Tizenhat év után vettem le végleg tavaly az egyenruhát. A leszerelésem parádésra sikerült, mivel elismert szakember voltam, de a folyamat minden egyes mozzanatával közelebb hozott az érzéshez, hogy jól döntöttem.
Törteli Eszter párkapcsolati coach, önismereti tréner írása.
Tudjátok rendőrnek lenni nem egyszerű. Az egy dolog, hogy az év 365 napján rendelkezésre kell állni, a munkaidőd lehet 0-24 bármikor, de nem csak testileg, mentálisan is felveszed az egyenruhát.
Gyanúsan méregetsz mindenkit akkor is, ha a családdal mész kirándulni, felismersz lépten-nyomon korábbi gyanúsítottakat, tanúkat, civil autóból is intesz a járőröknek, és persze a telefonodon van mindig a fél szemed, hogy mikor hívnak be, mondjuk ha épp készenlétes vagy.
Emellett, ha bűncselekményt látsz, köteles vagy intézkedni civilben is, és persze nem kommentelhetsz akármit akárhova, nem vállalhatsz el akármilyen plusz munkát, lépten-nyomon megfigyelnek, ellenőriznek, keresik, hogy hol hibázol, olyan vagy, mint egy űzött vad. Aki pedig veled él, annak tisztában kell lenni vele, hogy a jelvényedet is feleségül veszi veled együtt.
A gyermekeid hamar megtanulják, hogy anya nincs ott hétvégén, ünnepeken, anyák napján vagy karácsonykor, még ha a szíved szakad bele, akkor sem. De a haza szolgálata áldozatokkal jár.
Ez a szó illik rá a leginkább, hogy egyfajta nonstop mentális készenlétet jelent a dolog, soha nem engedheted el azt 100%-ban, aki vagy.
Ebből átváltani évek után, még ha egy jobb élet is indult, nem volt zökkenőmentes.
Gyakran kaptam magam azon, hogy még zuhanyzáshoz is vittem a mobiltelefont, bár jó eséllyel mentális tanácsért senki nem fog felhívni este tízkor, mégis a rutin ott volt.
Ha láttam egy balhés társaságot, reflexből indultam oda intézkedni, de mikor már kotorásztam a zsebemben az igazolványt, csak akkor esett le, hogy ott már csak civil kártyák vannak, így jobb ebből kimaradni, és csak értesíteni a hatóságot.
Éjjelente gyakran felkeltem, szigorúan 4 naponta, hiszen a 24/72 munkarend miatt a szervezetem ráállt erre a bioritmusra.
Intettem és letegeztem a járőröket, szerződés aláíráskor odaírtam reflexből a korábbi rendfokozatomat, és le akartam nyomni az irodám ajtaját pecsétnyomóval még hetekig.
Szinte vártam, hogy történjen már valami nagy dolog, amiben van adrenalin, izgalom, életveszély, hiszen bűnügyi helyszínelőként mindennaposak voltak a filmbe illő esetek.
Ehhez képest ültem a kanapén, és a legnagyobb izgalom az volt egy-egy napban, hogy elfogyott a tej.
El kellett telni jó pár hónapnak, mire megszoktam azt, hogy senkinek nincs joga felhívni és utasítgatni, vagy meghatározni a munkaidőmet, hogy nincs hatalmuk felettem. Hogy minden éjjel otthon alszom.
Most volt először teljes karácsonyom és újévem 16 év alatt a családommal. Már megszoktam a nyugalmat, a biztonságot, hogy nem vagyok veszélyben. Hogy nem mások gondolkodnak és döntenek el helyettem mindent.
A jelenlegi munkám, vagyis bántalmazó kapcsolati tanácsadó, pszichológiai konzulens és coach, részben kapcsolódik a korábbi életemhez. Hiszen megtapasztaltam ezerszer a gonosz igaz, legsötétebb arcát, és megtanultam nem félni tőle. Így hitelesen tudok segíteni másoknak, azt pedig extrán élvezik az ügyfeleim, hogy egyből jogi tanácsadást is kapnak a mentális segítség mellé. Bármilyen szörnyű történettel érkeznek hozzám, a szemem sem rebben, nem ítélkezem, hiszen ilyen emberek közt éltem a mindennapjaimat másfél évtizedig.
Tehát azzal, hogy rendőrből civil lettem, egy kicsit újra meg kellett tanulnom járni. Még ha ez könnyűnek is tűnik, nem volt az, hiszen az állandó stresszből a nyugalomban létezni is nagy változás.
Egyáltalán nem bánom a hivatásos éveimet, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztem, de mivel elvették a korkedvezményes nyugdíjat, így tudtam, hogy ezt nem tudom, és nem is akarom csinálni még huszonöt évig, mert addigra tejesen be fog darálni a rendszer.
És hogy hiányzik-e az egyenruha? Nagyon sok minden van, ami hiányzik szakmailag, de rengeteg emberi érték áll ezzel szemben a másik oldalon. A szabad gondolkodás és alkotás, a nyugalom, és azoknak a mosollyal teli tekintete, akiknek ma segítőként jobbá teszem az életét. És ezt nem adnám semmi pénzért.
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
