Nem tudta mi lesz, ha nagy lesz. Míg mások tervezgettek, neki fogalma sem volt a jövőröl. Volt ,,világcsavargó”, pályázatíró, vezetett sikeres vállalkozásokat. Andráska Zsófia ma Gestalt terapeuta, life, párkapcsolati és business coach, és saját tapasztalatait is felhasználva másoknak segít.
Emlékszem, mikor eljött az idő, hogy egyetemet kellett választani, elővettem a továbbtanulási tájékoztatót, és elkezdtem megnézegetni, hol van a legkisebb túljelentkezés. Nem voltam túl jó tanuló, legtöbbször a túlélésre hajtottam.
Nézegetés közben két olyan szakot találtam, ahol nem tolongtak. Az egyik az a katonai főiskolán a magas torony lövészet, a másik pedig a szociológia volt. Fogalmam sem volt, mi az a szociológia, de gondoltam, mivel a másik szakra a szemüvegességem miatt nem vettek volna fel, kizárásos alapon ide tudok jelentkezni.
Aztán persze nem vettek fel, és az is kiderült, hogy véletlenül elnéztem a sort, és nem egyszeres, hanem tízszeres volt a túljelentkezés.
Viszont amikor elkezdtem a szociológiára felkészülni, és elolvastam a kötelező olvasmányokat, rájöttem, hogy engem ez nagyon érdekel.
Úgyhogy a következő évben már tudatosan készültem fel rá, és amikor bekerültem, azt éreztem, a helyemen vagyok, ezt teljesen nekem találták ki.
Fókuszban az utazás
Végül két szakot csináltam szimultán, a szociológiát meg a szociálpolitikát, közben pedig a gimnáziumi szerelmemmel, aki később az első férjem lett, elkezdtünk utazgatni.
Először csak Európán belül, hátizsákos turistaként aztán elmentünk Indiába, Tibetbe, Kínába. Éveket töltöttünk úgy, hogy az utazás volt a fő fókuszban.
Volt olyan év, hogy egész évben úton voltunk. Ebben az időszakban körbejártuk Ázsiát, Afrikát, Dél-Amerikát, voltunk az USA-ban is. Közben végig próbáltam úgy sakkozni, hogy bent maradhassak az egyetemen, sokat halasztottam és közben amennyit csak lehetett utaztunk.
Utazásaink során találtunk rá a magassági hegymászásra, és egészen komolyan belemerültünk, 6-7 ezres hegyeket is másztunk a Pamírban, a Kaukázusban, sőt még a Himalájában is.
Nagyon felszabadító időszak volt, amit tényleg egy egyéves utazással zártunk, és akkor meg is beszéltük az első férjemmel, hogy ez az utolsó ilyen nagy kiruccanás, most már felnővünk, és beleállunk az életbe. Ez 2003-ban volt. Ez időtájt csináltam meg a diplomát, a kötelező szakmai gyakorlatokat, foglalkoztam a buddhizmussal is egy-két évig.
Még az egyetemi évek alatt dolgoztam a hajléktalan ellátásban, látássérültekkel, rehabilitációs intézetekben, roma integrációs projekteken, valamint kipróbáltam a minisztériumot is, de bárhová kerültem azt éreztem, nem akarok csak egy elesett célcsoporttal dolgozni, illetve hatékonyabb, életképesebb megoldásokat kerestem.
Emiatt is, meg persze az utazások miatt is mindenhol csak fél éveket voltam, valahogy sehova nem tudtam teljes szívvel elköteleződni.
Majd én kitalálom
Még bőven kerestem a helyem, amikor az egyik barátnőm említette, hogy most indulnak a nagy pályázati időszakok, és rengeteg civil szervezetnek kellene uniós és hazai pályázat, de nem tudnak angolul, nem ismerik a rendszert, és egyáltalán nem rendelkeznek ehhez semmilyen szakértelemmel.
Nekem azonnal bevillant, itt az alkalom, én ezzel akarok foglalkozni. Nem tudtam ugyan semmit az egészről, de vonzott, hogy sokféle projektben benne lehetek, így gondoltam belevágok.
Azt gondoltam, csinálok egy forprofit céget, aki ezeket a nonprofit cégeket fogja támogatni. Olyan civil szervezetekkel akartam együttműködni, akik integrációs projekteket akartak megvalósítani, de nem volt pénzük hozzá és persze arra sem, hogy a cégem szolgáltatását megfizethessék. Ugyan már voltak pályázatíró cégek akkoriban a piacon, de a non-profitokkal még nem nagyon foglalkozott senki.
