Tolnay Klárit senki sem akarta felvenni színésznőnek. Az erős tájszólással beszélő fiatal lány végül az egyik legnagyobb színész legenda lett. Kollégái azt mondják, még 80 évesen is igazi nő volt: sugárzott és igen, bele lehetett szeretni. Tolnay Kláriért rajongtak a férfiak, de csak egyszer volt nagyon szerelmes: Darvas Ivánba. Pedig Márai Sándor egy egész verses kötetet írt hozzá. A színésznő azonban egy idő után bezárkózott és csak a színpadnak élt.
A család szeme fénye volt Tolnay Rózsi, akit színésznőként kereszteltek át Klárira, mondván, vidéken minden második tehenet Rózsinak hívnak. A nógrádi Mohorán nőtt fel, ahol apja hatalmas birtokon gazdálkodott, amíg az tönkre nem ment. Középiskoláját a nyíregyházi angolkisasszonyoknál végezte és biztos volt benne, hogy ő is apáca lesz. Még az is eszébe jutott, hogy Afrikába megy téríteni.
A szülők azonban világi életet szántak Klárinak, ezért 17 évesen bálozni küldték Pestre a rokonokhoz, hátha szerelmes lesz egy fiatalemberbe.
A férfiak fürtökben lógtak a gyönyörű Tolnay Klárin, csak egy volt a gond: a fiatal lány borzasztó tájszólással beszélt.
Tolnay Klári később ezt úgy mesélte, hogy amikor kérdezték, hogy honnan jött, ő így felelt:
– Nógrádbúl. Erre nagy nevetés volt természetesen, én meg sírva fakadtam. – emlékezett egy interjúban.
A szülők titkárnőnek akarták, de ő titokban színésznőnek készült. Teljesen megbabonázták az előadások, amelyeket előbb Debrecenben, majd a rokonokkal Budapesten látott.
Hatni akart az emberekre, nevettetni, megríkatni őket. Sorra járta a kor híres rendezőit, hogy színésznőt faragjanak belőle, azok azonban elutasították. Nem sok tehetséget láttak a hadaró, tájszólásban beszélő ifjú lányban. De Klári nem adta fel.
Végül Jób Dániel, a Vígszínház vezetője választotta ki magának és ösztöndíjasként felvette. Ötven fillért kapott havonta. Nem kellett mást csinálnia, csak figyelni. Az első sikerek megnyugtatták a családot. Klári előtt pedig kinyíltak az ajtók. Szülei dagadó büszkeséggel mentek el fellépéseire. Később Tolnay Klári erre az időszakra úgy emlékezett:
– Az anyám nem bírta megállni és arra lettem figyelmes, hogy nagy nevetés van a nézőtéren, mert ő felállt a nézőtéren és azt mondta:az én kislányom, az én kislányom!
Az első aprócska filmszerep sem váratott sokáig magára. A Meseautó forgatásán alig volt húsz éves.
Mindenkit elbűvölt a fiatal lány. Leginkább a rendezőt. Ráthonyi Ákos tenyerén hordta a fiatal színésznőt, feleségül vette és igazi filmsztárt akart belőle faragni. A nézők imádták a filmjeit, de Klári nem szeretett filmezni. Azt mondta később, hogy volt egy kis szakmai féltékenység közöttük rendező férjével, mert ő nem a filmet, a színházat tartotta igazi művészetnek.
A házasságuk később zátonyra futott. Tolnay Klárit ez annyira nem bántotta, számára anyósa barátsága volt a fontos. Őt élete ajándékának tartotta. Az Indiát bejárt asszony ismertette meg a színésznőt a hinduizmussal a negyvenes években, ami akkor az úri magyar családok előtt is teljesen idegen kultúra volt.
Zsuzsi, akivel főleg nevelőnők foglalkoztak
Se a film, se a színház nem szerette a gyermeket vállaló színésznőket. Tolnay Klári 1940-ben mégis szült egy kislányt. A rendezők azonban összesen négy hetet adtak arra, hogy otthon maradjon Zsuzsival.
A premier nem várhatott. Müller Péter író jó barátságban volt Tolnay Klárival és azt mondta, hogy a színésznőnek az anyaszereppel nagyon felemás megélései voltak.
A kislányával főleg a nevelőnők foglalkoztak. A sikeres színésznő maga is elismerte, hogy az anya szerep nem jött neki magától. A sok munka miatt pedig csak ritkán látta gyermekét. Állandó lelkiismeret-furdalás gyötörte ezért.
– A magánélet mondjuk sikertelen volt. Sikertelenség alatt azt értem, hogy például egy házasságom sem sikerült, a nevelésem sem sikerült. Nem sikerült a gyerekkel egy olyan kapcsolatot teremteni, ami egy privát életben egy anya-gyerek viszony. A mamit most ne zavard, szerepet tanul, hagyd békén, most a premierjére készülődik, folyton ezt hallottam a másik szobából, ahol a gyerek bőgött, dörömbölt az ajtómon – ismerte el egy tévés interjúban a színésznő.
Lányát nyomasztotta, hogy nem tud kitörni a ‘Tolnay Klári-gyermek’ skatulyájából. Ezért később külföldön próbált modellként és színésznőként érvényesülni. Az osztrák tévénél kapott állást. A színésznő másik nagy tragédiája második gyermekének halála volt: a II. világháború alatt fiával volt terhes, mikor a Mátrában, egy bombatámadás miatt idő előtt beindult a szülés. A gyermeket már nem lehetett megmenteni.
A háborúban a híres művészházaspár úgy döntött: nem dolgoznak. Tolnay Klári a németek bevonulása után kisétált a színházból. Bár veszélyes volt, lakásukban több zsidó férfit és nőt bújtattak. Klári rökamijénák fiókjában például a kor híres mozi cézára, Décsi Mór lakott.
