében szeretnénk újra elérhetővé tenni. Ha szeretnél többet megtudni a könyvről itt olvashatsz róla és rendelheted meg.

Fotók: Farkas Hajnalka