„Nem is akarják elhinni, hogy nem vagyok idevalósi” – Árvai Ági nemcsak a családot, a kozmetikáját is vidékre költöztette Budapestről

A Velencei-tóhoz fekvése miatt szívesen költöznek Székesfehérvárról és Budapestről is azok, akik a városi nyüzsgés után valami másra, természetközelségre, csendre és nyugalomra vágynak. Árvai Ági vitorlásoktató férje miatt költözött a fővárosból Gárdonyba, a tó környékén pedig végre olyan otthonra talált, amire mindig is vágyott.

Szeifert-László Mónika írása.

Vidékre költözni egy nagyvárosból már a kilencvenes években is divat volt, a városi nyüzsgést és a kisebb élettereket így lehetett a leggazdaságosabban nyugalomra és kertes házra cserélni.

Vidéken minden olcsóbb volt, cserébe viszont vállalni kellett az ingázást, ha az új lakóhelyünkön kívül esett az iskola vagy a munkahely.

Agárd, Gárdony, Velence és Sukoró közel félúton van Székesfehérvár és Budapest között, így mindkét irányból folyamatosan érkeznek a beköltözők. Sok a fővárosi, vannak, akik nehezebben állnak át a vidéki tempóra, de Árvai Ági nem tartozik közéjük.

Ági igazi budapesti, a Várban nőtt fel, az általános iskolája a lakásukkal szemben, a gimnázium pedig a Vár alatt volt, így kamaszkoráig nem ismerte a metróvonalakat és a tömegközlekedést, mert nem volt rá szüksége.

A gyerekkora nagy részét a soroksári nagymama kertes házában töltötte. Amikor a mama meghalt, a házát eladták és egy pesterzsébeti lakást kaptak érte cserébe, ahová Ági 21 évesen beköltözött, és itt kezdte el kiépíteni a kozmetikája vendégkörét.

Szerette Pesterzsébetet, a soroksári nyarakra emlékeztette a környék, közel 10 évet élt itt, de amikor a kislánya egyéves lett és már várta a második babát, a férje egy agárdi yacht klubban kapott munkát vitorlásoktatóként.

Nem volt kérdés, hogy elhagyják a fővárost és Agárd-Gárdony környékén kezdtek házat vagy lakást keresni. Az első pár hónapban a yacht klubban éltek, ami a vitorlázni tanuló gyerekek szálláshelye volt a nyári táborok idején.

,- Olyan volt ott az élet, mint egy kommunában, nagyon jó közösségbe csöppentünk a vitorlás klubban.

– Nem csak mi kaptunk átmeneti szállást, egy frissen elvált férfi is a klubban aludt és a kikötővezető, valamint a felesége is sokat foglalkozott velünk. Ők vezettek be minket az ismeretségi köreikbe, rajtuk keresztül szereztünk új barátokat, megismertük a környéket és a helyi programokat. – sorolja Ági.

– Amikor a kislányom elaludt, babyőrrel mentem ki a közös konyhába, hogy megfőzzem a másnapi ebédet, közben pedig ott zajlott körülöttem a társasági élet

– idézte fel Ági az első hónapokat. A lakáskeresés azonban sürgette őket, mert a beköltözéstől számítva már csak öt hónapjuk maradt a második baba érkezéséig.

Ági könnyen barátkozott a helyiekkel, összejárt a többi kismamával, akik megsúgták neki, hol érdemes lakást venni és melyik épületet kerüljék el messziről, ha nem akarnak hibáktól hemzsegő otthont maguknak. Először egy 50 négyzetméteres kislakást vettek, a társasháznak saját kertje volt és sok gyerek vette körül őket, így a „kismama csapat” nemcsak megmaradt, de Áginak egyre nagyobb lett az ismerősi köre is.

Egy évig még feljárt dolgozni Pesterzsébetre a kozmetikába, ahol az ottani vendégek szép lassan megbarátkoztak a gondolattal, hogy Ági nemcsak az otthonát, hanem a vállalkozását, a Szépmíves Kozmetikát is el fogja költöztetni.

Az egyre növő ismerősi kör gyakran tette fel neki a kérdést, hogy miért nem nyit kozmetikát a tónál?

Két pici lány mellett is ez volt a legjobb megoldás, így bezárta a pesterzsébeti üzletet és nyitott egyet Agárdon, a kiterjedt ismerősi kör pedig meg is töltötte az új üzletet. A kislakást négy év után egy kertes házra cserélték, az udvaron filagóriával, kemencével, kerti grillel és tűzrakó hellyel.

– Amióta kertes házban élnek, tartottak már fürjeket, nyulakat, általában három-négy macska is tartozik a családhoz, a gyerekeket pedig – akik most 9 és 8 évesek – bevonják az állatok gondozásába.

Tavasztól őszig ők a helyi kisállat simogató a környéken, a tónál nyaraló gyerekek sűrűn megfordulnak náluk. Mindezt a Várban nehéz lett volna a mindennapok részévé tenni.

– A család és a programok miatt jó egy napra visszamenni Budapestre, de utána szeretek hazajönni, mindig az az első, hogy beleszippantok a levegőbe, illatos.

Az itt élők nem is akarják elhinni, hogy nem vagyok idevalósi. Azzal sem volt problémám, hogy átköltöztessem a kozmetikám, az az anyukákból álló baráti kör, akikkel mindennap játszóterezni és sétálni jártunk, biztosította a nyitáshoz szükséges vendégkört, ami szerencsére egyre nagyobb lett.

Jól érzem magam itt, a gyerekeknek is olyan az élet a Velencei-tónál, mintha egy burokban lennének. Nem akarnék visszamenni a fővárosba – tette hozzá Ági.

Fotók: Árvai Ágnes képei