A legenda szerint Klári kombinéban volt egész nap, és abban a pillanatban, amikor csöngettek, ledobta a kabátot, ráugrott az ágyra és amikor bejöttek a nyilasok egy beteg, ágyban fekvő színésznőt láttak.
Budapest ostromát a pasaréti filmgyárban vészelte át lányával és Dajka Margit, Mészáros Ági és Szörényi Éva színésznőkkel. A menekülő németek még felajánlották a házaspárnak, hogy kiviszik magukkal Németországba, Tolnayék azonban maradtak a lebombázott fővárosban. A háború végén férje, Ráthonyi Ákos emigrált, házasságuk pedig véget ért.
Találkozás Márai Sándorral
És a színésznő újra próbált. Egy Márai Sándor darabot. Így ismerkedett meg az íróval. Az akkor már nős költő szerelmes lett az ünnepelt színésznőbe.
A férfi a háború utáni szegényes időkben, amikor alig volt élelem, a Múzeum kávéházba vitte a gyönyörű színésznőt, etette, tanította. A szerelem azonban egyoldalún maradt: a színésznő nem viszonozta a költő érzéseit, így lett Tolnay Klári a házas Márai múzsája.
– Úgy van előttem a Márai, hogy fölemelt újjal, mindig tanított – mesélte később Tolnay Klári egy tévé interjúban. A versekről csak később derült ki, hogy kihez írta a költő.
„Ha majd szeretlek, vásárolok neked
Teknőc-fésűt, ezüst karperecet.
Fecskefészket hozok, ezüst papírba
S a verseim, kék s zöld tussal leírva –
Így élünk majd s fohászkodunk az éjhez.”
Tolnaynak 1945. karácsonyán csomagot hozott a postás. Tíz vers címmel költemények voltak a pakkban. Az Ismeretlen kínai költő versei Krisztus után a XX. Századból alcímmel. Ezek a versek Tolnay Klárinak íródtak. Az asszony sokáig senkinek sem mutatta meg Márai érzelmes sorait.
„Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt,
Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt,
S így álldogálunk – két őrült, kéz a kézben!
Megizzadunk a borzas szenvedélyben.”
A versek Tolnay Klári önéletrajzi könyvében jelentek meg először. Erre a könyv írója beszélte rá a színésznőt.
A háború után Tolnay visszatért a színpadra. Népszerűségét 1948-ban az akkori kultuszminiszter, Révai József is ki akarta használni.
Arra kérte őt és két színész társát, vegyék át a tönkrement Vígszínház irányítását, csalogassák be a közönséget.
Tolnay mellett Somló István és Benkő Gyula került az igazgatói posztra. Hiába volt minden igyekezetük, a színház így is tönkre ment, végül a három vezető minden értékét a zálogházba csapta, hogy legalább a színészek megkaphassák fizetésüket. A Vígszínházat végül államosították.
Tolnay ekkoriban ismerte meg élete szerelmét.
Egy gyönyörű, fiatal színész habarodott teljesen bele a már befutott színésznőbe. A 21 éves Darvas Iván volt az.
Főleg a színpadon játszottak együtt, a levegő izzott körülöttük.
Erre a szerelemre később így emlékezett vissza a színésznő:
– Életem nagy szerelme volt. Nagyon szép volt, jó volt, ennyi volt.
A fiatal színészt azonban nem csak Tolnay Klári, hanem annak éppen kamaszodó, 16 éves lánya is vonzónak találta. Ebből aztán családi botrány kerekedett. A színésznő arra gondolt, hogy házasságát megmentse, elküldte a kislányát édesapjához Londonba.
Ezt a tragikus szakítást anya és lánya között sokáig nem tudta lánya, Zsuzsi feldolgozni. Évekig nem is írt az anyjának. Később, amikor Zsuzsi már férjhez ment egy osztrák operatőrhöz, kibékültek.
Darvas Ivánnal 13 évig tartott a lángolás. Az űrt, amit a férfi hagyott, már senki sem tudta betölteni. Tolnay rájött: akkor a legjobb a színpadon, amikor egyedül van. Ott élte meg a nagy szerelmeket.
A mindig gyönyörű színésznőt nagyon foglalkoztatta az öregedés. Negyvenes évei közepén vett fel először ősz parókát és alig volt ötven, amikor egy kilencven éves nőt játszott a színpadon. Hatalmas sikerrel. Később egy rádió interjúban ezt nyilatkozta az öregedésről:
– Merni kell feltenni azt az ősz parókát, merni kell, de az életben sem egy nagy boldogság megöregedni. Hogy volt a Kései találkozásban az a mondat? Megöregedni unalmas, de az egyetlen lehetőség arra hogy sokáig éljünk. Kész. – nyilatkozta.
Hetven éves volt, amikor eljátszotta a Társasjáték New Yorkban főszerepét. A színházban őrjöngött a közönség az egyre vékonyabb színésznő játéka alatt. Ez a darab arról szólt, hogy egy idős nő, hogyan válik a szemünk előtt még egyszer nővé és veszi le a férfiakat a lábáról. Olyan tökéletes hitelességgel játszott, hogy a közönség állva tapsolt.
Tolnay Klári ugyanis 70 évesen is igazi nő volt.
A fiatal színészek nem értették, hogyan varázsolhatja el a férfi szíveket ilyen idősen is. A titok azonban belül volt. Olyan kisugárzása volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni – mondták róla a pályatársai.
Tolnay Klári napközben bezárult. Teljesen privát életet élt. Imádott otthon lenni, egy pongyolában ült a konyhában és keresztrejtvényt fejtett. Az utolsó pillanatig játszott.
Aztán egyik este hazament és elaludt. Aznap este hiába várták a színházba.