Így igazából az egész konstrukciót, hogy hogyan működhetne, nekem kellett kitalálni. Bár nem volt ebben semmilyen tapasztalatom, de valahogy mégis azt gondoltam, meg tudom csinálni.
Az elején nagyon nyögve nyelős volt minden, rengeteget kellett tanulnom, fejlődnöm, sokat hibáztam, számtalan nehézséggel találkoztam, de végül egy viszonylag nagy létszámú pályázatíró, projektmenedzsment céggé nőtte ki magát az ötlet.
Ebben a fejlődésemben az is segített, hogy közben elkezdtem terápiába járni. Az egyre növekvő kihívások közben gyakran éreztem magamban egy erős belső akadályt, szorongást, félelmet, ami a munkában is akadályozott, és a párkapcsolatomat is megnehezítette.
Ebben az időszakban nem voltak még fiatal vállalkozó közösségek (vagy én nem találtam meg őket). nem tudtam senkitől kérdezni, tanulni másoktól.
A terapeutám segítségével azonban elkezdtem egy évekig tartó önismereti utazást. Nagyon-nagyon meghatározó volt a vele való kapcsolat, a mai napig borzasztóan hálás vagyok neki. Azt hiszem, abban a terápiás térben sikerült felnőnőm, megerősödnöm és megtalálnom a saját megoldásaimat a vállalkozásomban is.
Emlékszem, amikor először megfogant bennem az a gondolat, hogy milyen jó lenne egyszer a másik oldalon ülni és segíteni másoknak ezen az úton…. de aztán elsodort az élet, és csináltam a cégemet tovább.
Változás – újra és újra
Az évek alatt többször váltottunk piacot, kerültünk nagyon nehéz helyzetbe, kezdtük újra, és végül a non profit szociális projektekből eljutottunk a műszaki, energetikai projektekig.
Emlékszem, amikor az egyébként szociális gondolkodású és szociális projekteken felnőtt csapatom elé kellett ülni, és azt mondani, hogy azt a döntést kellett hoznom, hogy vagy lehúzzuk a rolót vagy holnaptól energetikai projekteket csinálunk.
Úgyhogy meg kell tanulnunk, hogy mi az, hogy gigawatt, kilojoule mi az, hogy napelem, geotermia, vagy éppen hőszivattyú, és ott ültek a lányok totál ledöbbenve. De végül a csapatom felnőtt a feladathoz, és ügyesen be tudtunk lépni ebbe a férfias szegmensbe is.
Szerettem ezt az időszakot nagyon. Szerettem, hogy nagyszerű nőkkel dolgozhatok együtt, hogy remek a csapatom, de továbbra is sokszor ott motoszkált bennem, hogy jó lenne a terápiás tapasztalatomat átadnom másoknak.
Közben megszületett az első kislányom és én két évig otthon maradtam, az ügyvezetést pedig átadtam másnak.
Az új ügyvezetőnő behozott egy teljesen más szemléletet, más rendszert, gondolkodást, vezetési stílust a cégbe. Nagyon izgalmas volt figyelni azt, ahogyan ő csinálja a dolgokat, és akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen előttem nem volt női vállalkozói minta, csak mentem a magam feje után.
Sokat tanultam akkor is, mikor ki kellett köveznem a vállalkozásom útját, de sokat tanultam az új ügyvezető stílusából, hozzáállásából is.
2010-ben, mikor két év után a kicsi mellől mentem vissza dolgozni, azt kellett látnom, hogy ez a cég már nem az a cég, amit én otthagytam.
Olyan emberek dolgoztak benne, akiket már az új ügyvezető vett fel, hozzá voltak lojálisak, idegenként éreztem magam a cégemben.
Láttam, hogy az ügyvezető nagyon jól csinálja a dolgát, ezért nem volt értelme visszavenni a vezetést. Két vezetőre pedig nem volt szükség, így én hirtelen egy kicsit úgy éreztem, légüres térbe kerültem.
Rövid bizonytalankodás után úgy döntöttem, kiépítek egy új üzletágat, mégpedig megváltozott munkaképességű munkavállalókat fogunk cégeknek kiközvetíteni.
Hazudnék, ha azt mondanám, borzasztóan sikeres volt ez az új üzletág. Elértük, hogy ismertté váltunk, szerintem minőségi szolgáltatást is nyújtottunk, kialakultak a struktúrák, lettek ügyfeleink. Sőt, eljutottunk arra a szintre, hogy sokkal, de sokkal több megrendelőnk volt, mint ahány kiközvetíthető ember.
Dolgoztunk az Auchannak, Dechatlonnak, Mariottnak igazán nagy cégeknek, de mindig gondban voltunk, hogy nem volt megfelelő mennyiségű megváltozott munkaképességű munkavállaló, aki kiközvetíthető lett volna.
Még csak 2-3 éve működtünk, amikor hoztak egy jogszabályi változást, ami nem tette lehetővé, hogy ezen a piaci szegmensen tovább működjünk, akkor be kellett zárnom ezt az üzeltágat. Az elbocsátások, a leépítések, jó kollegák elvesztése mindig nagyon nehezemre esett.
Ezután néhány évig energetikai projektekben vettünk részt, eközben elváltam, majd újra férjhez mentem. Ebben a házasságomban született két további kislányom, s nekem újra át kellett adnom az ügyvezetést.
Megtaláltam az utam
2015-ben, mikor újra visszavonultam, már magamban megfogalmaztam, hogy nem is szeretnék a cégembe visszamenni. Teljes karriermódosításon gondolkoztam.
Ennek alapvetően két oka volt.
Az egyik az, hogy tényleg nem láttam már nagy piaci potenciált abban, amit csináltunk, de nem volt ötletem és egyszerűen erőm se, hogy átszabjam, újra gondoljam a céget. Másodszor: elfáradtam. Nem akartam már másokért felelősséget vállalni, azon aggódni, hogy meglesz – e az embereimnek a fizetése, vagy mikor alakul át megint úgy a piaci, jogszabályi környezet, hogy újra ellehetetlenüljünk.
Azt éreztem, hogy elvesztettem a motivációmat.
Elkezdtem azon gondolkodni, mihez lenne kedvem. Elővettem a régi elnyomott vágyamat, hogy egyszer én segítsek valakinek úgy az önmaga felfedezésében és fejlesztésében, mint ahogy engem támogatott a terapeutám. Elkezdtem nézegetni, hogy hogyan lehet ezen az úton ennyi idősen elindulni.
A coaching akkoriban robbant be. Elvégeztem egy coach képzést, sőt még egyetemi diplomát is szereztem róla, de már akkor is sokkal inkább terápiás szemlélettel voltam jelen ezeken az üléseken. Így tovább kerestem az utamat.
A humanisztikus pszichológiai képzés nagyon sokat adott nekem, majd belevágtam a norvég – magyar 4 éves Gestalt terápia képzésbe. Ez a pszichológiai terápiás irányzat nagyon közel áll hozzám, a képzés pedig rengeteget adott, sokat mélyített a tudásomon.
A gyerekek mellől kezdtem el kiépíteni a klientúrámat.Megalapítottam a Női Sikertrénert, mint brandet. A lányaim és korábbi tapasztalataim megmutatták, hogy remekül együtt tudok működni nőkkel.
Életem során annyi minden történt velem – az utazások, a vállalkozások, karriermódosítás, a család, a gyerekek, válás, újrakezdés, – azt gondoltam, hogy annyi mindenhez fogok kapcsolódni, hogy tényleg segíteni tudok annak, aki hozzám fordul.
Most egyéni kliensekkel, illetve párokkal is dolgozom, mert persze nem álltam meg a tanulásban és jelenleg éppen a párterápiás képzésemet folytatom. Vannak női önismereti csoportjaim, a covid környékén pedig rátaláltam a rúdtáncra, ami óriási szerelem lett számomra.
Ezt a szerelmemet ötvöztem a munkámmal is, és megcsináltam az első női önismereti csoportot, ahol a rúdtánc segítségével alakíthatnak ki jobb, elfogadóbb, szeretetteljesebb kapcsolatot a nők a saját testükkel. Nagyon élvezem a munkámat akár a csoportos, akár egyéni kliensekről legyen szó.
Azt gondolom van még hova fejlődni, van még mit tanulni, folyamatosan képzem magam. De Most itt tartok, és nagyon elégedett vagyok.
Fotók: Andráska Zsófia
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
